Kálmán C. György: Magánvalóság (Eurogiccs)

  • 2003. szeptember 11.

Egotrip

Augusztus 19-20-án kicsit megint helyreállt a világrend. Kiderült, hogy a rossz ízlés és a giccsre való hajlam nem köthető parlamenti ciklusokhoz vagy pártokhoz, hogy - a jelek szerint - hazánkban ez a hatalom velejárója, s talán mindörökre elkísér már bennünket. És ebben van valami megnyugtató; egy reménnyel kevesebb, akkor most már ezzel sem kell foglalkozni.

Eurogiccs

Augusztus 19-20-án kicsit megint helyreállt a világrend. Kiderült, hogy a rossz ízlés és a giccsre való hajlam nem köthető parlamenti ciklusokhoz vagy pártokhoz, hogy - a jelek szerint - hazánkban ez a hatalom velejárója, s talán mindörökre elkísér már bennünket. És ebben van valami megnyugtató; egy reménnyel kevesebb, akkor most már ezzel sem kell foglalkozni.

2002-ben legalább néhányan bizonyára azért szavaztak a szocialistákra és a liberálisokra, mert ízlésváltást reméltek. Elegük lett abból, amit négy éven keresztül például éppen augusztus 20-a táján tapasztalhattak: a vallási és nemzeti szimbólumok hisztérikus egymásratorlódását, ahol már minden mindennel összefüggött, minden magyar és keresztény jelentőséggel telítődött, és mindez valamiféle kegyességi szószban úszkált; ahol is az államférfiak a rítus ceremóniamestereivé lényegültek át, az ünneplő közönség pedig hol az istenadta népet, hol meg az áhítatos nyájat játszotta.

Ehhez képest kétségtelen újítás a szocialista-liberális ünnep: az európai magaskultúrát darálja bele az ünnepi virslibe, adalék anyagokkal és ügyes fogásokkal könnyen emészthetővé teszi, ugyanakkor jócskán ad hozzá az amerikaias gigantomániából, és alkotó módon felhasználja a korábbi ciklusban jól bevált retorikai körítést. A tavalyi év megtorpanása után (amikor az árvíz miatt egy pillanatra felcsillant a remény, hogy talán mérséklődhet az eszeveszett ünneplési láz, sikerül kikerülni az egyre látványosabb, terjengősebb és erőltetettebb tűzijátékok és szabadtéri tömegmegmozdulások spiráljából) a kormány megmutatta, hogy nem adja alább, mint az előző.

Ki emlékszik ma már Orbán augusztus 20-i beszédeire? Nyilván csak nagyon kevesen, legföljebb hangulatuk, hangvételük rémlik, egy-egy fordulatuk maradt emlékezetes. És most, alig két-három héttel az ünnep után, a mostani miniszterelnök szónoklatának emléke is nyilván erősen halványul. Hiszen eléggé lényegtelen, hogy mit mondott, sokkal fontosabb, hogy hogyan: az, hogy Orbán után ismét a bölcseket mondó, aforisztikus tömörséggel (később könnyen idézhetően) fogalmazó, a felelősséget, megfontoltságot és jövőbe tekintést ikonszerűen megtestesítő államférfi állt a tömeg elé. Szinte szó szerint vette át elődje bizonyos megfogalmazásait, mondatszerkezeteit, fordulatait (a jövő elkezdéséről, a nyugodt otthonokról, jólétben élő emberekről, biztonságban növekedő gyerekekről) - nem hinném, hogy ironikusan vagy kritikusan, inkább ügyesen felhasználva azt, ami egyszer már bejött. Még ahhoz hasonló - bár más előjelű - történetfilozófiai-politológiai tétel kimondására is vállalkozott, mint amilyen Orbáné volt annak idején, amikor a liberalizmust temette: most azt tudhattuk meg, hogy "a hagyományos jóléti államok kora lejárt".

A beszéd maga valóban érdektelen - az eljárás azonban némileg tükrözi azt, ami aznap este a Hősök terén zajlott. Szemelgesd ki a megfelelő eszközöket vagy részleteket abból, ami hatásos, ami elfogadott, ami közmegegyezésszerűen szép; tömörítsd, igazítsd az alkalomhoz és a közönséghez, tedd nagyon érthetővé és egyértelművé - a siker nem maradhat el. Add hozzá a mérték szélsőségét: legyen nagyon nagy, nagyon hangos, nagyon látványos, hasadjon a kulissza, vakuljon a magyar. Használj föl mindehhez minél több munkát, erőfeszítést, drága anyagot. Ahogyan a nagykönyvben meg van írva (Adornótól Ecóig): ez a giccs (egyik) hatásmechanizmusa. Beethoven nagy művét nyugodtan szabdaljuk szét, emeljük ki belőle egy tételének egy darabját, azt is kerekítsük le (nehogy valami disszonancia, félreérthető hezitálás, szomorkás hang maradjon benne), és mozgósítsunk hatalmas előadói tömeget: hiába a kiváló zenepedagógus és a számtalan lelkes énekkar jó szándéka, kitartó munkája és színvonalas teljesítménye: ez éppolyan giccs, mint az előző ciklus Szent István-os/koronás agyrémei - csak éppen eurogiccs. Meg hát a magaskultúra ellen kinek lehet rossz szava? Van Beethoven és Kodály, említve lett Kurtág és Ligeti, Medgyessy kulturáltan beszélt, mit akarunk?

Nem, tényleg semmit. Rendben van ez így, ha épülésünkre nem is, okulásunkra.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Levél egy távoli galaxisból

Mészáros Lőrinc olyan, mint a milói Vénusz. De már nem sokáig. Ő sem valódi, s róla is hiányzik ez-az (nem, a ruha pont nem). De semmi vész, a hiány pótlása folyamatban van, valahogy úgy kell elképzelni, mint a diósgyőri vár felújítását, felépítik vasbetonból, amit lecsupáltak a századok. Mészáros Lőrincnek a története hiányos, az nem lett rendesen kitalálva.

A gólem

Kicsit sok oka van Karoł Nawrocki győzelmének a lengyel elnökválasztás június 1-jei, második fordulójában ahhoz, hogy meg lehessen igazán érteni, mi történt itt. Kezdjük mindjárt azzal a tulajdonképpen technikai jellegűvel, hogy az ellenfele, Rafał Trzaskowski eléggé elfuserált, se íze, se bűze kampányt vitt.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.