Karácsony közeledtével mi jut a nyelvész eszébe? A fagyott föld és a töltött káposzta. Mennyire más a kettő! Pedig mind a kettőben -tt végű alak van: ennek közismert neve "múlt idejű melléknévi igenév". Azért igenév és nem ige, mert nem magát a cselekvést fejezi ki (hiszen az úgy volna, hogy tegnap a föld fagyott), hanem egy állapotot, a föld fagyott voltát. Másfelől azért melléknévi, mert jelzőként viselkedik, tehát úgy, mint a melléknév (fagyott föld = kemény föld, töltött káposzta = ízletes káposzta). A magyarban ez az igenév a -tt végződés miatt általában ugyanúgy néz ki, mint a rendes múlt idejű igealak, a fagyott föld-ben a fagy ugyanúgy -tt végű, mint a tegnap fagyott-ban, és a töltött káposzta ugyanazt a -tt végű alakot tartalmazza, mint a Tibi töltött a poharamba. Mellesleg a -tt végződés néha -t formára egyszerűsödik (pl. párolt káposzta), de ennek hangtani okai vannak, érvelésünk szempontjából mellékes.
A fagyott föld, töltött káposzta tehát múlt idejű melléknévi igenevet tartalmaz. A "múlt idejű" elnevezés nem túl szerencsés, mert a föld lehet akár a jelen pillanatban is fagyott, sőt a jövőben is (El ne csússz majd télen a fagyott földön!) és a káposzta a maga töltöttségében jelen idejűen gőzölög a tálban. A szakmában egyébként nem múlt idejűnek, hanem "előidejű" vagy "befejezett" igenévnek nevezzük, mondván, hogy ilyenkor a -tt végződés nem a múlt időt jelzi, hanem azt, hogy a változás/cselekvés már megtörtént, befejeződött, s most az eredménye látszik: a föld meg van fagyva, a káposzta meg van töltve.
Hohó, csakhogy itt valami csalás van: a fagyásnak más a viszonya a földhöz, mint a töltésnek a káposztához! Nézzük meg közelebbről, ki mit csinál kivel, azaz elemezzük a résztvevők mondattani szerepét is, ne csak a szóalakokat. A fagyott föld abból van átalakítva, hogy a föld (meg)fagy; de a töltött káposzta nem abból jön, hogy a káposzta (meg)tölt, hanem abból, hogy valaki (meg)tölti a káposztát. Vagyis a fagy-nak az alanya a föld, míg a tölt-nek a káposzta egyáltalán nem az alanya, hanem a tárgya. Más-más mondatszerkezet van tehát belesűrítve a fagyott föld-be (ahol a jelzett szó, a föld alanyi szerepű, ő fagy), és egészen más a töltött káposztá-ba (ahol a jelzett szó, a káposzta tárgyi szerepű, őt töltik).
Számos nyelvben, így a klasszikus magyarban is, kettősség mutatkozik az ilyen igenevek használatában. Ha az ige tárgyatlan (fagy, él, érkezik), akkor a jelzett szó szükségképpen a cselekvés végzője, alanya (hiszen tárgy nincs): tehát a fagyott föld mögött az van, hogy a föld fagy; az itt élt emberek mögött az, hogy az emberek élnek; a frissen érkezett áru azt jelenti, hogy az áru érkezik. Idáig semmi különös. Ha azonban az ige tárgyas (tölt, megöl, támogat), akkor az egész átcsap az ellenkezőjébe: az igenév a tárgyra és nem az alanyra vonatkozik, vagyis passzív értelmű lesz, tehát a töltött káposzta mögött az van, hogy töltik vagy töltötték a káposztát, a megölt kémek azt jelenti, hogy megölik/megölték a kémeket, a támogatott művész esetében valakik támogatják őt, nem ő támogat. Ez érdekes, mert nem következik semmiből, valójában rendszertani rendhagyóság, logikai bakugrás. Foglaljuk össze: a klasszikus magyarban a múlt idejű (= befejezett) melléknévi igenév tárgyatlan igével aktív értelmű, az alanyra utal (fagyott föld, élt emberek, érkezett áru), de tárgyas igével passzív, mert a tárgyra utal (töltött káposzta, megölt kémek, támogatott művész).
Van azért kivétel a klasszikus magyarban, de nagyon kevés. Ilyen az olvasott ember (pedig az ember olvas, nem az embert olvassák, vö. a szabályos gyakran olvasott könyv kifejezéssel), tapasztalt szakmunkás. Ezek - legalábbis látszólag - tárgyas igék, melyek igenévként mégis az alannyal állnak. Lehet azonban, hogy az olvas, tapasztal itt nem értődik tárgyasnak, azaz nem valamit olvas, hanem csak úgy összevissza, nem valamit tapasztal, hanem úgy általában tapasztalgat. Ezen a címen érthető lesz a sokat látott öregember, világot járt vadász.
Az utóbbi évtizedben azonban ez a rendszer kezd megváltozni: a -tt végű igenév kezd valóban múlt idejű lenni. Először egyszerűbb példákat idézek, melyeket a sajtóból, rádióból gyűjtöttem - inkább innen, mint az élőbeszédből, mert ez a fajta szerkesztés kissé nehézkes, az oldottabb beszédben nem használnánk amúgy se: az eddig kormányzott koalíció; a később Berlinben működött tudós; a Budapestről indult sebesvonat; négy, korábban Japánhoz tartozott sziget. A klasszikus nyelvtan szerint itt inkább -ó/-ő végű igenév kellene: kormányzó, működő, induló, tartozó - ám már úgy érezzük, ezek túlzottan jelen idejűek, a leírt esemény viszont a múltban történt, s ezt a -tt jobban kifejezi.
Még különösebb - s a klasszikus nyelvtan szabályaival ütközik -, hogy a -tt igenevet használjuk tárgyas igével, tárgy jelenlétében; azaz ma már aktív értelme is tud lenni, csak múlt idejű legyen. Egy friss példa: megfertőződtek a Litvinyenkót megölt polónium-210 izotóppal; ugyebár az akadémiai szabályok szerint ez azt jelentené, hogy megölték a polóniumot, hiszen a tárgyas megöl ige igeneve arra a szóra vonatkozna, aki/ami elszenvedi a dolgot. De úgy érzi a mai beszélő, hogy mivel oda van téve a tényleges tárgy is (Litvinyenkót), félreértés nem lehetséges. Ilyen még a tortát evett gyerekek (pedig nem a gyerekek váltak a megevés áldozataivá); a vele nyolc esztendeje szerződést kötött ügyfél (pedig nem az ügyfelet kötötték); egy sokakat támogatott mecénás (pedig nem őt támogatták); megduplázták a nyolc évet kapottbűnöző fejére kitűzött vérdíjat (vö. ajándékba kapott bűnöző).
Évekkel ezelőtt volt Erzsébet angol anyakirálynő, a jelenlegi Erzsébet anyjának 103. születésnapja, s röviddel utána az idős matróna meghalt. Így fogalmaztak a híradásban: a születésnapját nemrég még kicsattanó egészségben töltött Erzsébet - a beszélő úgy érezte, halottról már nem mondhatja, hogy "születésnapját töltő", hiszen aki elment, az már nem tölt semmit. Természetesen nem passzív volt a szándék (mintha őt töltenék), hanem a magyar igenévrendszer állt át aktív/passzív alapúról jelen/múlt alapúra, tudományosan fogalmazva akcionálisról temporálisra. Vagyis a "múlt idejű melléknévi igenév" tényleg múlt idejűvé kezd válni!
