Abbahagyni nehéz, avagy a kettes fűzős foci(Diegotrip)
Mottó 1. Diego Maradona négy gólt szerzett egy harmincperces bemutató mérkőzésen.
Az egykori argentin világbajnok futballsztár a barátaiból összeállított alkalmi együttessel, melyben őt kezelő orvosok és menedzsere szerepeltek, a havannai egyetem válogatottja ellen lépett pályára. A találkozót Maradona és barátai nyerték 4-2-re.
Mottó 2. Mikor születtem, a kezemben kettes fűzős foci volt - / azt mondják, hogy kőkemény.
(József Attila, engedelmével)
Az anyja hasában rugdalózott, egy kapura, nem is akarta odahagyni a burkot, oly szép, gömb, császározni kellett, már akkor Császározták. Anyját aztán összevarrták, lappadt fűzős foci, ez volt anyja hasa. Otthon a kiságy fölé zsinegre fűzött gömböket húztak ki, éjszaka fölemelkedett, fejelgetett, zenéltek a gömbök. Odarohantak, nem értették. Bármilyen játékot kapott, belerúgott, aztán már csak labdát vettek neki, teli volt a szoba, lakás, fürdőkád. Ha bepólyálták, valahogy kirugdalta magát, aztán a gömböket, lábbal is elérte, ging-gang, bing-bang. Reggel ott találták, feje beszorulva a kiságy rácsai közé, mosolygott, gól, bent van. Az óvodában persze a labda lett a jele, nem állt szóba senkivel, magányosan dekázgatott. Később szocializálódott, sorba állította a többieket, vonalba, ők voltak az oldal- és partvonalak, ketten, akiket nagyon utált, a kapusok. Négyen, akiket még jobban utált, lányok, a kapufák. Az iskolából mindig elkésett, rugdalt, követ, papírt, gesztenyét, szikkadt kutyaszart, autót, embert. Amerre gurult, arra indult tovább. Egyedül ült, az utolsó padban, többen, társai és a tanárok, megőrültek tőle, járt a lába, helyben cselezett, ültében is. Nem tanult, hagyták. Úgyis nagy futballista lesz belőle, akárki meg.
Ám már a serdülő nyolcból elzavarták, nem passzolt, bevitte a labdát a kapuba, visszahozta a kezdőkörbe. Kezdhetjük, megint. Edzője próbálkozott, vele végeztette a kezdőrúgást, ő odapöccintette a labdát társának, aztán elvette tőle, kicselezett mindenkit, gól. Ez csapatjáték!, ordított a tréner, Csapatjáték? Ez nincs benne a szabálykönyvben, szólt vissza, már ment is le, el, úgyis unta. A többiek azért vannak, hogy én játsszak, gondolta. És nem lett belőle futballista, se nagy. Lett hivatalnok, képesítése szerint, középfokú, államháztartás-beli, ügyintéző, könyvelő. Negyvenéves. Egyedül élt, nehezen mozdult ki, akár egy tétova kapus szögletnél. Nem nézte a gyerekeket a játszótéren, a labdát, ha feléje gurult, s megállt előtte, nem rúgta vissza, otthagyta. Már a mozdulatot is elfelejtette. Futballt tévén se nézett. Ám egy szép napon, mikor elaludt, arra riadt, a negyvenéves könyvelő, furcsa álma volt. Elfelejtette, mi. Csak az álom helye maradt meg, nézte a leengedett redőnyön átsejlő fényt, mondom, szép nap volt, nyári. A távkapcsolóhoz nyúlt, először csak a sok zöldet érzékelte, aztán, hogy ez futball, vébé volt éppen, nem is tudta, kattintott volna tovább, amikor a kis köpcös megindult a labdával. A saját térfeléről, jobbról befelé, kicselezett mindenkit, aztán az öt és feleshez érve kicsit várt, berúgta. Ezt álmodtam meg az előbb, megnézte az újságban, angol-argentin. És ettől kezdve újra a régi lett, nem lehetett vele bírni, rugdalta a lakásban a temérdek labdát, a szomszédok feljelentették, rugdalta a követ, papírt, gesztenyét, szikkadt kutyaszart, autót, embert munkába menet, elkésett, kirúgták. Egész nap otthon ült, régi meccseket nézett videóról, tudta a kis köpcös minden megmozdulását kívülről, ha álmából is. Aztán elindult, hogy társat szerezzen magának.
A nő először nem értette, mit akar, egykapura, lihegte, egykapura szeretnék, ilyen perverzzel még nem találkozott, undorodva állt be a konyhaajtóba, az ajtó leszerelve, ilyen kis fagömbökből volt a függöny, térelválasztó vagy mi, ha hozzáér, gól, és hozzáért, és összerezzentek a fagömbök, zenéltek, mint régen, boldog volt, egykapuzott egész éjszaka. Ha gól volt, ő ment a labdáért, ilyenkor találkozott a nővel az ajtóban, hozzáért, a nő ránézett, ő csak ment, kivette a labdát a mosogatóból. És ez így ment, míg egyszer.
Szerencséje volt, az utcán érte az infarktus, ha otthon, úgy találnak rá. Intenzív, mellette egy másik öregember. Addig is, mondta neki, fejelgetünk. A kettes fűzös foci most is vele volt. Meddig? kérdezte az, hát míg meg nem halunk, nevettek. Az öreg azt mondta, de hát ő nem is tud, dehogynem. És, csodák csodája, tényleg tudott, első érintésre megtanította, ki is kapott az első szettben. Stukkolgattak ott, a függönydrót volt a háló, egész éjszaka. Fejtengó. Hajnalban arra ébredt, meghalt az öreg. Ez nem létezik. És a visszavágó? Át is szólt, ez nem fair, legyen oly szíves, támadjon föl egy kicsit, és, csodák csodája. Kiegyenlített, a döntőt majd odaát lejátsszuk, nevettek. Reggel jöttek, összehúzták a függönyt. Nem látta, hogy halott? Mért nem szólt? Nézett a nővérre, én szóltam. Kinek? Hát az öregnek, a nővér bámult rá, ő meg elkezdett nevetni, keservesen, nevetett néhány órát, aztán meghalt.
Jókor érkezett, az úr éppen osztotta kétfelé a feltámadtakat, Jók és Rosszak, de hát nincsenek Jók, se Rosszak, az úr ránézett, nekem mondod, mégis, kell valami elv, hogy játszani tudjunk, te viszont maradj kívül, te se jó, se rossz, mindig magadnak játszottál, maradj is így, örökké. És elkezdődött a játék, ő meg az oldalvonal mellett álldogált, aztán dekázni kezdett a kettes fűzős focival, egyet, ezret, a fején, a térdén, a vállán táncoltatta a labdát, a végtelenségig, kidekázta az időt, a labdapuffanások jelezték az idő múlását, az öröklétben!, megálltak a pályán, megállt az idő, az úr dühöngött, gyerünk tovább!, de csak álltak, aztán lefeküdtek, meghaltak megint, elfogytak sorban. Végül a dekázás maradt abba, elgurult a kettes fűzős foci. Az úr végignézett a kihalt pályán, null-null, megint a nagy semmi, kezdhetek mindent elölről. És megkereste, és a halott feje alá tette a kettes fűzős focit.
Könnyű neki, abba se hagyta.
Pumpálja a nők hasát tovább.
