Élet + Mód
Meghaladta a 30 ezret a koronavírus brit halálos áldozatainak száma
A halálozási számok lassan ugyan, de már csökkennek.
Palkovics szerint 5-10 év múlva F1-es pilótánk és MotoGP-versenyzőnk is lehet
Úgy kitömik állami támogatással az autó-motor sportot. Felújítják a Hungaroringet, megépítik a MotoGP-pálya. Létrehoznak egy ügynökséget, és kiemelt figyelmet fordítanak az utánpótlás- és a versenymérnökképzésre.
Hiába indult újra az egészségügyi ellátás, a nem sürgős vizsgálatokkal jobb, ha várnak még a betegek
Ha mégis elindulnak, mindenképpen telefonáljanak előtte, mert nem tudni, mi vár rájuk.
ENSZ-főtitkár: "A világjárvány felfedi, hogy a fogyatékossággal élők mennyire sodródtak a társadalom peremére"
Az ENSZ-jelentés azzal is foglalkozik, hogy milyen hatással van rájuk a távolságtartás és az elszigeteltség.
Csúszhat az enyhítés, maradnak a budapesti és a Pesti megyei korlátozások
Nem szükséges mindenkinek negatív teszttel rendelkeznie a járóbeteg ellátás igénybevételéhez. A magas kockázatú beavatkozásoknál az orvos dönti el, és a rendelő intézi, ha kell.
Egy évvel elhalasztják a debreceni BMW-gyár építését
Mert visszaesett a BMW Csoport értékesítése és a járvány még jó ideig korlátozni fogja az autóipar működését.
Brazíliában tombol a koronavírus: egy nap alatt 600-an hunytak el
Brazília még mindig a kór elleni küzdelem sűrűjében tart.
Újabb 10 ember halt meg, 3100 felett a koronavírus-fertőzöttek száma
Már majdnem 800-an távoztak gyógyultan a kórházból.
Vitézy kénytelen volt helyeselni Karácsony fővárosi közlekedési intézkedéseit
Milyen közlekedési trendeket gyorsít fel a városokban a koronavírus-járvány? Hogyan alakul át a közlekedés? Mi lesz az autósokkal? Újabb biciklis forradalom zajlik? Ezekre a válaszokra keresték a választ egy keddi fórumon.
Már tavaly volt koronavírusos beteg Európában
Francia orvosok most teszteltek le egy tavaly decemberi mintát, és pozitív lett.
A járvány második és harmadik hullámára is készülnek Németországban
A számítások szerint az első hullám viszont már enyhül.
Lebont a kormány egy ikonikus modern épületet a Várban, historizálót építenének a helyére
2016-ban egyszer már visszakozott a kormány a lebontástól, most mégis "a környezetbe illeszkedő épületet" akarnak építeni a helyére.