A járvány második és harmadik hullámára is készülnek Németországban

  • MTI/narancs.hu
  • 2020. május 5.

Katasztrófa

A számítások szerint az első hullám viszont már enyhül.

A fertőzések első hullámának levonulásával nem ér véget a koronavírus-járvány, második és harmadik hullámmal is számolni kell Németországban a Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) szerint.

Lothar Wieler, az RKI elnöke keddi berlini tájékoztatóján kiemelte, hogy "nagyon jó hírek" érkeztek a járványhelyzet németországi alakulásáról, 700 alá csökkent az elmúlt 24 órában az új megbetegedések száma, a 163 860 igazolt fertőzött több mint 80 százaléka, 135 100 ember pedig már legyőzte a kórokozót.

Mindez azonban nem a járvány végének kezdetét jelenti, hanem csak az első hullám enyhülését. A legtöbb szakértő szerint formálódik majd egy második hullám, és sok szakember egy harmadik hullámmal is számol - közölte az RKI vezetője, rámutatva, hogy védőoltás hiányában egy járvány akkor ér véget, ha a népesség 60-70 százaléka átesik a fertőzésen.

Kifejtette, hogy az első hullám enyhülésével kialakuló "új normalitás" alapjává kell tenni a társas távolságtartás szabályát, és a térségi eltéréseknek megfelelően regionális szinten kell meghatározni a járvány feltartóztatását szolgáló intézkedéseket, illetve a korlátozások enyhítését. A döntésekhez három területen kell szemmel tartani a fejleményeket.

Az első a járvány dinamikája, ami azt jelenti, hogy figyelni kell az R0 érték, a napi új igazolt fertőzések száma és az úgynevezett incidencia - a százezer lakosra jutó igazolt fertőzések számaként meghatározott fertőzésgyakoriság - alakulását.

A második a járvány súlyossága, vagyis a tünetmentes fertőzöttek és a vírus által okozott betegség (Covid-19) enyhe lefolyású esetei, valamint a kórházi kezelésre és az intenzív ellátásra szoruló betegek arányának alakulása.

A harmadik terület az egészségügyi rendszer, méghozzá nemcsak az ellátórendszer kapacitása. A kórházak betegfogadó képességének alakulása mellett azt is folyton számon kell tartani, hogy mekkora a fertőzési láncolatok feltárásával és megszakításával foglalkozó helyi egészségügyi hivatalok teherbíró képessége. Így tudni kell, hogy a hivatal egyszerre mennyi góc felszámolásával tud törődni, és ismerni kell a helyi tesztelési kapacitást is - mondta Lothar Wieler.

Beszélt arról is, hogy jelentősen bővítették a tesztkapacitást is, a járvány kezdete óta mintegy 2,4 millió koronavírus tesztet végeztek el, és a fejlesztések révén már naponta 142 ezer tesztet tudnak elvégezni az ország 133 laboratóriumában.

Németországban több tartományban már bejelentettek helyi terveket: Alsó-Szászországban például május 11-től ismét fogadhatnak vendégeket az éttermek, kávézók és sörkertek, május 25-től pedig a szállodák is működhetnek, egyelőre legfeljebb 50 százalékos kihasználtsággal; Bajorországban május 18-tól nyithatnak az éttermek, de a vendégek csak teraszon, kertben, szabad ég alatt foglalhatnak helyet, a hotelek, panziók és kempingek pedig május 30-án nyithatnak, ha alkalmas erre a járványhelyzet.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.