Már tucatnyian haltak meg az e-cigitől az USA-ban

  • MTI/narancs.hu
  • 2019. szeptember 27.

Élet + Mód

Az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ szerint az e-cigaretták szívása járvánnyá szélesedett.

Az e-cigaretták szívása járvánnyá szélesedett - adta ki közleményében a szövetségi egészségügyi hivatal (CDC). 10 tagállamban 12 halálos áldozatot követelt és 46 államban több mint 800 embert ápolnak a cigaretta szívása miatti komoly tüdő- és légúti megbetegedésekkel.

A CDC szerint 805 esetben bizonyítottan az elektromos cigaretták okoztak egészségkárosodást. A kiváltó okot azonban eddig még nem sikerült azonosítani. Több intézményben folynak erre vonatkozó kutatások. A tudósok azt feltételezik, hogy az aromatizált, vagyis ízesített e-cigarettákban az utántöltő készülékekben vagy a töltőfolyadékban van valamilyen, az egészségre káros vegyi anyag. Több állam egészségügyi hatóságai azt jelentették, hogy a megbetegedettek jelentős része THC-t (tetrahidrokannabinolt) szívott az e-cigarettából.

Donald Trump amerikai elnök szeptemberben egy sajtóbeszélgetésen jelentette be, hogy a kormányzat az aromatizált e-cigaretták betiltására készül.

Mi kerül a tüdőbe? - Az e-cigaretta és hatásai

Az e-cigivel is nikotint veszünk magunkhoz, és még néhány más vegyületet. Egyre többet látni elektromos cigarettával füstölgőket, és úgy tűnik, már nem csupán a leszokáshoz segítő terápiás eszközként, hanem rekreációs célokra is használják. Még mindig kevés információnk van arról, mi történik a fogyasztókkal, ha ezt szívják, s ennek csak részben oka az, hogy a termék mindössze bő évtizede hódít a piacon.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.