Élet + Mód
Meghalt Széchenyi István dédunokája
Beatrix von Schönburg-Glauchau grófnő még 1956-ban menekült el Magyarországról.
Hamarosan magyar kutatót juttatunk a Nemzetközi Űrállomásra
Az űrkutatásért felelős miniszteri biztos szerint.
Így készítsd fel a testedet a télre
Ahogy beköszönt a tél, szervezetünk működése eltérő üzemmódba kapcsol. Nyáron kevesebbet vagyunk betegek, télen sajnos a hideg beköszöntével viszont sokkal hajlamosabbak vagyunk legyengülni és megbetegedni. A természet álomba merülésével egyidőben fáradékonyabbá válhatunk, hajlamosabbak vagyunk kevesebbet mozogni, így nehezebbé válik a testsúlykontroll. De nem feltétlenül kell, hogy ez így történjen, hiszen számos praktika és életmódbeli változtatás segíthet abban, hogy testünk, lelkünk kiegyensúlyozott maradjon a tél folyamán is, illetve megtartsuk a súlyunkat is. Mutatjuk, hogyan!
Hétfőre várható az Európai Gyógyszerügynökség ajánlása a harmadik oltásról
Európában több helyen is megkezdték már a harmadik oltások beadását.
Karikó Katalin kapja idén a Bolyai-díjat
Mert a kutatóbiológus úttörő szerepet játszott a Covid-19 elleni mRNS-alapú vakcina kifejlesztésében.
Lecsapott az ügyészség az érdi illegális állatkertre
Többek között oroszlánokat, pumákat, tarajos sült, sarki rókákat találtak a ketrecekben.
Kigyulladt a konstancai járványkórház covid-osztálya
Legalább kilenc beteg életét vesztette a tűzben.
Koronavírus: elhunyt kilenc beteg, 679 új fertőzöttet találtak az országban
A delta variáns miatt több országban és Magyarországon is újra emelkedik a fertőzöttek száma.
Finnországban a nyérceket is beoltják
Dániában és Hollandiában elaltatták az állatokat, a finnek kísérleti vakcinával próbálják védeni őket a koronavírustól.
Koronavírus, 4. hullám: 5 beteg halt meg az elmúlt 24 órában
633 új fertőzöttet regisztráltak.
Sóból is megárt
Túl sok nátrium, kevés kálium – ezzel járna a sóban gazdag, főleg nyugati étrend, legalábbis némely kutatók szerint. De megmenthető-e a szívünk némi kálisóval?
Örök csatatér
Az általánosan elfogadott vélekedés szerint minden nőbe bele van kódolva az anyaszerep, ám egyre több anya ismeri be, hogy megbánta a gyerekvállalást. A politikának nyilvánvaló érdeke a pronatalista álláspont sulykolása, és bár az interneten egyre divatosabb az anyaság nehézségeiről beszélni, a társadalom szemében még mindig főbűnnek számít, ha egy nő nem boldog anyaként.

