étel, hordó

Buddha Original – Teréz krt. 1.

  • ételhordó
  • 2021. szeptember 29.

Gasztro

Budapest Főváros Levéltára fotógyűjteményének HU/BFL/XV/19/c/11/0303 leltári számú, Zártsoros beépítésben álló, emeletes saroképület magas tetővel című anyaga a Lenin körút 55. számú házat ábrázolja valamikor az ötvenes évek végén. A fotókartonra ragasztott négy fénykép mellé ismertető szöveget tettek. „Új, korszerű és egységes portál sor alakítandó ki. Korszerű cégfeliratok készítendők. A kapu mellől a tábla eltávolítandó. Az I. em. erkély megépítendő. A kapu jobb oldalán lévő húsbolt napellenzőponyva-tartóvasa a káva közé szerelendő” – olvasható a gépelt cetlin, évszám nincs, a „Tatarozás ideje”, illetve a „Portálok helyreállításának ideje” után a kipontozott részeket nem töltötték ki. Mindez azért érdekes, mert ha a jelzett emeletes saroképület – valaha és jelenleg is Teréz körút 1. – levéltári fotóit összehasonlítjuk a most készültekkel, látható a változás. A háborúban vagy ’56-ban elpusztult erkélyt visszaépítették, az „új, korszerű és egységes portálsor” kialakítása elmaradt. Napellenző sincs már, a húsbolt helyett pedig a Buddha Original szusi- és wokbárba léphetünk be. Ami persze már rég nem tekinthető különlegességnek. A Buddha Original ugyanis olyan franchise rendszerben működő étteremhálózat, amelynek hirtelen 12 üzletét számoltuk össze, a Teréz körúton mindjárt kettő is van belőle (a másik a 46. szám alatt).

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”