Már napok óta azon röhög a fél ország, hogy az Emmi ajánlást küldött szét a dolgozóinak, hogy mely szavak helyett melyeket kellene inkább használni. Ez egyfelől nagyon vicces, rögtön ezrével születtek a szellemes és kevésbé szellemes tréfák arról, hogy a „szegény”, a „terhes” és a „stadion” szavak helyett mit kell majd mondani egy-egy népmesében, versben vagy az utcán; remekül szórakozunk, nem az első eset, hogy kormányzati szinten gondoskodnak a lakosság mulattatásáról. Hogy ezek milyen idióták bírnak lenni. Másfelől mindez nagyon ijesztő: részint azért, mert mintha egy fontos minisztériumban úgy vélnék, az oktatás, a kultúra és az egészségügy problémái helyett ezzel kell foglalkozniuk (magyarul: nincs jobb dolguk, legalább néhány ember erre használja jól fizetett munkaidejét), részint meg azért, mert noha nem helyes dolog intézményeket megszemélyesíteni, mégis mintha némi mentális deficit csalhatatlan jelei mutatkoznának a magas minisztériumon. Legszívesebben elmegyógyászati vizsgálatot javasolnánk, ha valóban személy volna. Egyúttal aggódhatunk, hogy ugyan miféle manőverrel lehet ebből a kínos blamázsból kihátrálni, anélkül, hogy újabb kínos zsákutcába bele ne faroljanak.
De, harmadszor, ideje megzabolázni folyamatos nevethetnékünket, és a legnevezetesebb szavakon kívül is megnézni a listát. Először is technikailag. (A második, kicsit érdemibb résszel hamarosan jelentkezem.)
| ||
Nem pusztán arról van ugyanis szó, hogy bizonyos szavak helyett mások használatát javasolná az Emmi. Hanem vannak a jobboldali oszlopban üres rubrikák is (nincs tiltott vagy nem javasolt szó), és a baloldali oszlopban mégis van valami: vagyis vannak olyan szavak, kifejezések, amelyeket használni kellene, akkor is, ha nincs mi helyett. Vagyis, magyarán: nyomatni ezerrel. Ha kell, ha nem. A felsőoktatás területén például ajánlatos minél többször elsütni az „értékes, piacképes diploma”, a „duális, gyakorlatorientált képzés” vagy a „profiltisztítás” szavakat – egy helyettes osztályvezető, ha kólaautomatát avat egy vidéki főiskolán, percek alatt meg is van az ünnepi beszéddel az efféle kifejezések grammatikailag helyes összefűzése révén. Szóval: nem igazi szótár, mert akkor is javasol mondanivalót a beszélőnek, ha annak amúgy nem is volna mit mondania. (A rosszindulatúak erre persze azt mondanák, hogy ha egy szótárban ilyen félpárok vannak, akkor azoknak talán nincs is jelentésük. Hogy süketelés, üres duma. Ettől elhatárolódom.)
Maradva még a technikánál: a szótár előállítói nem sokat törődnek azzal, hogy a két oszlopban szereplő szavak vajon megfeleltethetők-e egymásnak, és hogyan. Ha a „mohamedán” helyett „muszlimot” kell írni-mondani – rendben van, ahogyan a „demográfiai öregedés” is könnyen felcserélhető a „demográfiai idősödéssel”, egye fene. De az azért már nehezen megy a fejembe, hogy a „tandíj” szó helyett ugyan mit kezdjünk a javasolt „tandíjmentes felsőoktatás” szókapcsolattal. „Na, léptem, még be kell fizetnem a tandíjmentes felsőoktatást, szasztok!” „Apa, nincs egy kis pénzed a tandíjmentes felsőoktatásra?” Nehezen értelmezhető mondatok.
És látott már valaki szótárt magából kikelve ordibálni? Mert hát a „Kultúra” rovatban ez történik. Először azt javasolja a felelős minisztériumi tisztviselő (és stábja), hogy az „állami kultúrpolitika” helyett használjuk az „állami szerepvállalás” kifejezést. Rendben, bár ez nem fejezi ki, hogy a kultúra területéről van szó. De legyen. Utána a „Kulturális Örökségvédelmi Hivatal” neve helyett pontosítást javasol: „Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ” - oké, a fene se ismeri ki magát az átszervezésekben, akkor mostantól ezt kell mondani. Ám utána a szótárban a „kulturkampf” szó következne, de erre már kitör az indulat a derék körlevélből: „Nincs kultúrharc, értékviták vannak” – vágja a felhasználó képébe. Nem alternatív szót, hanem kioktatást kapunk, szégyelljük magunkat. Mit képzelünk, még hogy kulturkampf, pfuj.
Még mindig a technikához tartozik az az apró részletkérdés, hogy a mégoly egyszerű szótár (akár általános iskolai szótárfüzet) készítésének elemi feltétele, hogy azonos minőségű, jellegzetességű, szófajú szavak és kifejezések legyenek a két oldalon, továbbá hogy közöttük egyféle viszony legyen: például a helyettesítés (és ne a szűkítés vagy bővítés, vagy magyarázat, kifejtés) viszonya. Ha a „biznisz egyház” nem más, mint a (helyette használandó) „vallási tevékenységet végző szervezet”, akkor vajon tényleg ugyanazt mondjuk (csak szebben)? A „lakosság” ugyan helyettesíthető-e a javasolt „kulturális alapellátás” kifejezéssel? Ilyenkor, bizony, az az érzésünk, hogy a szótár készítői tökéletesen felkészületlen, általános iskolai tudással sem igen rendelkező, logikus gondolkodásra képtelen, primitív emberek.
De erre biztosan szebb kifejezéseket javasolnának. Ez olyan sértő.
