Mea culpa

  • Kálmán C. György
  • 2015. február 16.

Első változat

Sokan találtatunk bűnösnek a hét főbűn egyikében, nézzünk csak magunkba. Mi több: Varga minisztertől most megtudhattuk, hogy ezzel egyúttal egy politikai mozgalom mellett is állást foglalunk. Komcsik vagyunk mind.

Az a gondolat, hogy évente egyszer elmenjek három (na jó, két) hétre nyaralni, esetleg külföldre, ahol esténként nem sajnálom magamtól a jobb harmadosztályú éttermek főztjét, többször is beülök kávézni; a gondolat, hogy olykor itthon is megengedhetem magamnak az éttermet, a kávézót, könyvet, színház- és koncertjegyet; s hogy mindez kortól és társadalmi állástól függetlenül evidencia, az alkalmankénti ruhavásárlással és persze minden számla rendes fizetésével együtt – szóval, ez a gondolat sokunk számára olyan távolinak és vadnak látszik, hogy már-már kommunistának kell, hogy érezzük magunkat.

Megmagyarázom.

false

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter azt mondta, hogy „Nem vagyunk kommunisták, hogy sajnáljuk másoktól a megszerzett jövedelmet.” Márpedig, mi tagadás, az a benyomásom, hogy egyre többen vívódunk azzal a nehezen leküzdhető érzéssel, amit azzal a csúnya szóval szokás megnevezni, hogy irigység. Hogy bizony sajnáljuk másoktól a megszerzett jövedelmet – ergo, kommunisták volnánk. Amikor azon kapjuk magunkat, hogy epekedve gondolunk a dél-olaszországi kisnyugdíjasra vagy a Saar-vidéki munkanélkülire, de lassan a szlovákiai vasmunkásra vagy a lengyel szövőnőre is, akkor vessünk számot azzal, hogy rút indulatok kezdik borzolni lelkünket, belénk fészkeli magát a kommunizmus nehezen kiirtható kísértete.

Nehéz dolog megbirkózni ezekkel az elhatalmasodó rossz hajlamokkal. Nem fognám az utolsó 25 évre, és azt sem hiszem, hogy csakis hazánkra volna jellemző, de tény, hogy nagyon sokan vagyunk, akik bizony indulattal gondolunk arra, aki előttünk a 4000 forintos sajtból vesz fél kilót, míg mi az olcsóbbik trappistából negyedet; miközben észrevesszük, hogy a mögöttünk álló irigykedve figyel, mert ő csak a sajtjellegű készítményből fog tíz dekát venni. (És közösen utáljuk azt, aki hozatja a hétezer forintosból a kilónyit.) Úgy fest, mindnyájan kommunisták vagyunk. Valahogy nem tudott kialakulni a társadalomban az elfogadásnak, belátásnak, megértésnek az a rendszere, amely kiegyensúlyozná vagy épp eltüntetné ezeket a fájó, kellemetlen érzéseket. És, érdekes módon, mindig azok intenek arra, hogy számoljunk le ezekkel a szenvedélyekkel (azok a legelszántabb antikommunisták = legkevésbé irigyek), akik tárgyai lehetnének (vagy közel állnak a lehetséges célpontokhoz).

Az most nem érdekes, hogy Varga szavai azokról az offshore társaságokról szóltak, amelyek rendesen megszedik magukat az állampolgárságért cserébe megveendő kötvényeken; olyan százmilliók röpködnek, amelyek már-már túl vannak az egyszerű állampolgár felfogóképességén – ő csak ételt, italt, kultúrát szeretne fogyasztani, nem is vágyik jachtra, luxusautóra, szarvasgombára. Na jó, egyszer kipróbálná. Szóval nem a dimenzió itt a lényeg, hogy mekkora hatalmas vagyon az, amire az ember vágyik, vagy csak egy kicsit élhetőbb élet – a miniszter összeköti a hét főbűn egyikét egy politikai ideológiával; míg az utóbbinak lehetnek hívei, akár még hazánkban is, azt már nehéz volna elképzelni, hogy valaki mondjuk a torkosság vagy a harag szószólója volna. (A bujaságé talán.) Úgy áll tehát a dolog, hogy (az egyház szemében) a bűnös eltévelyedések lefordíthatók a politika nyelvére – irigy, vagyis kommunista. És a kevély? És a fösvény?

Házi feladat, holnap kikérdezem.

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Egy balatoni nyaralás táncban "elbeszélve"

  • Molnár T. Eszter
A Kulcsár Noémi Tellabor: Balaton – Lacus Pelso című előadásának nosztalgikus hangulata egy pillanatra sem törik meg. Nincs egzisztenciális kérdés, nincs konfliktus. A tó partján uralkodik a mohóság, az unalom és a bujaság.