„Göring nyomban vidám fecsegésbe kezdett”

  • narancs.hu
  • 2015. november 22.

Fekete Lyuk

70 éve kezdődött a nürnbergi per. Hermann Göring vörös körmökkel, lecsúszó gatyáját húzkodva érkezett meg rá.

Pénteken, november 20-án volt pont 70 éve, hogy elkezdődött a náci fővezérek pere Nürnbergben.

A vádlottak között ott volt Hermann Göring, a Luftwaffe parancsnoka, a náci Németország második embere is.

Alább Burton C. Andrus ezredes, nürnbergi börtönparancsnok könyvéből (A nürnbergi tizenkettő, Kossuth Könyvkiadó, 1978) idézünk néhány erős részletet az extravagáns háborús bűnös megérkezésével kapcsolatban.

„Göring tizenhat egyforma, monogrammal ellátott bőrönddel, egy vörös kalapdobozzal és inasával, Robert Kropp-pal érkezett. Lepillantottam a birodalmi marsall körmeire. Izzó vörösre voltak lakkozva. Később jelentették az orvosok, akik megvizsgálták, hogy lábujjain is ugyanilyen élénk színűre volt lakkozva a körme."

Göringet és vádlott-társai egy részét Luxemburgból reptették át Nürnbergbe:

„Göring egyik kezében a vörös kalapdobozt vitte, a másikkal pedig öv nélküli nadrágját igyekezett fenntartani. Most, hogy lefogyott, az égszínkék egyenruha sem feszült rajta valami pompásan. Nadrágja leesett volna, ha elereszti. Ráadásul nagy nap volt ez az életében: évek óta ez volt az első 24 óra, amikor semmiféle kábítószert sem szedett.”

Göring, a vádlott

Göring, a vádlott

 

Fenn a gépen:

„Fölszálltunk. Von Papen arca szürke volt, Göring viszont nyomban vidám fecsegésbe kezdett, és szakértelemmel magyarázta az alattunk elterülő tájékozódási pontokat. A többiek azonban ügyet sem vetettek a kövérre. Tűnődők voltak és komorak. Göring lelkesen mutogatott lefelé, amint átrepültünk a Rajna felett, és oldalba bökte szomszédját. »Jól nézze meg! – mondta hangosan. – Most látja utoljára!«”

A leszállás után:

„Amikor Denson hadnagy a pilótaülésből kilépve végigment a gépen, Göring kinyúlt, s megrángatta a nadrágja szárát. »Gut masina« – mondta az öreg pilóta savanyúan.”

Hermann Göringet emberiesség elleni bűntett miatt Nürnbergben kötél általi halálra ítélték. Kivégzése előtt, 1946. október 15-én egy méregampulla segítségével öngyilkosságot követett el.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Csak a nácikat ne!

Egy Magyarországon alig létező mozgalommal harcol újabban Orbán Viktor, miközben a rasszista erőszak nem éri el az ingerküszöbét. A nemzeti terrorlista csak első ránézésre vicces: igen könnyű rákerülni.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.