Kovács: „Kicsit előrébb látunk, mint a nyugat-európai politikusok”

  • narancs.hu
  • 2019. március 4.

Fekete Lyuk

„Mi készek vagyunk, hogy a józan ész és a tények alapján lefolytassunk egy vitát” - mondta az államtitkár.

„Ne nézzék politikailag vaknak se a magyar kormányt, se a magyar embereket” - mondta Kovács Zoltán, nemzetközi kapcsolatokért felelős államtitkár a HírTV Magyarország élőben című műsorában. Hozzátette, a tájékoztatási kampány a magyar embereknek szól, a magyar emberek érdeke irányítja.

„Talán fogalmazhatok úgy, hogy tapasztalataink alapján kicsit előrébb látunk, mint a nyugat-európai politikusok” - szögezte le. Az államtitkár hozzátette, ha nem értenek velük egyet, akkor tessék vitatkozni„Mi készek vagyunk, hogy a józan ész és a tények alapján lefolytassunk egy vitát. Ne nézzék politikailag vaknak se a magyar kormányt, se a magyar embereket!”

A teljes beszélgetést itt tekintheti meg:

Korábban a mai napon Hollik István kormányszóvivőnek is voltak hasonlóan magasröptű magyarázatai:

Hollik: „A kormány nem tett mást, mint leleplezte Brüsszel bevándorláspárti terveit"

A frissen kinevezett kormánybiztos végre megfejtette, hogy mi miért van. A magyar kormány válasza zavarja az Európai Bizottságot, a kabinet ugyanis nem tett mást, mint leleplezte Brüsszel bevándorláspárti terveit - kommentálta a magyar kormányszóvivő az Európai Bizottság szóvivőjének hétfői nyilatkozatát budapesti sajtótájékoztatóján.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.