Még a végén Hoppál Péternek lesz igaza: ráfagyott egy hattyú a Duna jegére

  • BM
  • 2020. január 8.

Fekete Lyuk

Mégis hogy lehetne klímaváltozásról, globális felmelegedésről beszélni, amikor ilyenek történnek?

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága a Facebookon számolt be arról, hogy Ráckeve környékén, a Fanyílás sétány közelében a parttól nyolc méterre a Duna jegére fagyott egy hattyú – szúrta ki a 444.hu.

„A ráckevei önkormányzati tűzoltók siettek a madár segítségére, a környezetében a jeget feltörték és kiszabadították a jég fogságából a bajbajutott állatot” – fogalmaz a katasztrófavédelem bejegyzésében.

Ezek szerint beigazolódni látszik Hoppál Péter fideszes politikus szkepticizmusa, miszerint nincs klímavátozás. Hiszen hogyan is lehetne globális felmelegedésről beszélni, hamár egy hattyú is ráfagy a Duna jegére?

Hoppál ugyanis a közelmúltban, amikor nagy havazás volt az országban (olyannyira, hogy Budapest és a MÁV is nyűglődött) egy Facebook-bejegyzésben azt írta, „Na ugye! Greta Thunberg és a mögötte álló »bábművészek« új lemezt tettek fel, immár a kommunizmusért küzdenek. Az újabb pénteki tüncizések tehát belépők a Soros-Timmermans-Gyurcsány páholyba? (Közben a felmelegedés jegyében szakad a hó Magyarországon.)”. A bejegyzést később eltávolította.

false


 

Hoppál Péter azon kacarászik, hogy a „felmelegedés jegyében szakad a hó Magyarországon"

De vicces! „Na ugye! Greta Thunberg és a mögötte álló "bábművészek" új lemezt tettek fel, immár a kommunizmusért küzdenek. Az újabb pénteki tüncizések tehát belépők a Soros-Timmermans-Gyurcsány páholyba? (Közben a felmelegedés jegyében szakad a hó Magyarországon.)" - írja Hoppál Péter a Facebookon.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.