Mit akarhat még Kósa Lajos? – Megszereztük az aucklandi setlistet

  • narancs.hu
  • 2014. november 24.

Fekete Lyuk

A programból természetesen a Getnó sem hiányozhatott, az volt a második ráadás, az első viszont a You Can’t Always Get What You Want (Nem mindig kaphatod meg, amit akarsz) volt.

Még nem tudjuk, hogy Kósa Lajos és kis csapata mennyire volt elégedett a szombati aucklandi (Új-Zéland) Rolling Stones-koncerttel, de vélhetően nem csalódtak, hiszen a buli setlistje alapján nemcsak az összes nagy slágerüket játszották el Jaggerék, de sztárvendégként a régi csibész, Mick Taylor (aki 1969–1974 között játszott a bandában) is fellépett. A programból természetesen a Getnó sem hiányozhatott, az volt a második ráadás, az első viszont a You Can’t Always Get What You Want (Nem mindig kaphatod meg, amit akarsz) volt.

Azért megnéztük volna, ahogy Kósa Lajos és Halász János együtt üvölti a refrént az aucklandi közönséggel! Mert az hétszentség, hogy nem jelentettek be óvást Mick Jaggernél, hogy hahó, itt vannak a kivételek! Különben is, mennyivel jobb lett volna valami rokon sátras lagzijára elhívni a zenekart! Ahonnan részegen, biciklivel is haza lehet menni bármikor, nem úgy, mint most, dubaii átszállással milliókért.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.