„Megszüntették a nyomozást annak a kaskantyúi óvónőnek az ügyében, aki fegyelmezésként megkötözött egy kisfiút a csoportban. Az ügyészség szerint ezzel a gyereknek nem lett baja. (…)
Azt is írja az ügyészség, hogy szerintük az óvónő tettének csakis nevelési célzata volt, nem a gyereket akarta megszégyeníteni, vagy a szabadságát tartósan korlátozni. És szerintük a gyerek testi, értelmi, erkölcsi vagy érzelmi fejlődését nem befolyásolja az, ha összekötözve ül a csoportjában.”
A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?
Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépéseit viszi színre.
Hogy Alfred Hitchcock életműve – különös tekintettel az ún. nagy műveire – hogyan öregedett, az nyilván hitviták terepe.
Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.
Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.
