Felcsuti Péter

Magyarország 183 ország közül az 54. helyen szerepelt a korrupciós érzékelési index listán.

A kormány szerepe a befektetői bizalom visszaszerzésében.

A történelem egyik „legunortodoxabb” gazdaságpolitikája Roosevelt elnök New Dealje volt a nagy gazdasági világválság idején 1932-ben, amelynek nyitányaként Roosevelt elnök megszüntette a dollár aranyra történő átválthatóságát, majd több lépésben mintegy 40 százalékkal leértékelte a dollárt.

Az egykulcsos rendszer melletti következetes kiállás egyfelől, az adójóváírás kiiktatása másfelől azt valószínűsíti, hogy a kormány számára a hatékonyság szempontja fontos volt, az igazságosságé azonban mellőzhető… Ez már önmagában is komoly kérdőjeleket ébreszt az új adórendszer igazságossága iránt. Ám vannak itt más deficitek is.

Az elméleti optimumhoz legközelebb az egyösszegű adójóváírással (negatív adóval) kombinált egykulcsos adó állhat. Az adójóváírásnak, amely nyilván a legalacsonyabb jövedelmi csoportba tartozók számára előnyös, annál jelentősebbnek kell lennie, minél nagyobbak a bérkülönbségek. Ezzel az igazságosság kritériuma erősíthető. Az egy kulccsal (flat rate) pedig a hatékonyság szempontja.

Arról sem vagyok meggyőződve, hogy a mobiltelefónia területén semmilyen szakmai tapasztalattal nem rendelkező MVM vezette konzorcium hatékonyabban (jobb minőségben és olcsóbban) nyújt majd mobiltelefon-szolgáltatást, mint a piaci szereplők. Viszont azok, akik a beszállításaikkal segítenek kiépíteni ezt a szolgáltatást, biztosan nem fognak ráfizetni.

A kormányzati szakember még azt is hozzátette, hogy az IMF-megállapodásnak az is a szerepe, hogy a magyar kockázati felár mérséklése révén a magyar államkötvényektől elvárt hozam a mostaninál elviselhetőbb szintre csökkenjen. Ezen a ponton a lakosság megnyugodva hátradőlhet: a kormány immáron érti a helyzetet és tudja a dolgát. Ám van egy zavarba ejtő mozzanat.

A lakossági devizaeladósodás okait firtató parlamenti bizottsági jelentés kapcsán érdemes elgondolkozni egy-két dolgon, amire az egyébként szakmailag helytálló elemzés nem tér ki.

Előző bejegyzésemben arról írtam, hogy milyen paradox helyzeteket eredményezhet egy vállalat életében a válság. Kiszámíthatatlan buktatókat azonban ennél nagyobb léptékű gazdasági válságok is tartogatnak, mint ezt most egész Európa megtapasztalhatja.

Ha ugyanis a terheket kizárólag vagy főképp egy csoportra, adott esetben a munkatársakra hárítják (elbocsátás, bércsökkentés, kedvezmények megvonása stb.), az joggal sértheti az érintettek igazságérzetét, ami – miután a munkatársak közreműködése kulcsfontosságú a válságkezelés sikere szempontjából – nem pusztán erkölcsi, de nagyon is gyakorlati következményekkel járó kérdés.

A jelenleg regnáló kormány a középosztály megerősítését helyezi gazdaság- és társadalompolitikája középpontjába kimondva-kimondatlanul azt remélve, hogy annak jólétéből valamennyi majd az alacsonyabb néprétegek számára is „lecsurog”.

A GDP alakulása sokat - de messze nem mindent és főleg nagyon pontatlanul árul el a társadalom jólétéről. Annyira pontatlanul, hogy gyakran téves következtetések levonását és ezek nyomában hibás döntések meghozatalát eredményezi.

Marad az, amiről az utóbbi időben burkoltan, vagy nyíltan szó esett, hogy a jegybank hosszú lejáratú forint vagy deviza forrásokat bocsásson a bankrendszer számára, amelyet az – a beruházások finanszírozásával – a gazdaságba csatornázhatna... Én például tanácsolnám is a jegybanknak, hogy ne habozzon ezt a lépést megtenni.

Ha a vizsgálódásunkat még több nyugati országra terjesztenénk ki, természetesen azt látnánk, hogy az alkalmazott jogi és intézményi megoldások eltérnek, ám abban megegyeznek, hogy a jegybank függetlensége alapvetően sokkal inkább a politikai kultúra kérdése, mintsem a törvényi passzusoké.