A kormány államosította az étkezési utalványok rendszerét, kipenderítve a piacot uraló francia vállalatokat. Korábban a kormánypárti többségű pécsi önkormányzat a helyi vízművet államosította, visszavéve azt ugyancsak francia tulajdonosától. Az állam legutóbb a maga számára adta el a negyedik mobilszolgáltató piacra lépését lehetővé tevő 900 MHz-es frekvenciát.
A döntések nem véletlenszerűek, mögöttük a kormánypárt ideológusainak azon meggyőződése húzódik meg, hogy a természetes monopóliumok (amilyen például sok közüzem) a legjobb helyen az állam kezében vannak. Leginkább azért, mert egyes versenyterületeken a privatizáció sikertelen volt, így nem jött létre valódi, a fogyasztók érdekeit szolgáló verseny. Ez a nézet számíthat a lakosság támogatására, amely ösztönösen és esetenként érthető módon bizalmatlan a piaci szereplőkkel, különösen a nagy külföldi vállalatokkal szemben, így e megközelítés politikai természetű előnnyel is jár.
Szögezzük le elöljáróban, hogy a kormánypárti ideológusok álláspontjában sok igazság van. A kilencvenes évek sietős privatizációja különösen a közüzemek terén valóban hagyott maga után kívánnivalót mind a szolgáltatások minősége, mind az árak vonatkozásában. Ám ahogy ezzel a kormánnyal immáron sokadszor előfordul, a helyes felismerésből rendre rossz következtetések és döntések születnek.
Egyfelől igaz, hogy Adam Smith óta a közgazdaság-tudomány számára a járadékvadászat a legkárosabb dolgok egyike, ami egy gazdaságban előfordulhat. Arról van ugyanis szó, hogy az adott piaci szegmenst vagy monopóliumot uraló szereplők versenytársak hiányában nem kényszerülnek szolgáltatásaik színvonalának javítására és/vagy áraik csökkentésre, mégis képesek hosszú időn keresztül a normálisnál magasabb nyereséget realizálni.
Ez nem csupán a gazdaság szűkös erőforrásainak rossz hatásfokú allokációját, elfecsérlését jelenti, de sérti a szereplők igazságérzetét is. A kettő együtt pedig komoly hatékonyságvesztést és erkölcsi rombolást eredményez a gazdaságban, illetve a társadalom egészében. Általánosan elfogadott álláspont ezért a fejlett világban, hogy a monopóliumok ellen fel kell lépni, akár közüzemekről van szó, akár patikák, városi taxik, netán az interneten letölthető szerzői tulajdonok esetében is.
Ám ebből egyáltalán nem következik, hogy ezek a monopóliumok a legjobb helyen az államnál lennének. Igaz, a 2008-ban elindult globális válság hatására gyakran hallani, hogy éppúgy vannak magánkézben lévő rossz vállalatok, ahogy vannak állami kézben lévő jó vállalatok is. E nézetek hívei szeretnek például a nagy francia közüzemi monopóliumokra (Gaz de France, EDF, Lyonnais des Eau stb.) mint pozitív példákra hivatkozni.
De a példák egyáltalán nem meggyőzőek, hiszen nem tudjuk, hogy ezek a vállalatok mennyi „járadékot tesznek zsebre” belföldön, amiből aztán szubvencionálhatják esetenként valóban sikeres nemzetközi versenyképességüket. Ennél is fontosabb azonban, hogy nagyságrendekkel több példa bizonyítja az állam rossz gazda voltát, mint az ellenkezőjét. Gondoljunk Magyarországon a MÁV-ra, a BKV-re, a Malévra, a Volán-társaságokra és számtalan önkormányzati vállalatra. Még a sikeresnek tűnő állami tulajdonú vállalatok, mint az MVM vagy a paksi erőmű esetében sem igazán tudjuk, milyen szerepet játszik viszonylagos sikerükben, hogy maguk is járadékvadász pozícióban vannak.
Az Erzsébet kártya körüli huzavona (mely bankok fogadják el, melyik kiskereskedelmi láncban válthatók be) már most valószínűsíti például, hogy a járadékot ezúttal az állam és az államhoz közel álló szereplők „vadászhatják”. Arról sem vagyok meggyőződve, hogy a mobiltelefónia területén semmilyen szakmai tapasztalattal nem rendelkező MVM vezette konzorcium hatékonyabban (jobb minőségben és olcsóbban) nyújt majd mobiltelefon-szolgáltatást, mint a piaci szereplők. Viszont azok, akik beszállításaikkal segítenek kiépíteni ezt a szolgáltatást, biztosan nem fognak ráfizetni. De nem államosításra, hanem szabályozásra és transzparenciára van szükség, ilyen például a működési engedélyek viszonylag sűrű, szakszerű és főleg transzparens árvereztetése, vagy éppen a hatékony fogyasztóvédelem. Ez kizárja, de legalábbis jelentősen korlátozhatja a járadékvadászatot még a természetes monopóliumok területén is.
