A Transparency International tavaly közzétett felmérése alapján Magyarország 183 ország közül az 54. helyen szerepelt az úgynevezett korrupciós érzékelési index listáján. A tízes skálán Magyarország 4,6 pontot ért el, ami érzékelhető romlás a korábbi felméréshez képest. A TI indoklása szerint a 2010-ben hivatalba lépett kormánynak a független intézmények meggyengítését célzó intézkedései magyarázzák besorolásunk romlását.
A korrupcióval foglalkozó írásokat lapozgatva látható, hogy a definíciók eléggé szerteágazóak; vannak akik csupán a szűk értelemben vett hivatali (public) korrupcióról beszélnek, amikor egy közhivatalnok hivatali lehetőségeit felhasználva anyagi javakért cserébe biztosít előnyöket valakinek. Ám a lehetőségek sorát folytatva: mi a helyzet politikai pártok korrupciójával (kampánypénzek), a nepotizmussal, a magánpiaci szereplők közötti korrupciós aktusokkal, a rendőrségi visszaélésekkel, vagy akár az orvosi műhibák eltussolásával. Ezek mindegyike korrumpálja (bomlasztja) és diszkreditálja a társadalom valamely intézményét, vagy működési módját.
Ezért lehet olvasni olyan nézeteket, amelyek szerint a korrupció valójában nem is jogi, hanem sokkal inkább erkölcsi kategória, amely a társadalom értékrendjének egészét roncsolja, fertőzi. Valóban nehéz elképzelni, hogy mondjuk egy országban a köztisztviselőket meg lehet vesztegetni, ám a magánpiaci szereplők között nincs példa a korrupcióra.
Immáron jó húsz éve a fejlett világ politikai és gazdasági elitje a nemzetközi szervezetek (elsősorban a Világbank) kezdeményezésére és nyomására (például a nemzetközi szervezetek csak olyan vállalatokkal működnek együtt a fejlődő országokban, amelyek vállalják, hogy „tiszták” maradnak) elfogadta, hogy fel kell lépni a korrupció ellen. A Világbank értékelése szerint egyébként a korrupció a tartós gazdasági növekedés egyik legsúlyosabb akadálya, egyfajta 10 százalékos adónak tekinthető, vagy másképpen szólva ’1 trillion dollar business’-nek.
Ennek nyomán a fejlett országok vállalatainak, különösen a nemzetközileg aktív vállalatainak többsége immáron rendelkezik olyan belső vállalatirányítási szabályzatokkal, amelyek deklarált célja a korrupció és összeférhetetlenség mindennemű formájának kiszűrése az illető vállalat napi tevékenységéből. Ezt elérendő, ezek a vállalatok olyan belső ellenőrzési rendszereket (compliance) működtetnek, amelyek személyükben és szakmailag is függetlenek a menedzsmenttől, és közvetlenül az igazgatóságnak vagy a felügyelőbizottságnak tartoznak beszámolási kötelezettséggel.
Ezek jó dolgok, amelyeknek lehet és kell is örülni, még akkor is, ha az ember természetesen tudatában van annak, hogy a gyakorlatban a dolgok sokkal lassabban változnak, mint ahogy azt a politikai elit vagy a nemzetközi szervezetek látni vagy éppen láttatni szeretnék. Ugyanakkor a bevezetőben jelzett definíciós dilemma – mit is értsünk korrupció alatt – nem könnyíti meg a 2008-ban elindult globális válság egyik legsúlyosabb kérdésének megválaszolását, tudniillik, hogy erkölcsi értelemben mennyire korrumpálók azok a megajövedelmek, amelyeket a pénzügyi vállalkozások vezetői és munkatársai élveztek olyan körülmények között, amikor az általuk vezetett vállalatok és az ügyfeleik is milliárdokat veszítettek, vagy esetenként csődbe is mentek.
Ettől függetlenül immáron a fejlett világban sehol nem vitatják, hogy a jólét és gazdasági versenyképesség egyfelől és a korrupció (nevezzük általános erkölcsi állapotoknak) között másfelől fordított előjelű az összefüggés; minél magasabb a korrupció, annál alacsonyabb az illető ország jóléte és nemzetközi versenyképessége.
Magyarország, mint látható, szépen példázza ezt az összefüggést. Viszonylag magas a korrupció, viszonylag alacsony a jólét és a versenyképesség. Nem meglepő ezért, hogy a magyar társadalom viszonya is meglehetősen ambivalens a korrupcióhoz. Egy TÁRKI-kutatás (A gazdasági felemelkedés társadalmi/kulturális feltételei c. kutatás zárójelentése) szerint a magyar társadalom többsége egyfelől elvben elutasítja a korrupciót mint erkölcstelen cselekedetet, másfelől úgy véli, hogy (gazdasági) céljai eléréséhez időről időre muszáj élnie vele.
Talán egyszer eljön az idő, amikor a korrupció visszaszorítása olyan össznemzeti üggyé válik, amely mögé minden politikai erő, az egész társadalom felsorakozhat. Mondjuk elfogadnánk a TI indexét, és célul tűznénk ki, hogy módszeresen javítunk a helyezésünkön és a pontszámunkon. Egy ilyen projektumnak csak győztesei lennének.
