A válságkezelés paradoxonjai

  • 2012. február 9.

Felcsuti Péter

Ha ugyanis a terheket kizárólag vagy főképp egy csoportra, adott esetben a munkatársakra hárítják (elbocsátás, bércsökkentés, kedvezmények megvonása stb.), az joggal sértheti az érintettek igazságérzetét, ami – miután a munkatársak közreműködése kulcsfontosságú a válságkezelés sikere szempontjából – nem pusztán erkölcsi, de nagyon is gyakorlati következményekkel járó kérdés.

Aki foglalkozott már válságkezeléssel, megerősítheti: átkozottul nehéz feladat. Természetesen egészen más dolog egy vállalat válságát menedzselni – e sorok szerzőjének ebben a kétes értékű dicsőségben volt valamennyi része –, vagy egy egész országét, netán egy országcsoportét, ám abban azért mindegyik közös, hogy a válságkezelő szinte mindegyik lépését csapdahelyzetek, paradoxonok sokasága nehezíti. Ezen azt értem, hogy a helyzet jobbítása érdekében teendő intézkedések egyik csoportjának hatása megnehezíti vagy éppen ellehetetleníti az ugyanannyira szükséges többi intézkedés végrehajtását.

Egyébként már az első lépés, a bekövetkezett válság jellegének felismerése, beazonosítása sem triviális; vajon átmeneti, viszonylag rövid ideig ható eseményről, vagy ellenkezőleg, hosszú távon fennmaradó jelenségről beszélünk? A tévedésnek ára van: ha egy rövid távú megrázkódtatást tartós válságnak tekintünk, a gyors, idő előttinek bizonyuló lépéssel sok pénzt költhetünk el fölöslegesen, ha viszont fordítva, a megkésett alkalmazkodással a túlélésünket veszélyeztetjük.

A második lépés maga az alkalmazkodás; szinte mindegyik vezető bízik abban, hogy vannak gyors eredményt hozó, viszonylag könnyen végrehajtható intézkedések, és valóban vannak is ilyenek: az angolszász szakmai zsargon ügyetlen fordításban „könnyen elérhető gyümölcsöknek” (low hanging fruits) nevezi az ilyeneket. Ironikusan az ingyen használható kávéautomata leszerelését, vagy más, többé-kevésbé egyszerűen és fájdalommentesen végrehajtható költségtakarékossági intézkedéseket szokás ezek között említeni. Az ilyesmit a kormányok is szeretik, kiváltképp a kormányfők, akik ezzel bizonyíthatják, hogy képesek gyorsan, határozottan cselekedni a köz javára.

A baj az, hogy ezek a „gyümölcsök” a legritkább esetben elégségesek a kialakult súlyos helyzet valódi kezelésére. A döntéshozók előbb-utóbb kénytelenek felismerni, hogy tovább kell lépniük, és olyan intézkedéseket is fontolóra kell venniük, amelyek hatása már korántsem ennyire ártalmatlan. Ilyenformán a vállalatok gyakran kényszerülnek arra, hogy elhalasszanak korábban tervbe vett beruházásokat, amelyek a meglévő kapacitások modernizációját célozzák, vagy éppen új termékek kifejlesztését, netán a meglévő termékek minőségének javítását. Csökkenthetők a marketingkommunikációra fordított költségek, meg lehet szüntetni értékesítési csatornákat, és a munkatársak egy részét is el lehet bocsátani. Ezek mind alkalmasak a költségek lefaragására, de nyilvánvalóan rontják a vállalat jövőbeni fejlődésének esélyeit.

Ezen túlmenően, ha a megtakarítandó költségek összegét adottnak vesszük, fogós dilemma, hogy az érdekeltek (a stakeholderek) különböző csoportjai – elsősorban a tulajdonosok, a menedzserek és a munkatársak, de a tartósan együttműködő külső partnerek (hitelezők, beszállítók) is – milyen arányban részesedjenek a válságkezelés terheiből. Az e kérdésre adott válasz döntő fontosságú lehet a válságkezelés sikere szempontjából. Ha ugyanis a terheket kizárólag vagy főképp egy csoportra, adott esetben a munkatársakra hárítják (elbocsátás, bércsökkentés, kedvezmények megvonása stb.), az joggal sértheti az érintettek igazságérzetét, ami – miután a munkatársak közreműködése kulcsfontosságú a válságkezelés sikere szempontjából – nem pusztán erkölcsi, de nagyon is gyakorlati következményekkel járó kérdés.

Ám gyakran még ez sem elégséges; a vállalatok nemritkán teljes stratégiájuk felülvizsgálatára, új működési modell kialakítására és bevezetésére kényszerülnek. Az ilyen dolgoknak pedig az a természete, hogy leggyakrabban egy ideig romlanak, mielőtt javulni kezdenének. Ez arra utal, hogy a sikeres válságkezelés egyik kritikus feltétele a bizalom; minden érintettnek – tulajdonosnak, menedzsmentnek, munkatársnak és külső együttműködő partnernek – el kell hinnie, hogy a vállalt áldozatok értelmesek, és a dolgok valamennyi idő elteltével valóban a jó irányba mozdulnak el.

Az országok esetében a stakeholderek nagy száma és sokszínűsége okán a konfliktusok még élesebbek, és még nehezebben oldhatók fel.

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát.