„A kilakoltatásnál is segítettünk”

  • Soós Tamás
  • 2016. március 17.

Film

Nosztalgikus relikviának tűnik, de komoly érzelmi hiányt pótol a gyerekek életében az egykori úttörővasút, amelyen többen dolgoznak manapság, mint az ötvenes-hatvanas években. Az HBO gyártásában készült és mától a mozikban is látható Reményvasút sokakat érintő szociális problémákról fest érzékeny, de komor képet. A rendezőt kérdeztük.

Magyar Narancs: Miért éppen a gyerekvasút?

Trencsényi Klára: Eredetileg nem a gyerekvasútról, hanem a kiskamasz korosztályról akartam filmet forgatni. A gyerekvasútra véletlenül akadtam rá egy erdei séta közben, amikor megtaláltam a mesés virágvölgyi állomást, ahol 12-14 éves lányok teljes sminkben, kifestett körmökkel és hetvenes évekbeli egyenruhában menesztették el a vonatokat, miközben néha Facebookoztak az okostelefonjukon. Mint kiderült, a gyerekvasút nemhogy nem szűnt meg a rendszerváltással, de ma dolgoznak rajta a legtöbben: körülbelül ötszáz gyerek teljesít rajta szolgálatot. Innentől kezdve pedig kíváncsi lettem, mit kapnak a gyerekek a vasúttól, milyen hiányt pótol számukra ez a közösség.

A gyerekvasút jól reprezentálja a mai magyar társadalmat, hiszen van ott olyan gyerek, akinek az iskolában van gondja, van, aki lakhatási nehézséggel küzd, és olyan is, akinek éppen váltak a szülei. Ők a gyerekvasúton találják meg azt a nyugalmat, azt az odafigyelést, amiben otthon hiányt szenvednek. A film két családról mesél, és az ő történetükkel azokról a szociális problémákról tudtam beszélni, amikről eredetileg is szerettem volna. A dráma mindkét családnál lassan bontakozott ki, az ikrekről, Viktorról és Kármenről senki sem tudta a vasútnál, hogy milyen nehéz helyzetben vannak, azt pedig ők sem tudták, hogy kilakoltatás előtt állnak. A balatoni srácról pedig kiderült, hogy a szülei Németországba mentek dolgozni, így Gergő a pályaválasztás előtt egyedül maradt a gondolataival.

MN: Az úttörővasút múltjához, ideológiájához hogyan viszonyulnak a gyerekek?

false

TK: Ők már egy teljesen másik világban élnek. Én még voltam úttörő és kisdobos, és amikor először megláttam, ahogy ezek a gyerekek menetelnek, arra gondoltam, vajon tudják, hogy mit csinálnak? És persze tudják, mert tanulnak a vasút történetéről, és folyton szembesítik őket a múlttal, a nosztalgianapokon például, amikor a 70-80 éves vasutasok jönnek vissza szolgálni, vagy a családnapokon, amikor együtt szolgálhatnak a szülőkkel, ha a szülők is gyerekvasutasok voltak. Az elbeszélések miatt ez a múlt pozitív múlt lesz bennük, a filmben viszont fontos volt, hogy kiegyensúlyozottan beszéljünk erről a társadalom nagy része számára kibeszéletlen múltról: ne tüntessük fel nosztalgikus színben, de viccet se csináljunk belőle.

MN: Dokumentumfilmesként mi a felelősséged az olyan szituációkban, amikor a kamerátok előtt lakoltatják ki a családot, vagy a háromgyerekes anyuka arról beszél, hogy néha ételre sincs pénze? Hogyan tudtok ilyenkor segíteni?

TK: Nekem az a filozófiám, hogy pénzt nem adok a szereplőimnek, de maximálisan mellettük állok. Fontosnak tartom, hogy aki odaadja a lelkét egy dokumentumfilmhez, az ne csak az én lelkemet kapja cserébe, hanem olyasmit is, amit utána tud használni, legyen az ruha, vagy a gyerekek beiskoláztatásában nyújtott segítség. Én nem tudnék nekik annyi pénzt adni, amennyi változtatna a helyzetükön, ezért is szerveztünk múlt héten egy jótékonysági vetítést a szereplők javára. Viktoréknak segítettünk a kilakoltatásnál is, ami egy héttel korábban lett volna. Bementünk az önkormányzathoz, hogy haladékot kérjünk, és a hivatalban azzal fogadtak, hogy jó, hogy jöttünk, mert a kilakoltatás után rögtön elviszik a gyerekeket állami gondozásba. Először ledöbbentünk, majd leraktuk a kamerát, és elkezdtünk kérvényeket írni, és segíteni az anyukának, aki imádja a gyermekeit, de nem olyan életfázisban van, hogy logikusan és hatékonyan tudna intézkedni az érdekükben. Sok szakmabeli mondta erre, hogy elcsesztem a filmet, mert milyen jó sztori lett volna, ha a gyerekeket elviszik állami gondozásba. Én ezt a határt viszont nem tudtam és nem is akartam átlépni, mert az az elvem, hogy nem hagyom, hogy valami visszafordíthatatlan dolog történjen a szereplőimmel.

MN: Hogyan lehet eljuttatni a dokumentumfilmeket a nézőkhöz manapság, amikor alig néz valaki dokumentumfilmeket? A Reményvasúthoz is többen fenntartásokkal közelítettek a téma miatt, aki viszont látta, a hatása alá került.

false

TK: Fesztiválokon jól teljesített a film, megnyertük például Európa egyik legrangosabb dokumentumfilmes díját, az Arany Galambot Lipcsében. Magyar moziba viszont nagyon merész vállalkozás dokumentumfilmet vinni, mert 100-200 nézőt szoktak ott csinálni. Én szeretném, ha minél többen megnéznék moziban ezt a filmet, mert HBO-ja nincs annyi embernek, amennyinek látnia kéne. Elfogadom, hogy az embereknek annyi problémájuk van, hogy a máséra már nem kíváncsiak, de én hiszek benne, hogy ha Nyugat-Európában sokszor több nézőt vonzanak a dokumentumfilmek, mint a játékfilmek, akkor Magyarországon is le lehet gyűrni a dokumentumfilmekkel szembeni távolságtartást. És itt már rég nem a pénzről beszélünk, mert a vidéki vetítések mind ráfizetésesek, hanem arról, hogy felhívjuk az emberek figyelmét ezekre a problémákra.

Neked ajánljuk

Leginkább a foci

  • Toroczkay András

Apanovellák, de nem csak azok, felnövéstörténetek, kisvárosi elbeszélések, Budapest- és énelbeszélések is egyben. Az író magáról beszél, nem is kendőzi. Már a címből rögtön beugrik egy másik óriás: Lóci. Itt azonban a fiú emeli fel az apját, s állít emléket neki.

Stockholm-szindróma

Szentgyörgyi Bálint sorozatát nagyjából kétféle diskurzus övezi. Az egyik a sorozat nyilvánvaló történelmi torzításait és pontatlanságait rója fel. Itt elsősorban Hodosán Róza szociológus és Rainer M. János történész kritikái­ra gondolunk, akik az 1980-as évek ellenzéki mozgalmainak tagjaiként jogosan érezhetik, hogy saját és bajtársaik munkálkodását az alkotók nem adták vissza elég hűen. Ugyanakkor szem előtt kell tartanunk, hogy A besúgó vállaltan fikció, nem pedig dokumentumfilm.

Delfin

Van a filmben két csónakázás. Az egyik a bajai Sugovicán, az egykor kedvelt, de most néptelennek mutatkozó horgászhelyen. A gyermekkora helyszíneire visszalátogatván ismét kisvárosi lánnyá változó világhírű úszófenomén a nagypapával, ladikon haladva újra felfedezi a Duna-mellékág békességét. Máskor meg az óceánon hasít bérelt jetboaton, bálnát akar nézni – hullámokból felszökkenő delfineket lát is.

Szerelem határok nélkül

  • Nagy István

Nem lehet könnyű úgy gitározni egy zenekarban, hogy az elődöd árnyékában játszol, és folyamatosan ott van benned a félsz, hogy ha a régi srác majd egyszer vissza akar jönni, téged azonnal lapátra tesznek. Ez történt Josh Klinghofferrel, aki 2009-ben csatlakozott a Red Hot Chili Peppershez, és kereken tíz évig volt az együttes gitárosa. 

Biztonsági játék

Az utóbbi két évtizedben kevés olyan emlékezetes betoppanás volt a könnyűzene világába, mint a kanadai Arcade Fire 2004-es debütáló nagylemeze. A tragédiák árnyékában fogant Funeral katartikus sodrása és hiperérzékenysége pillanatok alatt hírnevet és rajongókat szerzett a zenekarnak, még olyan hírességeket is, mint David Bowie vagy David Byrne. A debütáló album pillanatok alatt vált hivatkozási ponttá, ami alighanem a szedett-vedett megjelenésű zenekart lepte meg a leginkább.

Miért hiányzik?

  • Csabai Máté

Nem lehet erről a kiadványról szokványos kritikát írni. Nem csupán Kocsis Zoltán ikonikus, de azért a színpad széléről olykor kibeszélt személye miatt, hanem azért, mert a huszonhat lemezen csupa olyan mű és életmű szerepel, amelyek játékmódjáról, megítéléséről interjúkban, szemináriumokon sokat megosztott a zongoraművész.

Minden színész csiga

„Tragédiának nézed? Nézd legott / Komé­diá­nak, s múlattatni fog” – idézi Katona László Az ember tragédiáját az előadás végén, amelynek alcíme is van: Etűdök színházi világunk állapotjáról. A Nézőművészeti Kft. egy rendkívül szórakoztató, elsőrangú kabarét csinált a színészek mindennemű kiszolgáltatottságáról és az abuzív rendezőkről.

Rejtvényfejtés

Legendás hely volt a Bartók 32 Galéria a kilencvenes években, magyar és külföldi kortárs kiállításokkal. Csak egy „probléma” volt vele (akárcsak a Liget Galériával), hogy a fenntartója és tulajdonosa az önkormányzat volt. A majdnem 100 négyzetméter alapterületű helyszín, s a modern művek ottani bemutatásának ellehetetlenítését az első Orbán-kormány művészetpolitikájának „köszönhetjük”, bár kétségtelen, hogy a múltba révedő magyarosch műalkotás fogalmát addigra jól beleültették az embe­rek fejébe.

Minden változatlan

  • Balogh Magdolna

A fejlődés- vagy karrierregényként induló mű egy drezdai antikvárius, Norbert Paulini alakját állítja a középpontba: a szerző „a szellem emberének” akar emléket állítani. Paulini a hetvenes–nyolcvanas években különleges hírnévnek örvendő boltot működtetett, amelyben egy kis szellemi kör is otthonra talált, s az elbeszélő is a törzsközönségéhez tartozott.

A zöld-fehér polip

Megalakul az ötödik Orbán-kormány, és itt most azt kéne találgatnunk, hogy Kásler távozása, Csák bevonása, Lázár és Navracsics visszatérése, meg néhány minisztérium szétszedése, átalakítása mi mindenre utalhat, s mindebből milyen új politikai irányra számíthatunk – de tizenkét év orbánizmus után nem hinnénk, hogy mindennek nagy jelentősége volna. Voltaképpen még a totális eszementséget tükröző húzás, az egészségügy és – főleg – a közoktatás betolása a karhatalmi minisztérium alá sem meglepő a NER államigazgatási track recordjának ismeretében.

Orbán Viktor két beiktatása

„Az Isten kegyelméből nekünk adott megbízatás mindig túlmutat rajtunk. Azokra, akiknek a javát kell szolgálnunk, de még ennél is tovább mutat arra, akitől a feladatot végső soron kaptuk és akinek a dicsőségét szolgálhatjuk. Ez a mai nap üzenete mindannyiunknak” – mondta Balog Zoltán, a rendszer egyik sokat próbált főpapja a Kálvin téri református templomban, a Novák Katalin államfői beiktatása alkalmából rendezett ökumenikus szertartáson. Szavai üresen pattogtak a templom kövén, s talán a térre is kigurultak, hogy ott pukkanjanak szét, mint sok színes szappanbuborék.