Orr rég futott be akkora karriert, mint az a ragasztott ormányzat, mely Steve Carell orcáján éktelenkedik, s már első látásra drámai színezetet ad a carelli figurának. Ami nagyon is helyénvaló, mert az ismert komikus az élet megnyomorítottját, egy milliárdos amerikai dinasztia sarját alakítja, akit nemcsak az ág, de a mondott orr és a sors is húzza. Láttunk már ilyet; a kissé terhelt örököst, akiben elfojtva buzog a kék vér, s e buzgás aztán véres drámába fordul. Bennett Miller, az amerikai true storyk specialistája, John DuPontban, a birkózósportot felkaroló milliárdosban, az ő kék hírekbe torkolló életében látta meg a minőségi drámázás lehetőségét, és neki lett igaza: valóban minden életben van legalább egy filmre kívánkozó dráma, DuPontéban ez az átlagnál nagyobb is. Carell jól hozza az orra mögül üveges tekintettel kikémlelő birkózómecénást, a zavaros belső indíttatásból – mondjuk anyakomplexussal súlyosbított patriotizmusból (plusz/mínusz némi birkózóerotika) – birkózócsapatot gründoló milliárdost. A csapat dísze az olimpiai bajnok Schultz testvérpár
– újdonsült mecénásuk nem csak
a sportdicsőséget, de a kisebbik Schultz szeretetét is magának akarja, az idősebb testvér – bár kiváló edző – csak zavart kelt az amúgy is zavart elmében. Miller hagyja a pszichologizálást másra, ráérősen építgeti a drámáját, az alkalomhoz illő komor színekkel festi alá a menetrendszerűen fokozódó feszültséget. Ha gondolt is valamit e három ember viszonylatáról, azt megtartotta magának: ez éppúgy lehet művészi érdem, mint rendezői restség.
Az InterCom bemutatója
