Magyar Narancs: Már a 90-es évek közepén szép sikereid voltak, miért vártál mostanáig az első nagylemezeddel?
LTJ Bukem: Az elmúlt öt év nem kifejezetten rólam, inkább kis kiadómról, a Good Looking Recordsról szólt. Azzal foglalatoskodtam, hogy létrejöjjön egy önálló hangú csoportosulás; ez volt a célja annak a rengeteg válogatásnak is, amit összeraktunk. Egy saját lemezzel ez háttérbe szorult volna, de most már elég stabil a kiadó helyzete ahhoz, hogy szólólemezeket is megjelentessünk.
Több mint tíz éve DJ-skedem, és húsz éve folyamatosan vásárolok mindenféle lemezt. Kezdetben persze nem drum & bass, hanem soul-, pop- és dzsesszlemezeket vettem. Így most csak magamat adom, amikor megmutatom azt a rengeteg hatást, ami ért.
LTJB: A kiadóban egyedül én foglalkozom toborzással, úgyhogy ebben elég nagy szerepem volt. Mielőtt szerződést kötök valakivel, évekig figyelemmel kísérem, amit csinál - hogy milyen keményen dolgozik, hogy milyen termékeny... és nem utolsósorban, hogy milyen ember. Felőlem bármilyen jó zenéket írhat, ha seggfej, akkor nem szerződtetem.
MN: Piacképes az ilyen mentalitás?
LTJB: Nagyon is. Másképp nem is működhetne. Egyszerűen le-he-tet-len. Ha van húsz zenészed, és abból tíz olyan pöcs, hogy nem tudsz együtt dolgozni vele, akkor kész, meghalt az egész.
MN: A sikeretekhez mennyiben járult hozzá a kiadványok tetszetős dizájnja?
LTJB: Az image nagyon fontos, ezt egy pillanatig sem tagadom. A kiadónál egy külön részleg iszonyatos gonddal dolgozza ki a grafikákat. Ez éppolyan fontos, mint a zene, de mondhatnám a sajtót vagy a számvitelt is. Mindenre figyelni kell ugyanúgy.
MN: A piaci viszonyokat nem nehezíti a GLR függetlensége?
LTJB: Hál´ isten a menedzsmentben dolgozik Tony Fordham, aki egy zseni, neki sokat köszönhetünk. S mivel a drum & bass egyre népszerűbb, amúgy is szerencsések vagyunk. Most kezdenek az emberek ráérezni. A 90-es évek közepén, amikor az első számaimat csináltam, sokáig csak rossz kritikákat kaptam. Mostanra meg az amerikaiak is rákaptak a drum & bassre. Öt éve Miamiban egy bazi nagy hodályban két ember előtt léptünk fel, most áprilisban pedig ötezernek kevertem.
MN: Nem akarják megvenni a kiadót?
LTJB: Dehogynem. Rengeteg ajánlatot kaptunk multiktól meg mindenféle egyéni befektetőtől is. Volt, hogy öt-hatmillió fontot kínáltak. De ha elfogadtam volna, akkor most halálra unnám magamat; és különben is fontosabb, amit ebbe a vállalkozásba magamból beletettem. Ha eladnám, nem lenne semmim, egyszerűen nem tudnék mit kezdeni. Ráadásul nem is tudná nálam jobban senki sem futtatni.
MN: Ezek szerint maradtok "a föld alatt"?
LTJB: Csak annyiban, hogy a zenénket nem árusítjuk ki. De igazság szerint ezzel az "underground" dologgal mindig bajban vagyok. Nekem az underground mentalitás azt jelenti, hogy hiszek abban a zenében, amit csinálok, és nem vagyok hajlandó azért változtatni rajta, hogy sikeresebb legyen a piacon.
Nem hinném, hogy a mi lemezeink valaha is vezetni fogják az eladási listákat, de ha mégis megtörténne, az óriási volna, hiszen nem kellett érte bármiféle kompromisszumot kötnünk. De mondom, már eddig is elég szerencsések voltunk. Persze egy kicsivel többet szeretnénk mindenből - több fellépést, több lemezt. Egy kicsivel még szeretnénk magasabbra nőni.
- lakinger -
