Nem túlzás, hogy sokunk szinte napi szintű ismerőse, az elvetemültebbeknek egyenesen kedvence volt Stephan Derrick felügyelő, akinek bravúrosnak nem kifejezetten nevezhető, de rendre célratörő nyomozásaitól még a Kádár-kor Magyar Televíziója sem fosztotta meg a nézőket. A sorozat népszerűségére jellemző, hogy 1974 és 1998 között 281 epizód készült el - a felügyelőt alakító Horst Tappert pedig a megszokottság és közkedveltség oly magaslataira jutott, hogy már viccek is születtek a szemei alatt egyre növekvő táskákról. S akkor nem is szóltunk a kultikusnak számító Szőranya Emlékzenekar Derik és Hari barátok (sic!) című számáról: "És a fegyverhasználat az majdnem ki van zárva. Mert tudják, hogy az emberélet rohadt drága NSZK-ba." Nos, immár tudhatjuk, hogy Tappert a háború alatt olyan alakulatban is szolgált, melynek számára az emberélet nem volt olyan rohadt drága - sem a sajátja, sem a másoké.
Stephan a vérzivatarban
| ||
Horst Tappert 1923-ban született Elberfeldben, amit hat évvel később egyesítettek a szomszédos Barmennel, s azóta Wuppertal néven ismeri a nagyközönség (a bédekkerek meg szokták jegyezni, hogy innen származik az aszpirin, de a Kobold márkájú porszívó is!). Apja köztisztviselő volt, a kis Horst meg alighanem Hitlerjugend-tag, ami a korosztályában szinte általánosnak számított. Az elátkozott generáció tagjaként a háborút sem úszhatta meg - a középiskola elvégzése után bevonult a Wehrmachtba, saját készítésű önéletrajza szerint Norvégiában szolgált egy egészségügyi alakulatban, a háború végén fogságba esett. Most azonban Jörg Becker szociológus különös dokumentumokra lelt a Wehrmacht-katonákról adatokat őrző hivatalnál (WASt), miközben a háború után, Tübingenben kiszolgált katonákat alkalmazó színtársulatot szervező Elisabeth Noelle-Neumann (a Németországban máig vezető közvélemény-kutató Allensbach Institut társalapítója) életrajzán dolgozott, márpedig 1947-ben Tappert is tagja volt e társulatnak!
A Becker által feltárt adatok azt bizonyítják, hogy Tappert 19 évesen előbb egy SS-légielhárító csoport (SS-Flak-Abteilung) tagja volt, majd 1943 tavaszán egyszerű közlegényként (pontosabban páncélgránátosként, mert kissé nagyzolóan így hívták a Waffen-SS motorizált rohamcsapatait) tagja lett a fegyveres SS hármas számú, "Halálfejes" páncélgránátos-divíziójának (3. SS-Panzergrenadier-DivisionTotenkopf). A divízió hírhedtsége többek között abból származott, hogy 1939-es létrejötte során főleg a koncentrációs táborok kiszolgált őreiből rekrutálódott a legénysége, bár közülük a jelentős veszteségek miatt (melyeket főleg Leningrádtól délre, a gyemjanszki katlancsaták idején szenvedtek el 1941-42 telén) alig-alig szolgálhatott valaki 1943 tavaszán, amikor Tappert is odakerült. Ekkorra már az egység hírhedt alapító parancsnoka, Theodor Eicke, a náci koncentrációs táborrendszer egyik legfőbb megszervezője is odaveszett, miután 1943. február 26-án, Harkov mellett lelőtték a felderítőgépet, melyen utazott. Amennyiben pontosak a Becker által feltárt dokumentumok, Tappert nyilván a divízió veszteségeinek pótlására került a halálfejesekhez (tényleg azt hordtak a hajtókájukon), azt pedig nem lehet tudni, hogy meddig szolgált az alakulatban. A német lapok által megkérdezett hadtörténészek (például a Spiegel által megszólaltatott Jan Erik Schulte) szerint nincs esély kideríteni, hogy az öt éve elhunyt Tappert önként vagy parancsra került-e a Waffen-SS-divízióhoz. Annyit azonban érdemes megjegyezni, hogy amilyen erős agymosásban és ideológiai átnevelésben részesült szinte egész korosztálya, egyáltalán nem zárható ki az sem, hogy önként jelentkezett - hangsúlyozottan harci szolgálatra. (Csak hogy a nagyságrendekkel tisztában legyünk, 1935 és 1945 között több mint 18 millióan - közöttük persze sok olyan ember is, aki 1937-ben még más országok polgára volt - szolgáltak a Wehrmachtban, bár egyszerre ennyi sohasem. Ehhez jött még a háború alatt dinamikusan fejlesztett és feltöltött Waffen-SS (az SS fegyveres szárnya), amelynek létszáma 1944 végén meghaladta a 900 ezret, bár ekkorra összetételét tekintve igazi soknemzetiségű idegenlégióvá alakult. A Waffen-SS alakulatok harci erényeit ellenfelei és a korszakkal foglalkozó történészek is el szokták ismerni - csakhogy rendre hozzáteszik, hogy a harcoló SS-egységek a háború során számos súlyos atrocitást követtek el (civil lakosok és hadifoglyok sérelmére), így szövetséges kézre került parancsnokaik, tisztjeik, sőt sokszor az ott szolgáló állomány tagjai sem mindig kerülték el a felelősségre vonást. Ez sokszor - például a szovjet fogságba esetteknél - igencsak sommás lehetett, máskor viszont érthetetlenül elmaradt. Utóbbit azért is hangsúlyoznánk, mert a Totenkopf maradványait 1945-ben a megadás után az amerikaiak a szovjetekhez irányították, s a hadifoglyokat azután (a bőségesen mért hadbírósági ítéletek nyomán) a szovjet újjáépítésben dolgoztatták. Aki túlélte, azt sokszor az utolsó hadifogolytranszportokkal vitték haza - Adenauer kancellár 1955 szeptemberi, moszkvai látogatása után.
Amúgy Tappert háborús bűnös érintettsége egyáltalán nem bizonyítható, a határozottan érzékelhető megbotránkozás inkább annak szól, hogy Tappert későbbi életrajzaiban és televíziós fellépésein is elhallgatta háborús múltjának ezt az epizódját. Mentségére legyen mondva: mások sem cselekedtek különbül. Elég csak a neves íróra, Günter Grassra utalni, aki nem előbb, mint a történtek után 62 évvel (2006-ban) vallotta be, hogy 1944-ben, tinédzserként besorozták a 10. SS-Panzer-DivisionFrundsberg páncélosdivízióba. Emlékezhetünk rá, hogy az eset után sem emiatt támadták Grasst - addigra már központi téma lett a sokszor erőszakkal besorozott, majd fanatizált gyerekkatonák ügye. Hanem például azért, hogy saját sorsának ismeretében is volt képe 1985-ben Reagant és Kohlt támadni a bitburgi katonai temető meglátogatása miatt, ahol egykori Waffen-SS katonák is nyugszanak. De hát tudjuk, Grass-szal ellentétben Tappert soha nem volt a haladó értelmiség zászlóshajója, így azután hipokrízissel aligha lehet vádolni. A kínos életrajzi adat eltitkolása pedig - tetszik, nem tetszik - életbevágóan fontos lehetett a háború utáni Európában, hiszen a néhai SS-tagság elismerésével komoly stigmát vett magára az ember, akár érintett volt az egészében háborús bűnösnek minősített szervezet bűneiben, akár nem.
Barátok, kollégák
Hogy végül milyen körülmények között, mely csapattest tagjaként érte a háború vége a későbbi Derricket, miként úszta meg élve, kinek a fogságába esett és hogyan szabadult ki - nem tudható, és az is lehet, hogy soha nem fog kiderülni. Mint a fentiekből sejthető, e kérdések eldöntésében Tappert későbbi megnyilatkozásai sem mérvadóak. Hivatalos életrajza szerint a háború után kezdetben még Németország keleti részén, az orosz megszállási zónában, a szász-anhaltbéli Barmenben lakott. Itt előbb a helyi színház könyvelőjeként dolgozott, majd miután megtetszett neki a színjátszás, drámaórákat vett, s nemsokára maga is a világot jelentő deszkákra léphetett. Később számos színházban kapott szerződést - 1956-tól például a müncheni Kammerspiele alkalmazta (tehát ekkor már az NSZK-ban élt). Az ötvenes évek végén kezdődött páratlan tévés és némileg kevésbé emlékezetes filmes karrierje.
Pályafutásában kulcsszerepet játszott Herbert Reinecker, aki (minő meglepetés!) 1943-tól maga is a Waffen-SS-ben szolgált, mégpedig annak propagandacsoportjában. Ezt megelőzően náci ifjúsági kiadványok megírásában és kiadásában jeleskedett, sőt számos ideológiailag elkötelezett színművet és forgatókönyvet is jegyzett. A háború után jeles tévéskarriert futott be: többek között ő találta ki Helmut Ringelman producerrel közösen a Maigret-jelenséget mintegy németesítő A felügyelőt (Der Kommissar), melynek 1969 és 1976 között 97 epizódja készült el (s amelyet szintén vetítettek nálunk). Ebből a sorozatból emelte át Reinecker Harry Klein helyettes nyomozó alakját (akit már itt is Fritz Wepper alakított) az 1974-ben induló Derrickbe. Tappert a hatvanas években a Reinecker által készített Edgar Wallace-adaptációkba bedolgozva találkozott először a befolyásos forgatókönyvíróval: ezt követően Reinecker már eleve az ő karakterére építve formálta meg Stephan Derrick alakját. A sorozat páratlan népszerűségét jól mutatja, hogy összesen 104 országban vetítették (most viszont meg kell érni, hogy több tévécsatorna, így az ötven éven felüliekre szakosodott holland Max vagy a France 3 a történtek után levette műsoráról a Derricket...). A német, de talán a nemzetközi sikeréhez is hozzájárult, hogy egy elegáns, ugyanakkor komoly és egyben rokonszenves figurát formált meg, aki remekül megtestesítette a háború után magára találó, öntudatos (bár a múltját néha eltagadó) német polgár típusát.
Derrick felügyelőként is úriember volt, aki sohasem tűrte fel az ingujját, hogy leosszon egy-egy kokit vagy sallert a gyanúsítottnak. És nem azért, mert akkor esetleg látható lett volna a Waffen-SS-ben szokásos felkari vércsoport-tetoválása.
Horst Tappert kétségtelenül tagja volt a Waffen-SS-nek, de mi tudható társáról, a Harry Kleint adó Fritz Wepperről? Olvassa el cikkünket és nézegesse dögös képgalériánkat is: itt megteheti!
