rés a présen
Snoblesse
Jobb, mint a Happy Birthday
A Kobuci Kertben tartja lemezbemutató koncertjét a Tárkány Művek. Ez alkalomból Tárkány-Kovács Bálint frontemberrel beszélgettünk.
(2013-05-09)
A Kobuci Kertben tartja lemezbemutató koncertjét a Tárkány Művek. Ez alkalomból Tárkány-Kovács Bálint frontemberrel beszélgettünk.
Egy nevezetes írásában két nép közös táncának nevezte Ady Endre a magyar-zsidó együttélést, és a Korroborihoz, az ausztráliai őslakók "nagy szerelmes táncorgiájához" hasonlította. A férfiak táncolnak, a nők a hangszereket kezelik.
Az alkotmány mindig több, mint a szövege. Az Eötvös Károly Intézet kezdetektől képviselt álláspontja szerint a 2011-ben elfogadott alaptörvény már eredeti formájában is letért a demokratikus jogállamiság nyomvonaláról, szigorú értelmezés alapján nem volt jogállami alkotmánynak tekinthető. Ha a negyedik módosítás mérföldkő volt is, a legfontosabb határsértés már korábban megtörtént.
Múlt pénteken megtartotta első hivatalosnak tekinthető sajtótájékoztatóját a Nemzeti Színház nemrégiben - közismert körülmények között - kinevezett igazgatója, Vidnyánszky Attila. Csapatot és repertoárt hirdetett, különösebb meglepetés nem történt.
Szegény hülye zsidók, azért jöttek ide ülésezni, hogy Orbán Viktor elhatárolódjon a Jobbiktól, és kijelentse, hogy sose lép velük semmilyen kormányzati szövetségre - de Orbán ezt nem jelentette ki, ezért szegény hülye zsidók most leforrázva mehetnek haza, előtte ajvékolnak kicsit.
Ismét változnak nálunk a köztéri elnevezések. A politikai térfoglalás új hulláma máris kicenzúrázta Rooseveltet és Moszkvát ebből az igen fontos jelképi szférából, s további változások várhatók, ezúttal akadémiai bizottság szakszerű közreműködésével. Ilyenkor hasznos lehet némi kapirgálást végezni a köztéri nevek és elnevezések háza táján. Igyekszünk mi is szakszerűek lenni, persze mértékkel: fejtegetéseinket bizonyos alkalmazott névtani szempontok, közelebbről a politikai onomasztika megfontolásai fogják alkalmilag vezérelni.
A budapesti Zsidó Világkongresszusnak azon kívül, hogy az orbánizmus amúgy is rossz sajtója még rosszabb lett, más hatása aligha volt. A "diplomáciai" esélyeket már előre lenullázta Ronald S. Lauder elnök és Orbán Viktor nyilvános összeveszése.
Mélyről érkezett és meglehetősen hirtelen jutott a figyelem középpontjába Németh Szilárd, aki ez év januártól a Fidesz-frakció "rezsicsökkentést ellenőrző munkacsoportjának" vezetőjeként járja a tévéstúdiókat. Az SZDSZ-ből indult, szenvedélyesen antikommunista politikus 12 évig volt a "vörös Csepel" önkormányzatának kitartó ellenzéki politikusa.
A Hallgatói Hálózat (HaHa) egyik arca, aki utánajárt az egyetemista körökben korrupt intézményként ismert hallgatói önkormányzat (HÖK) pénzügyeinek. Ennek eredményeként beperelte az ELTE-t, amelynek jogi karán ötödik éve tanul a jogászi erkölcsről.
Környezetgazdálkodási és gazdaságpolitikai kérdéseket vet fel az a beterjesztett törvénymódosítás, amely a hatóságra bízza annak eldöntését, hogy a gazdasági célra kiemelt termálvizet vissza kell-e juttatni (azaz visszasajtolni) a talaj mélyrétegeibe, vagy sem.
Nem veri nagydobra a főváros, hány millió eurót fizet kártérítésként a Siemensnek a négyes metró miatt. Lapunk pert indított, hogy nyilvánosságra kerüljön az ezt megalapozó szakvélemény.
Anwar Ibrahim utoljára a 90-es évek közepén állt ennyire közel ahhoz, hogy Malajzia miniszterelnöke legyen - igaz, akkor még ifjú, feltörekvő kormánypárti politikusként, viszont máris az ország második embereként. Hogy aztán mégis másként alakultak a dolgok, abban nem kizárólag a Najib Razak vezette kormánykoalíció népszerűségének volt szerepe.
Rigában született, a Szovjetuniót 1980-ban hagyta el. Saját bevallása szerint talán éppen a David Ojsztrahhal közös budapesti koncertjével indult sokfelé ágazó nemzetközi karrierje. Lapzártánk után, május 8-án játssza a Művészetek Palotájában, a Concerto Budapesttel és Keller András vezényletével Szofija Gubajdulina Impromptujét, Alfred Schnittke IV. hegedűversenyét.
Kurt Vile "fiatal harmincas" énekes-dalszerző Philadelphiából, aki még véletlenül sem keverendő össze híresebb (majdnem) névrokonával, a neomarxista szórakoztató zene német titánjával; pláne, hogy vele ellentétben neki például konkrét tapasztalatai vannak a kizsákmányolt munkásosztály mindennapjairól, hisz karrierje korai szakaszában targoncakezelőként is dolgozott.
"Ami egykor préritűznek tűnt, arról utólag kiderült, hogy csárdás", írta Th. W. Adorno többek közt az 1. hegedű-zongora szonáta kapcsán (1956), amelyet éppen ő méltatott lelkesen a bécsi bemutatón, 1922-ben. Nehéz belekötni e kegyetlen ítéletbe, különösen egy magyarnak, aki egy külföldinél talán jóval érzékenyebben reagál a hamis retorikájú, "népiesch" hangvételre.
"A hallgatók szétszéledtek, nagyon kínosan érezve magukat, mintha szégyenkeztek volna a Sosztakovics által nagy nyilvánosság előtt elkövetett zenei pimaszkodás miatt - amit sajnos nem ifjoncként, hanem negyvenéves férfiként követett el, ráadásul milyen pillanatban!" Egy visszaemlékezés szerint 1945 novemberében ilyen feszélyező rosszérzések közepette álltak fel a rádiókészülék mellől a Szovjet Zeneszerzők Szövetségének székházában a Sosztakovics 9., Esz-dúr szimfóniájának első felhangzását végighallgató zenei szakemberek: inkább az előzetes politikai elvárások ismeretében, semmint a komponista teljesítményét kicsinyelve.
A svéd Meshuggah a kilencvenes évek közepén kezdett ismertebbé válni Destroy Erase Improve című lemezével, ami már akkor azt a zenét tartalmazta, amely mostanában djent néven válik egyre népszerűbbé. A Destroy egyesítette az akkoriban népszerűsége csúcsán lévő Pantera és a Machine Head intenzív metállemezeinek súlyosságát a Cynichez hasonló, dzsesszihletésű, progresszív bandák trükkös ritmusképleteivel, s később a zenekar ebből kiindulva fejlesztette tovább különös zenéjét.
A csütörtök esti koncert előtt gondosan meghallgatjuk a !!! (kiejtve: chk chk chk) vadonatúj nagylemezét, a Thr!!!llert: bár továbbra is szellemesen szórakoztató zenét csinálnak (ami amúgy egészen direkten lassú-középtempós diszkós, néha szokatlanul popos), de valahogy hiányzik a korábbi albumok elementaritása. Azután megnézzük élőben a csettintős nevűeket, és hirtelen minden a helyére kerül: az új dalok szépen elnyerik helyüket a koncertprogram és az életmű kontextusában.
Az RTL Klub hétről hétre jelentkező műsorának vizsgálandó része a lakótelepek megépítésének történetével foglalkozik elsősorban, és csak másodsorban azzal, hogy milyen volt és lesz az élet a panelrengetegben.
A hazai kortárs tánc Caspar Hauserje. "Talált gyerek", szinte a nevelőintézetből került a színpadra. Egészen egyedi, nyers stílusával és "magának való" személyiségével a szcéna egyik legizgalmasabb figurája. Az utóbbi években többet lépett fel külföldön, mint itthon. A Running bemutatója után interjúztunk vele.
Van-e önmagában értéke a házasságnak? Nagyobb biztonságban van-e egy gyerek, ha egy férfi és egy nő neveli, mint ha egy meleg pár? Lehet-e, kell-e céltudatosan nevelni egy gyereket a hazaszeretetre (vagy ez egyéb kötődések - kultúra, család - révén úgyis megtörténik magától)? Van-e értelme bármilyen konkrét, írásos szerződésnek állam és állampolgár között?
Mostanáig a magyar színházban kortárs és portugál maximum Egressy Zoltán Portugálja volt. Utoljára bő harminc évvel ezelőtt jelent meg itthon portugál drámaantológia az Európa gondozásában, ami ráadásul az azt megelőző húsz év drámáit vette szemügyre. Ezzel szemben a Melankólia ezerrel legrégebbi darabja 2006-os, és a nyolc mű egynémely főhőse már a 90-es években született.
Sokáig tömött, titokzatos bőröndökbe kapaszkodva utaztak a drámaírók: volt abban pisztoly, tőr, álarc, méreg, gyűrű, egy rakás levél, idővel aztán egyeseknél állatok, főképp szárnyaszegett madarak is feltűntek a poggyászban, melynek mélységes mélye olyan, ma már csak iróniával emlegetett, ám jó időben leselejtezett régiségeket is rejtett, mint a cselekmény, a vérbő karakter, a beazonosítható helyszín vagy az értelmes párbeszéd.
A színházigazgató legjobb barátja nem a kutya, hanem a Jegesmedvék című válogatás. Deres Péter úgy állította össze a szövegeket, hogy minden legyen bennük, amiből egy színháznak hiánya jelentkezhet.
Többtucatnyi ország után az áprilisi könyvfesztiválra itthon is megjelent a világhírű izraeli szerző alighanem legnagyobb sikerű könyve, A világ végére. David Grossman exkluzív interjút adott a Narancsnak.
Ennek a letaglózó könyvnek a bevezetéseként el kell mondani, hogy David Grossman nemzetközileg is méltán számon tartott izraeli író, akit - szemben idősebb kortársával, az itthon is évtizedek óta fordított és népszerű Ámosz Ozzal - mi alig ismerünk.
Magától Elmore-tól tudjuk, mit rühell szívből, igazán: a háttértörténeteket és az időjárást. A 88-as Dinamit (eredetiben: Freaky Deaky) valóban nem tartalmaz hosszú passzusokat a detroiti időjárási viszonyokról (Detroit az Leonardnak, mint New York Woody Allennek), de a háttértörténetek terén azért Leonardot sem mondanánk ártatlannak.
Kínosnak tűnő részletek derültek ki a néhány éve elhunyt német színész háborús múltjából. Az alacsony intenzitású háborgást azonban nem is a Waffen-SS-béli szolgálat, hanem annak elhallgatása okozta.
Amikor Sztupa és Troché meglátták a lavórt, tudták, hogy cselekedniük kell, ott állt kinn, úgy a negyedik emelet magasságában, az utca felett. Szép lavór volt, régies. Troché már épp belekezdett volna, hogy náluk ilyet használtak gyerekkorában kézmosásra, csinos kis kovácsoltvas tartószerkezetbe kellett belehelyezni, s nem cserélgették minden kézmosás után a vizet, így az kicsit szappanos, kicsit szürkés volt néha.
Enrique Gato első egész estés animációját (saját rövidfilmjét bővítette ki) nézve hazánk romantikaiparosa, Sas Tamás és az ő legutóbbi műve, az S.O.S Love derenghet fel: egy európai direktor a becsvágytól fűtve hihetetlen erőbedobással elkészít egy B kategóriás hollywoodi filmet. A képlet fájdalmas eredményt szül, melynek skizoid voltát találóan jelzi az eltökélt alkotói bizalom a hátborzongatóan sablonos cselekményben, a filléres poénokban és a 3D-ben mint a multiplexközönség ópiumában.
Semmi túlzás, tényleg a legrövidebb filmek szemléje volt ez - immár tizenötödik alkalommal a nagyvilágban: huszonöt ország közel száz városában. Magyarország öt éve csatlakozott: a Nagyon Rövid Filmek Nemzetközi Fesztiválját idén május 1-5. között tartották az ország hat városában.
Korunk nagy valóságának kedélyes lakóközösségében csetlik-botlik néhány fiatal, néha összegzik érzéseiket face-to-face a kamerába, akárcsak a híres előd, a Szomszédok epizódjainak utolsó kockáin, és kibökik a tanulságot, hogy lám-lám, így élünk. Mégis valami hibádzik: nem így élünk.
Robert Redfordnak van egy híres intézete, a Sundance Institute, ahol fiatal, ide nekem az oroszlánt is filmeseket képeznek a forgatókönyvírás és rendezés rejtelmeire. Robert Redford is rendez már egy jó ideje, ámde őt mintha meg se érintette volna mindaz a sok invenció, melyet az intézetéből kikerültek az idők során felhalmoztak.
A magyar képzőművészeti színtéren mostanában tapasztalható paradigmaváltó kultúrpolitikai beavatkozások olyan strukturális átrendeződésekhez is vezetnek, amelyeknek az első jeleit a szféra magán-, illetve állami intézményeinek vonatkozásában lehet megfigyelni. Magyarországon az utóbbi húsz évben az volt, ugye, a gyakorlat, hogy a kanonizációs folyamatokat a reprezentatív, állami fenntartású kiállítóhelyek, múzeumok indították és vitték végbe, az elsősorban műkereskedelemre koncentráló magánszféra pedig igyekezett leszűrni és hasznosítani a szakmai, infrastrukturális értelemben előtte járó "nagy" intézmények által előidézett konzekvenciákat.
Évek óta mást sem hallani, mint hogy a legnagyszerűbb "természetes" sztrádánk a Duna. Arról már kevesebb szó esik, hogy e szerencsés adottságot miért nem tudjuk a hasznunkra fordítani. A Duna nemzetközi vízi út, amiért nem lehet útdíjat szedni, ennek ellenére egy csomó pénzt kereshetnénk vele, belőle. De előbb rendbe kellene hozni.
Az autónk mi vagyunk - a boldog sofőr saját testének, sőt személyiségének kiterjesztéseként tekint járművére, s úgy érzi, a gép az ő fizikai erejét sokszorozza meg. Milyen pszichológiai kényszerek hozzák ki amúgy szelíd embertársainkból is az agresszív bunkót a volán mögött?
Végre itt az eperszezon, a hatalmas, szabályos import-eprek után lassan megérkezik a hazai is. Vásárlásnál mindig az orrunkra hagyatkozzunk, a bódító illat a legbiztosabb jel a jó minőségre.
Az eseményhez akkor maradnék hű, ha csupa 0-val tölteném ki ezt a helyet; esetleg egy-két közbeszúrt per- vagy szorzásjellel színesíthetném a képet. Szerencsére ilyen szemtelenséghez nem kell folyamodnom: az olvasó el is képzelheti a pillanatot, amikor egy közvetlen értelemszinttel nem rendelkező recenzióval találkozik - a megvalósítás sokat már nem tenne hozzá.
Mindketten a Kárhozat Titanik-bárjából indultak, de teljesen máshogy énekelnek ugyanarról: Keresztury a vidéki világvégéből farag legendát, Víg az univerzálisból, az előbbi színes és harsány, a másik fekete-fehér és magába forduló. De mire mennek ketten? Kiegészítik-e egymást, vagy elsétálnak egymás mellett? A diósgyőri és a torinói ló.