Az EU országai közül Magyarországon történt a második legnagyobb lakásdrágulás

  • narancs.hu
  • 2023. január 10.

Gazdaság

A magyar ingatlanárak 174 százalékkal magasabbak, mint 2010-ben voltak. 

Átlagosan  7,4 százalékkal nőtt az ingatlanok ára az EU-ban 2022 harmadik negyedévében az egy évvel korábbihoz képest, a lakásbérlés pedig 2,1 százalékkal lett drágább – írja a hvg.hu az Eurostat alapján. 

 

A 2010 óta eltelt időszakban az unió lakásárai 49 százalékkal mentek feljebb, a lakásbérlésé 18 százalékkal.

A magyar ingatlanárak 174 százalékkal magasabbak, mint 2010-ben voltak,

ennél jobban egyedül az észt ingatlanok drágultak.

A lakásbérlés több mint 60 százalékkal drágult tizenkét év alatt, ami a negyedik legnagyobb áremelkedés az EU-ban az észt, a litván és az ír után, írja a hvg.hu. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.