Az iForex, egy engedéllyel rendelkező bróker, belép a görög piacra

  • Fizetett tartalom
  • 2025. május 4.

Gazdaság

A globalizálódó piac hosszú ideig azt jelentette, hogy a nagy, multinacionális vállalatok újabb piacokhoz jutnak. Ennek megfelelően a gyártást felaprózzák, kihelyezik olyan országokba, ahol az olcsóbban megoldható, vagy az adott ország kedvezményeket biztosít a külföldi befektetőknek.

Az online tér fejlődése azonban mára már az átlagemberek számára is elérhetővé tett számos olyan beruházást, amire korábban nem volt lehetőség. Így jelentek meg az elmúlt évek során a közbeszédben olyan fogalmak, mint a forex kereskedés, az online tőzsdézés, vagy a kriptovaluták kapcsán a volatilitás. 

Ilyen kontextusban pedig már sokkal kevesebb magyarázatra szorul az a hír is, amely szerint az iForex megkezdi szolgáltatásai nyújtását a görög piacon is. Hiszen, az online térben elérhető bróker és tőzsdei platformok jóvoltából a magyar befektető a világ szinte bármely pontján befektetheti a pénzét.

Persze, a világhálón akadnak kalandorok, akik az ilyen ügyletekből igyekeznek hasznot húzni, ezért is fontos, hogy ha befektetésben gondolkodsz, akkor csakis olyan megbízható céget válassz, amely rendelkezik a megfelelő működési engedéllyel és történetesen a magyar piacon is jelen van.

Ha szeretnél kicsit kitörni a megszokott folyamatokból és valami egyedi befektetést keresel, akkor érdekes lehet a görög piac által nyújtott lehetőségek megismerése is. Ha kicsit elmaradtál a hírekkel, meglepő lehet számodra, hogy az ország gazdaságáról ma már nem negatív hírek érkeznek.

Nagyon úgy néz ki, hogy kemény munkával és komoly megszorításokkal és reformokkal a hellén gazdaság újragondolta magát. Ennek megfelelően pedig rengeteg befektetési lehetőséget is kínál, akár a forex ügyletek, akár más ágazatok terén. 

A folytatásból megismerheted a görög gazdaság jelenlegi helyzetét és kaphatsz arról is egy áttekintést, mely ágazatok azok, amelyekbe érdemes lehet befektetni. Mint láthatod, a görög gazdaság felkészült a 21. századra és komoly fejlesztések történtek az olyan ágazatokban, mint a zöld gazdaság, a megújuló energia, vagy az információs technológia.

A görög újratervezés

Ha Görögországról és annak gazdaságáról van szó, akkor a legtöbben az államcsődöt követő tömeges tüntetésekre, a megszorításokra, a reménytelenségre emlékezhetnek. Ez azonban másfél évtizeddel ezelőtt volt, mára a helyzet teljesen megváltozott.

Az állami költségvetés hiánya elenyésző, a gazdasági növekedés pedig az EU átlagának a hatszorosa. Ezt részben az uniónak köszönheti, ugyanis, miután a mentő kölcsönöket sikerült törlesztenie, kedvező feltételek mellett jut újabb hitelekhez. 

Az ország összesen 36 milliárd euróra számíthat az uniós alapokból és a járvány utáni alapból. Ezt a pénzt a bejelentések szerint a középvállalkozói szféra erősítésére, a zöld gazdaság fejlesztésére, a digitalizációra és az infrastruktúra fejlesztésére fordítják.

A mutatókat tekintve kijelenthető, hogy a görög gazdaság talpra állása egy gazdasági sikertörténet. Ennek egyik fontos mutatója, hogy miután a hitelminősítő intézeteknél hosszú ideig a bóvli kategóriában állomásoztak, ma már a kívánatos befektetési célországok közé került. 

Az energetika terén különösen látványos a görög fejlődés. Az ország fennállás során első alkalommal exportőr lett, a 2010-es nullás szintről indulva ma már az elektromos energia 17%-a megújuló forrásból származik.

A technológia területén is kiugró eredményeket értek el. Számos telekommunikációs cég veti meg itt a lábát és egyre több adatközpontot hoznak létre.

Növekvő gazdasági adatok

Az ország gazdasága számára a fordulópont 2021-ben következett be. Ez volt az első év, amikor a görög növekedés nagyobb volt az eurózóna átlagos növekedésénél, azóta viszont ezt a teljesítményt minden évben sikerült elérni. Az egy főre jutó GDP öt év alatt 11%-kal növekedett, miközben a franciáknál ez csak 2%, a német gazdaság pedig a negatív tartományba fordult.

Leírva nyilván magasnak tűnik az ország 163,9%-os 2023-as államadóssági szintje, de érdemes mellétenni a 2020-as adatot, amikor ez még 209,4% volt. Az Európai Bizottság arra számít, hogy ez 2025-ben 153,1% lesz, 2028-ra pedig 142% körül.

Minden sikersztorinak vannak persze árnyoldalai is, ezúttal sincs ez másképp. A megszorítások és a jelentős strukturális változások eredményeként jelentős mértékben nőtt a munkanélküliség. A kormány ezzel tisztában van, éppen ezért az a munka nélkül maradt személy, aki új vállalkozás indításába fog, ehhez 17 ezer eurós támogatásra számíthat.

A másik intézkedés a hatnapos munkahét bevezetése. Ez azonban opcionális és lehetőséget biztosít a munkásoknak, hogy a heti 40 helyetti 48 munkaórával növeljék a havi jövedelmüket. Másrészt meg a feketemunka és az eltitkolt adók visszaszorulását is reméli a kormány ettől a lépéstől.

A görög húzóágazatok

Ami a legjobban teljesítő gazdasági ágakat illeti, első helyen nyilvánvalóan a turizmus áll. Az ország tengerparti turizmusa mindig is fejlett volt, a magyarok is szívesen töltik itt a nyári szabadságukat. 

Emellett érdemes kiemelni az információs technológiát, ami az elmúlt években kiugró eredményeket produkált. Athén és Szaloniki a technológiai startupok paradicsomaivá váltak olyan területeken, mint a blokkláncok, a mesterséges intelligencia, vagy a felhő alapú megoldások fejlesztése.

Szó esett a megújuló energiaforrások előretöréséről. Ezen a téren is dinamikus fejlődés látható, elsősorban a szél- a nap és a vízenergia kiaknázásában.

Összességében megállapítható, hogy a görög gazdaság a példátlan mélyrepülésből sikeresen kiszabadult. Ehhez komoly reformokra és megszorításokra volt szükség. A változásokat egyelőre a lakosság egy része nem érzi, de az ő számukra is egyre több lehetőség nyílik.

Ha szeretnél befektetni ebben az országban, akkor remek irány lehet a pénzügyi szolgáltatások piaca, az információs technológiai cégek, a turizmus, vagy a megújuló energia kiaknázásával foglalkozó vállalkozások értékpapírjai.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A mókamester

„Mindenki nyugodjon le. Újra jó a víz Fehérváron” – közölte Takács Péter a Facebookon, egy szurikátát ábrázoló mémmel illusztrálva. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eleve valami piti ügyről, műbalhéról volt szó.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”