670 millió forintra bírságolta a Telekomot a GVH

  • narancs.hu
  • 2020. február 19.

Gazdaság

„Visszaeső jogsértőnek” bizonyulnak a telekommunikációs cégek a GVH szerint.

„670 millió forintos versenyhivatali bírság a Magyar Telekomnak

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a Magyar Telekom megtévesztette a fogyasztókat 0 Ft-os vagy kedvezményes készülékárakat reklámozó kampányaival.

A GVH döntése alapján a Magyar Telekom megtévesztően sugallta lakossági ügyfeleinek szóló reklámkampányaiban 2016 augusztusától 2017 áprilisáig, hogy a számukra kínált mobiltelefon-készülékekért kizárólag a feltüntetett árat kell fizetni. A reklámokból ugyanis nem derült ki, hogy a telefonkészülékekhez kapcsolt, 2 éves hűségidővel értékesített tarifacsomagok havidíja a telefonok árának egy részét is tartalmazza” – írja közleményben a GVH.

A hatóság szerint a hirdetések alapján a fogyasztók nem ismerhették az előfizetésbe beépített árrész nagyságát, így végső soron azt sem, hogy milyen áron jutnak a készülékekhez.

„A Versenyhivatal vizsgálatában feltártak alapján az előfizetőknek a két éves hűségidőalatt NEXT S csomag esetén összesen 36.000 Ft-tal, NEXT M csomag esetén összesen 96 000 Ft-tal többet kellett fizetniük, mintha ugyanazon előfizetésre készülékvásárlás nélkül szerződtek volna. A Versenyhivatal álláspontja szerint így megtévesztő volt a reklámkampányokban feltüntetett, kedvezményesnek mondott, esetenként 0 Ft-os ár” – fogalmaz közleményben a GVH.

2019 végén a Gazdasági Versenyhivatal több jelentős bírságot is kiszabott telekommunikációs vállalkozásokra hasonló magatartások miatt

  • A Telenornak 1,8 milliárd forintot kell fizetnie, amiért több mint egy évig nemtájékoztatta a fogyasztókat arról , hogy 0 Ft-osnak vagy kedvezményes árúnakhirdetett készülékei díjának egy részét beépítette az előfizetői díjba.
  • A Vodafone piacelsőségét állította megalapozatlanul „Európa legnagyobb 4G partnerhálózata” és „Európa legnagyobb 4G hálózata” szlogenjeivel, ezért 1,2 milliárd Ft bírságot szabott ki rá a Hivatal.
  • Ugyancsak a Magyar Telekomot marasztalta el a GVH a „Most generáció”kampányban ígért „maximális sebességű hálózat” állítás miatt. A cég e magatartásért 350 milliós bírságot kapott, amelyet 100 millió forintig van lehetősége csökkenteni a fogyasztóknak nyújtott kompenzációval.

„A magas versenyfelügyeleti bírságokat az indokolta, hogy az érintett cégek visszaeső jogsértőknek bizonyultak. A jövőbeli jogsértések visszaszorítását a Hivatal azzal is előkívánja mozdítani, hogy több ügyben is előírta ún. megfelelési programkidolgozását vagy fejlesztését. Az ilyen programok megvalósítása kötelezi a cégeket, hogy még a reklámkampányok üzeneteinek kidolgozásakor ellenőrizzék azok megfelelését a fogyasztóvédelmi előírásoknak” – zárul a versenyhivatal közleménye.

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.

Aki a hidegből jött

Bizonyára a titkosszolgálatok működése iránti nem szűnő érdeklődés is magyarázza, miért jelenik meg oly sok e tárgyba tartozó elemzés, átfogó történeti munka, esettanulmány, memoár, forrásközlés.