Magyar cégcsoportnak adta el a Sberbank a horvát Fortenova vállalatban lévő részesedését

  • narancs.hu
  • 2022. április 10.

Gazdaság

A magyar Indotek Csoport ezzel 43 százalékos részesedést szerzett az egyik legnagyobb horvát cégnek tartott Fortenovában.

A Sberbank eladta a horvát Fortenova vállalatban lévő részesedését a Jellinek Dániel alapította Indotek Csoportnak.

A felvásárlásról a horvát lapok számoltak be a hétvégén. Eszerint az orosz Sberbanknak az ukrajnai háborúra válaszul bevezetett nyugati gazdasági szankciók miatt kellett eladnia 43 százalékos részesedését az 50 ezer munkavállalót foglalkoztató horvát Fortenova vállalatban. A részesedést a magyar-amerikai Indotek Csoportvette meg.

A hírt a Fortenova is megerősítette. Az árat nem közölték, az akvizíciót pedig még jóvá kell hagynia az illetékes szabályozó hatóságoknak.

abris Perusko, a Fortenova Csoport vezérigazgatója az adásvételi szerződés aláírását követően üdvözölte az Indotek belépését az új tulajdonosi struktúrába. Jelezte: hosszútávú stratégiai partnerként számítanak a magyar-amerikai alapra. Reményének adott hangot, hogy a következő néhány hónapban megérkezik a részvények vásárlásához és eladásához szükséges összes jóváhagyás is.

Az ukrajnai háború miatt az Európai Unió gazdasági szankciókat vezetett be Oroszországgal szemben, amelyek így érintették Horvátország legnagyobb vállalatát is, amelyben a Sberbank 43 százalékos részesedéssel rendelkezett.

A Fortenova Csoport Délkelet-Európa legnagyobb élelmiszerkereskedő- és termelő vállalata. A Fortenova három alaptevékenysége a kis- és nagykereskedelem, az élelmiszeripar és mezőgazdaság. Több mint 30 millió fogyasztót szolgál ki nyolc délkelet-európai piacon. A cégcsoportba tartozik a horvát Konzum kiskereskedelmi üzletlánc is.

A Portfolio a vásárlást úgy kommentálja, hogy ez "hatalmas üzletnek tekinthető". "Jellinek Dániel lépése nem meglepő, hiszen az Indotek Csoport hazánkban erős kisebbségi tulajdonrészt vett az Auchanban, annak kiskereskedelmi és ingatlantulajdonos vállalkozásában is. A Sberbank minden bizonnyal kényszerhelyzetben volt az európai szankciók miatt, ezért volt kénytelen megválni a Fortenova-részesedéstől" - írják.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."