Már Matolcsyék is tartanak a budapesti lakásár-robbanástól

  • Narancs.hu/MTI
  • 2019. május 13.

Gazdaság

Országosan 15 százalékkal emelkedtek a lakásárak tavaly, Budapesten pedig 22 százalékkal.

Tavaly az egész évet tekintve erős kereslet mellett jelentősen emelkedtek a lakásárak, éves szinten országosan 15,2 százalékkal, Budapesten pedig 22,9 százalékkal, ezzel a fővárosban emelkedett a túlértékeltség kockázata, az árak ugyanis meghaladják a makrogazdasági fundamentumok által indokoltat - áll a Magyar Nemzeti Bank (MNB) májusi  lakáspiaci jelentésében.

Nagy Tamás, az MNB főosztályvezetője a kiadvány csütörtöki bemutatásakor elmondta, hogy a makrogazdasági fundamentumok (fizetések emelkedése, a munkaerőpiaci helyzet, kedvező kamatkörnyezet) által befolyásolt egyensúlyi árszintet  a lakáspiaci árak országos szinten még nem érték el, Budapesten viszont 15 százalékkal már meg is haladták, ezzel magyarázható a fővárosi lakáspiacot érintő jelentős túlértékeltségi kockázat.

0Kiemelte, a következő időszakban is hasonló trendre számítanak, ugyanis az MNB számításai szerint idén az első negyedévben a fővárosban 20,5 százalékkal emelkedtek a lakásárak, a második negyedévben pedig becsléseik alapján országos szinten további, reálértelemben 7,6 százalékos, nominálisan 11,1 százalékos áremelkedés várható.

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.