Rémhír, hogy nem ad tojást a Tesco

  • narancs.hu
  • 2022. november 12.

Gazdaság

Több portál is megírta, hogy a Tesco az árstopra reagálva elérhetetlenné tette a tojást a webáruházban. 

A tojásra és a krumplira vonatkozó árstop bevezetését követően a legtöbb élemiszerlánc mennyiségi korlátozást vezetett be a két termékre - ahogyan a többi árstopos termék esetében is tették. A tojás esetében egy dobozra vagy egy tálcára vonatkozik jellemzően a korlátozás, a krumplinál pedig egy zsákra, illetve három kilóra.

Az egyik online portál próbaképpen a Tesco webáruházát is feltúrta tojásért, ám nem találta nyomát csak a Kindertojásnak és a kaszinótojásnak. Ezek szerint a hipermarketlánc elérhetetlenné tette a tojást? Nem. Munkatársunk szombat délután sikerrel rábukkant a tojásra, klubkártyával 999 forintos áron, vagyis épp száz forint alatt per darab. Nagy valószínűséggel annyi történt, hogy a webáruházban is korlátozni kellett a vásárolható mennyiséget, ezért egy ideig nem volt elérhető a tojás. De már minden ismét a legnagyobb rendben.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Miért nem akar tűzszünetet Orbán Ukrajnában?

A miniszterelnök megtorpedózta az Ukrajnával kapcsolatos uniós nyilatkozatot, magyarázata enyhén szólva zavaros és ellentmondásos. Ha pénteken Alaszkában Trump fejében a szilvakompót éppen olyan irányba billenne, amely a szilárd európai állásponthoz közeli, akkor egyre komolyabban tétetik fel a kérdés: valójában ki akarja a háború folytatását?

Holt lelkek társasága

  • - turcsányi -

A gengszterfilm halott, halottabb már nem is lehetne. De milyen is lehetne a gengszterfilm? Nyugdíjas? Persze, hogy halott.

Kaptunk vonalat

Napjainkban mindannyiunk zsebében ott lapul minimum egy okostelefonnak csúfolt szuperszámítógép, és távoli emléknek tűnik ama hőskor, amikor a mai szórakoztatóelektronikai csúcsmodelleknél úgymond butább, de valójában nagyon is okos és rafinált eszközök segítségével értük el egymást.