Drágult, már 7–12 ezer forintba kerül a fűszerpaprika kilója

  • narancs.hu
  • 2024. október 12.

Gazdaság

Az aszály miatt muszáj volt öntözni, ez növelte a termelői költségeket.

Piszkosul megdrágult a hazai őrölt paprika – állapította meg a Világgazdaság

A magyaros ételek egyik fontos fűszere évek óta egyre többe kerül, és most megint ugrott az ára. A KSH legfrissebb adatai szerint egy kiló ebből szeptemberben 9120 forint volt, ez egy év alatt 880 forintos emelkedés, ami több mint tíz százalék.

A lap írása szerint aki igazán jó minőségű hazai őrleményt keres, attól akár 12 ezer forintot is elkérhet egynémely termelő. 

Egy kalocsai gazdálkodó, aki egy évtizede foglalkozik a fűszernövény termesztésével másfél hektáron, arról beszélt, hogy az áremelkedéshez hozzájárult az energiaárak növekedése, a bérköltségé – amely az önköltség felét teszi ki –, most pedig az aszály miatt került többe a termelés. Aki nem akarta, hogy odavesszen a termése, kénytelen volt öntözni a paprikaföldön. 

A Világgazdaság szerint az sem tesz jót a piacnak, hogy sokan magyarnak maszkírozva kínálják a kínai fűszerpaprikát, 4-4500 forintos áron vagy annál olcsóbban – és ezzel nem lehet versenyezni. 

A lapnak nyilatkozó magyar termelők többsége 7-7500 forintos kilónkénti áron kínálja saját termését.

A hazai vetésterület az utóbbi évtizedben csökkent, a termelés önköltsége nálunk 30-60 százalékkal magasabb a globális átlagnál. 

Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára erről a helyzetről azt mondta, a magyar paprikatermelők a kínai tömegtermeléssel úgy tudják felvenni a versenyt, ha a minőségre helyezik a hangsúlyt, alkalmazkodva a változó fogyasztói szokásokhoz. 

A címlapkép forrása a Termelői fűszerpaprika őrlemény című Facebook-oldal

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.