Az amerikaiak átadtak egy információt a mexikói rendőrségnek, a drogkartell pedig azonnal nekilátott a mészárlásnak

  • Urfi Péter
  • 2017. június 18.

A hét cikke

Ha ezeket a jeleneteket látnám egy filmben, ótvaros nagy túlzásnak gondolnám.

Hatásos és épp ezért agyonhasznált módszer, amikor egy cikket valami jellemző, de különösen erős, megkapó, durva stb. jelenet vagy párbeszéd leírásával kezdünk, és csak utána állunk neki a történet felvázolásának. Most is ezt akartam csinálni, de aztán rájöttem, hogy a ProPublica oknyomozó cikkében gyakorlatilag csak ilyen különösen durva sztorik, vallomások és adatok szerepelnek, ezért fölösleges lenne kiemelni bármelyiket.

How the U.S. Triggered a Massacre in Mexico

There’s no missing the signs that something unspeakable happened in Allende, a quiet ranching town of about 23,000, just a 40-minute drive from Eagle Pass, Texas. Entire blocks of some of the town’s busiest streets lie in ruins. Once garish mansions are now crumbling shells, with gaping holes in the walls, charred ceilings, cracked marble countertops and toppled columns.

A sztori váza voltaképpen egyszerű: az amerikai drogellenes ügynökség (a Narcosból is ismert DEA) megszerezte azokat az adatokat, amivel bemérhették volna a Zetas nevű mexikói drogkartell két vezetőjének telefonjait, és így képesek lettek volna követni és végül letartóztatni őket. Az értesülést azonban – az informátor és a vele kapcsolatot tartó ügynök határozott kérése, illetve a józan ész parancsa ellenére – megosztották a régóta titoktartási kihívásokkal küszködő mexikói rendőrséggel. A Zetas azonnal tudomást szerzett a besúgásról, és bosszúhadjáratot indított. Az ügyben alig nyomoztak, és emberöléssel senkit nem gyanúsítanak azóta sem.

A cikk epicentrumában a bosszúálló mészárlás áll: több tucat embert, köztük aggastyánokat és csecsemőket, illetve a kartellhez sehogyan sem kapcsolódó embereket gyilkoltak meg, majd minden holttestet elégettek, és végül még az áldozatok házait is eldózerolták. Később kiderült, hogy nem azok voltak a téglák, mint akikre a kartell gondolt, de addigra már mindenki halott volt, aki a meggyanúsított bűnözőkhöz akár csak lazán is kapcsolódott, a rokonságuktól a kertészükig.

A ProPublica és a National Geographic közös oknyomozása először rekonstruálja a hat évvel ezelőtti történéseket, mivel a mexikói hatóságok látványosan tartózkodtak a nyomozástól. Allende városa akkoriban a kartell totális uralma alatt állt, nekik engedelmeskedtek a rendőrök, tőlük féltek a politikusok, de még a katonaság se mert fellépni ellenük. Egyre inkább ők alakították a helyi közösség életét: legális üzleteket nyitottak, kulturális eseményeket szerveztek, beházasodtak a jobb nevű családokba, aki pedig nemet mondott nekik, azt egyszerűen megölték. Legtöbbször a családját is. Jellemző, hogy amikor a nagy mészárlás egyik áldozatának hozzátartozója panaszt emelt, és elkezdett kellemetlen kérdéseket feltenni az elkövetőkkel kapcsolatban, a rendőrök őrizetbe vették, és azóta senki sem látta. A Zetas két vezetőjét évekkel később kapták el, és így valamelyest enyhült a terror, de a romokat még most sem takarították el, az elégetett áldozatok cipői ott fekszenek a gyilkosságok helyszínén.

A cikk példátlan módon mindenkit megszólaltat: az áldozatok rokonait, a nyomozókat, a polgármestereket, a kartell letartóztatott tagjait. Nem könnyű olvasmány, de hülyeség kihagyni.

További olvasnivalók

Kiderült, hogy a Louis Vuitton „olasz cipői” valójában Nagydisznódon készülnek (Guardian)

Jól megtermett portrécikk Chelsea Manningről, exkluzív interjúval (New York Times Magazine)

Nagyon vicces riport a kazahsztáni világkiállításról, ahol nincsenek látogatók (Foreign Policy)

(A leadkép a Sicario című filmből.)

Figyelmébe ajánljuk

Bányai Kelemen Barna: Engem a szerelem vezérelt

A színész hat éve tagja a Katona József Színház társulatának, de sokfelé játszik, most épp a Radnótiban volt bemutatója. Az Ördög Tamással folytatott munkáról, a Tarnóczi Jakab-féle Extázisról és a Mohácsi testvérekről is beszéltünk vele, s persze szó esett a filmezésről is.