Tényleg filmszerű az egész: a pénzügyi zseni, aki átállt a sötét oldalra, a rendíthetetlen kishivatalnok, aki térdre kényszerített egy világszintű hálózatot, menekülő és hazudozó hatalmasságok, és persze kokaint szippantgató tőzsdecápák, akik egy külön erre a célra fenntartott luxusétteremben, antikvár Machiavelli-kötetek fölött összehajolva cserélik ki egyszer használatos mobiljaik telefonszámát.
A történet nem új, áprilisban a Süddeutsche Zeitung és két regionális közszolgálati (!) adó cikkét még az MTI is szemlézte, hírül adva, hogy „egy bennfentes vallomása révén sikerült áttörést elérni a cum-ex ügyletek néven a német nyilvánosságban is ismert ügyben. A feltételezett csalók a törvényi szabályozás 2012-es megváltoztatásáig osztalékfizető (cum) és osztalékot nem fizető (ex) részvények adásvétele révén kétszeresen igényelhették vissza a tőkejövedelem után fizetendő adót”.
A Die Zeit és a német közszolgálati (!) tévé, az ARD féléves nyomozása azonban minden eddiginél alaposabban járt utána az ügynek, miután az újságírói csapat tagjai bennfentes informátorokkal beszéltek, titkos jelentések sorát ismerték meg és beutazták a fél világot.
Cum-Ex: The Great Tax Robbery
Bár a cikk hangvétele visszafogott és végig kerüli a szenzációhajhászást, azért így is vannak benne hajmeresztő epizódok. Ilyen például a címben idézett mondat, amely az adócsalók egyik nagy buliján hangzott el, vagy annak a bankárnak az esete, aki annyira imádta a cum-exet, hogy a jachtját is így nevezte el.
A közszolgálati csatornákat pedig azért felkiáltójeleztem meg fentebb, mert a német kormányok, köztük számos ma is pozícióban lévő politikus felelőssége is felmerül a szinte beláthatatlan kiterjedésű nyomozásokban, arrafelé mégis természetes, hogy a közmédia aktívan részt vesz a tényfeltárásban.
További olvasnivalók
Bandaháborúk Brazíliában (Foreign Policy)
Hogyan kebelezi be a hirdetési piacot a Facebook és a Google? (Columbia Journalism Review)
A Chapecoense tragédiájának utóélete (ESPN)
