A kormánynak semmi sem drága, ha az emberek jólétéről van szó

  • narancs.hu
  • 2016. december 4.

Hírnarancs

Orbán postást csinál az ország hivatalnokaiból. A budapesti szavazók le tudnák nyomni a Fideszt, az osztrákoknál pedig fordulat állt be. Híreink.
false

 

Sima napi rutin lesz

a hivatalnokoknak néhány nap leforgása alatt (december 21 és 24 között) 2,8 millió nyugdíjasnak személyesen kézbesíteni Orbán Viktor karácsonyi ajándékát – derül ki az index Miniszterelnökséggel folytatott levelezéséből. A hivatali dolgozóknak egyébként azért kell saját maguknak házhoz vinniük a tízezer forintos Erzsébet-utalványokat, mert a postai úton történő kézbesítés drágább lenne az államnak, a kormány pedig felelősen osztja be az adóforintokat: ezért jutottak arra a döntésre, hogy a hivatalnokok munkaidőben futárkodjanak.

Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete elnöke szerint azonban ez lehetetlen küldetés, az így is leterhelt dolgozóknak nem lesz kapacitásuk a feladatra. „A járási kormánytisztviselőknek a kézbesítés nem tartozik a munkakörükbe.  Az eredeti feladatukban kell helytállniuk, mert ha nem intézik el megfelelő időben az ügyiratot, akkor rendbírsággal kell számolniuk" – nyilatkozta az inforádio.hu-nak az elnök. Kovács Zoltán kerületi közigazgatásért felelős államtitkár azonban azzal nyugtat mindenkit, hogy „megfelelő munkaszervezéssel” biztosítani tudják a normál hivatali ügyintézés zavartalanságát. Üres hivatalokkal ez nagy kihívás lesz.

A NAV vezér nem hallott még az adóról

Kínos interjút adott a HírTv-nek Tállai András adóügyekért felelős államtitkár. Arról kérdezték ugyanis a NAV vezetőjét, hogy az államnak miért kerül végül a tízezer forintos Erzsébet-utalvány darabonként tizenötezer forintba. Az adószakember ahelyett, hogy a juttatások adókötelességéről kezdett volna beszélni, azt hitte, hogy a kormány időközben ötezer forinttal megemelte az utalvány összegét. Egyébként Tállai szerint az államnak semmi sem drága, ha az emberek jólétéről van szó. „Az embereknek lesz ezzel több, jobb. Nem azt kell vizsgálni, hogy valami költséges vagy nem.” De akkor az utalványokat miért nem a postás viszi?

Nekiesett, majd visszaszívta

„Ezt akartad, Katinka? Örülsz neki? Ez volt a célod?” – Gyárfás Tamás lemondása után a Nemzeti Sport szombaton megjelent cikke szerint ezekkel a szavakkal támadta le Hosszú Katinkát Hargitay András, a magyar úszóválogatott kapitánya. Hargitay egyébként sokkal diplomatikusabb szóváltásra emlékszik. „Nem éreztem, ma sem érzem, hogy kiborult volna a bili. Ezt a Nemzeti Sport név nélküli informátora mondta a lapnak. Valójában az történt, hogy próbáltam Katinka és Shane figyelmét felhívni arra, hogy mindent meg lehet beszélni” – mondta a 24.hu-nak telefonon a kapitány.

Gyengült a Fidesz, erősödött a Kétfarkú Kutya Párt

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Budapesten a Kutya Párt behozta a Párbeszédet, és lassan beéri az LMP-t és az Együttet is; jelenleg 2%-on állnak. A fővárosban a DK és az MSZP együttesen erősebb, mint a Fidesz, ami azt jelenti, hogy ha most lenne országgyűlési választás, akkor a budapesti szavazók le tudnák nyomni a kormánypártot.

Tüntettek a röszkei ítélet ellen Budapesten

Szombaton pár száz ember gyűlt össze a MigSzol által szervezett Blaha Lujza téri tüntetésre, hogy kiálljanak egy szír férfi mellett, akit 10 év börtönre ítéltek, amiért tavaly szeptemberben a röszkei határzár ideje alatt rázta a kerítést és megdobálta a rendőröket. A szervezők úgy vélik, hogy túlzás ezt az esetet a terrorizmussal azonosítani és ilyen súlyos büntetést kiszabni. „Ha Ahmed terrorista, akkor én is terrorista vagyok, és akkor mindannyiunknak annak kell lenni” – mondta Schilling Árpád rendező a rendezvényen.

Osztrák elnökválasztás

Bár sokan az ő győzelmét várták (pontosabban: tartottak tőle), végül mégsem a szélsőjobboldali Norbert Hofer, hanem a Zöldpárt által támgoatott Alexander van der Bellen nyerte meg ma a megismételt elnökválasztást Ausztriában. Bécsben a győztes egyenesen rommá verte riválisát.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.