Betiltották a jógát – Kósa Lajos Budapesten lakást talált

  • narancs.hu
  • 2014. október 8.

Hírnarancs

Te mit választanál? A nyaralót, a főpolgármestert, vagy a gurut? Szerdai híreink rosszabbak már nem is lehetnének.

Budapest választási lázban ég, ennek örömére kedélyes interjút közöl az Index Tarlós Istvánnal. Hogy mennyire van tétje ennek az egésznek, mármint a választásnak, elég jól mutatja, hogy a főpolgármester inkább csak cseveg a rutinból keménykedni próbáló újságírókkal; a hosszú beszélgetésből leginkább az maradt meg, hogy Tarlós arról próbál meggyőzni, mekkora cimbik Rogánnal, miközben diszkréten levidékizi Lázár Jánost. Amúgy csak a szokásos vetítés, kis rugdosás Vitézy Dávidba, és még mindig a demszkyzés. Mindezt úgy, mintha tényleg sikertörténet lenne az elmúlt négy év a fővárosban. Rohadtul az volt, ugye?

De az is igaz, hogy tegnap Demszky is megszólalt – Bokros oldalán –, ő Tarlóst egybek mellett épp Vitézyn keresztül szapulta. A volt főpolgármester szerint a BKK-s busztender több milliárddal károsítja meg a költségvetést, és dagasztja Széles Gábor zsebét, amire Vitézy Dávid reagált azzal, hogy Demszky utolsó ciklusában egy alacsony padlós busz sem állt forgalomba Budapesten, bezzeg 2010–2014 között 500!

false

Jegyezzék meg jól ezt a választ, mert ebben minden benne van, csak éppen az nem, amivel Demszky jött, vagyis hogy áron felül vesz buszokat a főváros.

Szijjártó Péternek nemcsak a kacsalábon forgó 700 négyzetméteres családi háza, de a luxuspanorámás balatonedericsi nyaralója se kutya. „A fideszes politikus vagyonnyilatkozatai szerint 2009 és 2010 között vásárolta fel több részletben a falu fölötti szőlőhegyen a jelenleg egyben 10 ezer négyzetméteres méretű, azaz egyhektáros területet, ahonnan az egykor előszeretettel luxusozó politikus kivételes panorámát élvezhet” – írja az Index, hozzátéve, hogy Szijjártó vagyonnyilatkozataiból nem olvasható ki, pontosan mennyit kóstált a hobbikert. „Ami biztos, az az, hogy Szijjártó megtakarításai 2009-ben bevallása szerint 20 millió forinttal csökkentek, de ezt két év alatt vissza tudta pótolni. 2010-ben már 6 milliót tudott félretenni, 2011-ben pedig 14 milliót – mindezt úgy, hogy közben további földeket vásárolt Balatonedericsen” – írják, mi azonban nem lepődünk meg ezen, hiszen a külügyminiszter Népszabadságnak adott interjújában kerek perec – jelen időt használva – mondja, hogy a szülei támogatják. Hát így könnyű!

És ha már ingatlan, Kósa Lajos sem maradhat ki a buliból. „Csendes, évtizedes platánfákkal körülölelt utcák vezetnek ahhoz a Duna-parti luxuslakáshoz, ahol Kósa Lajos (50), a Fidesz alelnöke tölti hétköznapjainak egy részét, és amelynek létezéséről eddig a debreceni polgármester soha nem beszélt” – írja a Blikk, mi másra, mint az RTL Klubra hivatkozva…

De miért is beszélt volna erről a debreceni polgármester? A négy és fél szobás szuperkéró ugyanis nem az övé, hanem feleségéé, ahhoz kinek mi köze. Legfeljebb az lehet a bökkenő, hogy a Blikk szerint a lakás 70 millió forintot ér, Kósa feleségének pedig – legalábbis a jövedelme alapján – nem lehet ennyi pénze, ám ettől valószínűleg sem Kósának, sem Kósánénak nem lesznek álmatlan éjszakái, ugyanis bárki számon kérné rajtuk, mégis miből, legfeljebb ők is szijjártóznak egyet, bőkezű szülőkről, hozzátartozókról. Erről ma már mi is kifejtettük a véleményünket.

Végül egy kis színes, keresztény.

false

 

„Beszüntette a jógaoktatást egy általános iskola Ausztriában, mert egy szülő szerint a jóga ellentétes a keresztény tanításokkal, adta hírül szerdán az AP amerikai hírügynökség – írja az MTI. A panaszt tevő anya érvelése szerint a jógát nem engedélyezi a Biblia, és „már maga a jóga szó is rosszat sugall”. Az iskola Dechantskirchen faluban van, Ausztria délkeleti részén. Igazgatónője, Maria Hofer az osztrák sajtónak elmondta, hogy a tanév elején még egyetlen szülő sem tiltakozott a jógaórák bevezetése ellen, a helyi tanfelügyelő viszont azt mondta, hogy az iskoláknak nem szabad olyan foglalkozásokat ajánlaniuk, amelyek „ezoterikus” gyakorlatokhoz kapcsolódnak. Kíváncsian várjuk, mikor indul hasonló eljárás idehaza, mert hogy indulni fog hamarosan, az hétszentség.

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Emlékév

A hatalom és a muzsikus viszonya sokféle lehet: az utcai zenész nyitott gitártokja, a homlokra csapott vagy vonóba tűzött nagycímletű bankjegy éppúgy kifejezi ezt a viszonyt, mint a Mozartot és Salierit is udvari zeneszerzővé kinevező II. József telhetetlensége.

Pokolba a tűzijátékkal! – Ünnepi beszéd

Kedves Egybegyűltek, kedves Olvasók! Önök már túl vannak rajta, mi (nyomda+munkaszüneti nap) még csak készülünk rá, mégis nagyon jó érzés így együtt ünnepelni ezt a szép évfordulót. 25 év! Egy negyedszázad, belegondolni is felemelő! Több mint jubileum, egyenesen aniversarium!

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.

Talpunk alól a hő

Ritka, potenciálisan megújuló energiaforrás lapul az alattunk különösen vékony földkéreg mélyén. A közeljövőben a mostaninál is sokkal nagyobb mértékben támaszkodhatnánk a geotermikus energiára, habár akadnak megoldásra váró gondok is. De mostantól pénz is jut rá!

Oktatás helyett

Akár több ezer kamuórát is beírhattak a KRÉTA rendszerbe egy miskolci technikumban az elmúlt évek során, de a szakképzési centrum állítja, most már minden rendben van. Diákok és egy volt tanár szerint egyáltalán nincs így.

„Az elégedetlenség hangja”

Százezrek tájékozódtak általa a napi politikáról a Jólvanezígy YouTube-csatorna révén, most mégis úgy döntött, inkább beáll a Kutyapárt mögé, és videókat készít nekik. Nemcsak erről, hanem a Fidesz online bénázásáról is beszélgettünk.