Orbitális erkély jár Orbánnak

  • narancs.hu
  • 2016. április 21.

Hírnarancs

A miniszterelnök panorámás erkélyt kap. Vona Gábor kitúrja az elnökséget. Nem drágulnak tovább az albérletek, és az Alkotmánybíróság megint alakított. Hírek csütörtökön.

Megkezdték a Karmelita kolostor átalakítását a várban, ahova a Miniszterelnökség fog beköltözni. Úgy látszik, a vár „megújulása” során nem mindig kell, hogy érvényesüljön az az elv, miszerint mindent Hauszmann Alajos idején érvényes állapotnak megfelelően fognak átalakítani. Orbán Viktor dolgozószobája elé ugyanis orbitális erkélyt kezdtek el építeni, hét ablakot már ki is bontottak – szúrta ki egy építészfórum. Az ország első embere így a jövőben Dunára néző, panorámás erélyről tekinthet le alattvalóira.

Vona komolyan gondolja

Vona Gábor, ahogyan azt már a tavaly májusi Jobbik-kongresszuson is elmondta, szeretné néppárti irányba terelni pártját, hiszen ez szükséges ahhoz, hogy 2018-ban a Jobbik kormányra kerüljön. „(…) nekem van a legjobb szimatom. Korábban megérzem, mint mások, hogy merre van az irány, és most is érzem” – érvelt akkor a pártelnök. A szimata pedig arra vezeti Vonát, hogy eltávolítsa az elnökségből mindazokat, akiknek nincs ínyére a néppártosodás, azaz Novák Elődöt, Apáti Istvánt és Szávay „pistának jó lesz” Istvánt. Vona e lépésén kiakadva Novák azt írta Facebook-oldalán, hogy hátba szúrva érzi magát, és elképzelhetőnek tartja, számos alapszervezet arra készül, hogy demonstratívan mégis rájuk szavaznak majd. Vona egyébként az említett alelnököket olyan jobbikos polgármesterekkel szeretné pótolni, akik már be is jelentették, hogy indulnak a posztokért, mint például Janiczak Dávid, Ózd jobbikos polgármestere, illetve a tiszavasvári Fülöp Erik.

Nem drágulnak tovább az albérletek

Ez derül ki az ingatlan.com árpilisi adataiból. „Országos átlagban a kínálati adatok alapján 140 ezer forintért lehetett bérelni egy 30–89 négyzetméteres lakást, ami megegyezik az egy évvel korábbi összeggel” – írja a vs.hu. Hurrá!

Érd is kap egy stadiont

Nem is akármilyet! Multifunkcionális sportközpontot építenek 3,3 állami milliárdból – derült ki T. Mészáros András polgármester sajtótájékoztatóján. A futballpálya mellé épülő fedett lelátó mellett lesznek büfék, wellnessrészleg, négy darab squashpálya, fedett és nyitott teniszpályák, valamint egy street workout park is.

Vannak, akik egyenlőbbek

Ahogy azt ma mi is megírtuk, az Alkotmánybíróság elutasította egy Angliában élő magyar panaszát azzal kapcsolatban, hogy 2014-ben neki öt órát kellett utaznia azért, hogy a külképviseleten leadhassa szavazatát, míg a Magyarországgal szomszédos országok kettős állampolgárai egyszerűen, levélben is szavazhattak. A panaszt benyújtónak egyébként van magyar lakcíme is. A döntés szerint egyáltalán nem részesülnek hátrányos megkülönböztetésben azok a magyarok, akik külföldön dolgoznak, de rendelkeznek magyar lakcímmel, mint azok, akik nem, noha a szavazásnál más szabályok vonatkoznak rájuk. „(…) határozottan meg vagyok győződve arról, hogy a törvény indokolatlanul korlátozza a magyarországi lakcímmel rendelkező, a szavazás napján külföldön tartózkodó választójogosultak választójogát, vagyis diszkriminálja őket. Azokat a magyar állampolgárokat, akik immár jelentős számban (nemritkán kényszerűségből) hagyják el hazájukat, hogy hosszabb-rövidebb ideig külföldön éljenek” – idézi Stumpf István alkotmánybíró különvéleményét a hvg.

Felelős, szolidáris felnőttek

Rendhagyó kezdeményezéssel álltak elő a budapesti Városmajori Gimnázium ballagó diákjai, ugyanis ballagási ajándékaikat, pontosabban az arra szánt összeget a KézenFogva Alapítvány számára ajánlják fel; ezzel szeretnék elősegíteni a megváltozott munkaképességű emberek munkakeresését. „A ballagás az egyik legfontosabb lépés a felnőtté válásunk felé. Felelős, szolidáris felnőttként szeretnénk élni. Köszönjük, hogy támogattok ebben a célunkban” – áll a végzős diákok levelében.

90 éves a királynő

Ma ünnepli kilencvenedik születésnapját II. Erzsébet brit királynő, aki eddig a legtovább hatalmon lévő női uralkodó. A kalapok királynőjeként is emlegetett trónbirtokos nem rendelkezik személyi igazolvánnyal és nincs jogosítványa sem, továbbá mindig furcsa ajándékokat kap a békés diplomácia jegyében, például állatokat, amelyek aztán a londoni állatkertben kötnek ki. God save the Queen!

Figyelmébe ajánljuk

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.