tévésmaci

Farkasfalvi állatok

  • tévésmaci
  • 2020. november 1.

Interaktív

Amikor Sztupa és Troché találkoztak, na, nem először vagy valami ilyesmi, hanem csak úgy egyszer, amikor különböző helyről érkeztek, ilyen néha megesett. Ez alkalommal étkezésből érkeztek, Sztupa az Astoria Grill nagy körpultja mellől; szerette a helyet, ott lehetett először – már a hetvenes évek végén – hamburgert kapni, kicsit magyaros volt ugyan, például nemes egyszerűséggel úgynevezett puffancsban adták, de még így is ezerszer közelebb állt az igazihoz, mint aztán a gombamód (lehet szaporodni máshogy?) elszaporodó kioszkok csalamádés rettenetei. Sztupa ehetett volna bélszínt is, grillbüfében azóta se láttunk ilyet, jó drága volt, 36 forint, ceruzazöldbabot adtak hozzá meg rósejbnit, de ezt adtak a sült virslihez is, viszont ő ragaszkodott a hamburgeréhez: ha angol volt, bélszínt evett, ha amerikai, hamburgert, ha osztrák, akkor virslit, ilyen fiú volt ő. Vagy Radebergert csapoltak vagy Wernesgrünert, s ott volt gépi kóla is tán először, szóval minden alkalommal azért egy kicsit NDK-s is volt, pláne, ha a Múzeum körúti kapualjak felé vette aztán az irányt, hanglemezt vásárolni vagy értékesíteni. De most nem oda tartott, Trochéval kellett találkoznia. Trochéval, aki épp kiszürcsölte caffè normaléjának utolsó cseppjeit a Bellini Operával szembeni cukrászda teraszán, ahol percekkel ezelőtt még viszonylag békésen kanalazta briósához a pisztácia granitát. Volt is egy olyan spurija, hogy ezt az érzést pár napra el kéne spájzolni, de inkább felkacagott kicsit idiótán, hogy még mit nem, tán a mosolyodat is el kellene ültetnem? Ott persze nem törődött vele senki. Talán Sztupának mégis el kéne mesélni, nem mintha különösebben fogékony lenne az ilyesmire, de úgy is nyaggatni fog, hogy mi történt ez alatt a kis idő alatt. Mi történt volna, szálltak a darvak, ősszel szokásuk. A találkozó, pontosabban az újraegyesülés, a dolgok rendes menetének visszaállítása – ha tetszik, a munka felvétele vagy visszavétele – egy hatalmas üzlethelyiségben volt esedékes, de egészen kísértetiesre sikerült. Nem volt abban a ménkű nagy üzletben semmi ugyanis.

Szombaton (3-án) este tízkor kezdünk a Cinemax 2-n, egy Lillian című tavalyi osztrák filmmel. Andreas Horvath rendező gondolt egyet, s előbb továbbgondolta, majd megfilmesítette a közismert Beatles együttes Vissza a Szovjet­unióba című számát, ami már önmagában is egy derék dolog lenne, csak persze másról van szó, hogy csak a legdöntőbb különbséget említsem, itt távolról sem Miamiből indulunk, hanem New Yorkból, nem is repülővel, hanem közúton, nem is a Szovjetunióba, hanem Oroszországba. De ez mind semmi ahhoz a valóban kopernikuszi különbséghez képest, hogy tudniillik, a méltán népszerű Beatlesnek nem volt tagja Patrycja Planik. Pedig bizisten, jobbak lettek volna tőle, George Harrison vagy John Lennon helyén is el tudnám őt képzelni simán, de ebbe ne menjünk bele, leginkább a rajongók lelkivilágára tekintettel, a lényeg úgyis az, hogy a művésznő kétségkívül naggyá teszi ezt a szívszaggató alaszkai road movie-t (melyik road movie nem szívszaggató, de ilyesmit ma már kérdeztünk egyszer, s kétszer nem illik, úgyhogy ne válaszoljanak, úgysem tudnának). Félek, hogy az anakronisztikus tévézés hívei lemaradnak a Filmboxon 23.25-kor kezdődő 2010-es amerikai–angol thrillerről, A nehézfiúról, ezért mielőtt belemennénk a részletekbe, innen is felszólítom őket, hogy hagyjanak fel e retrográd magaviselettel. Annál is inkább, mert ebben a filmben régi kedvencünk, Stephen Rea serénykedik, egyebek mellett Vinnie Jones és Christo­pher Lee oldalán. Rea-nek csodás a maffiacsíkos öltönye, Jonesnak rettenetes a műkecskeszakálla, az öreg hórihorgas Drakula meg az idők végezetéig a Nagy Arcok Panteonjának kajla mellékalakja lesz, akit nagyapák mutogatnak majd az unokáiknak a sok Apolló között. A film amúgy egy lövöldözős-üldözéses-leszámolós sztori, ja.

Vasárnapra maradt egy 2001-es western (Törvényen kívül) este nyolckor a Film Mánián, mely természetesen Jesse James (ezúttal Colin Farrell) és Coleman Younger (ezúttal Scott Caan megformálásában) történetét meséli el azon módfelett álságos nézőpontból, mely szerint a fiúk nem tehettek semmiről, ők dehogy, őket csak belekényszerítette a gonosz vasúttársaság vagy ki. Hát akkor tévézzen nektek a MÁV!

Figyelmébe ajánljuk

Váratlanul

Az ír szerző negyedik, sakkal erősen átitatott regényének szervező motívumai a szereplők éle­tébe érkező nem várt elemek.

A távolság

Az író-rendező-vágó nem lacafacázik: már az első jelenetben ott vonaglik egy tucat eszkortlány a sztriptízbár kanosabb (és pénzesebb) vendégeinek ölében, üvölt a zene, pukkan a pezsgő.

Hagytuk, hogy így legyen

  • - turcsányi -

Nagyon közel megyünk. Talán túl közel is. A komfortérzetünk szempontjából biztosan túl közel, bár a dokumentumfilm műfaja nem a komfortérzetünk karbantartására lett kitalálva, hanem azért, hogy felrázzon. Ez játékszabály, ám mégis kérdéses, hogy mennyiben kárhoztatható bárki is, aki nem rendel felrázást.

Egymás közt

Első ízben rendez olyan tárlatot a Ludwig Múzeum, amelyen kizárólag női alkotóknak a nőiség témáját feldolgozó munkái szerepelnek. A válogatás ezen első része a női szerepek és a nők megjelenítése körüli anomáliákra fókuszál a múzeum gyűjteményében őrzött műveken keresztül.

Semmi se drága

„Itt fekszünk, Vándor, vidd hírül a spártaiaknak: / Megcselekedtük, amit megkövetelt a haza” – üzeni háromszáz idióta a lidérces múltból, csókol anyád, Szimónidész aláírással. Oh, persze, ezek csak a hülye görögök voltak, könnyű volt nekik hülyének lenni. Mi magyarok, már okultunk 1956 tapasztalatából, s sosem követnénk el efféle balgaságot.

Úgy lezáródott

Napok óta tartja izgalomban a magyar hazát az a kérdés, hogy október 9-én ki záratta le azt a kiskőrösi vasúti átkelőt, amelynél Szijjártó Péter külügyminiszter és Mészáros Lőrinc nagyberuházó & nagyvállalkozó & a szeretett vezető körüli mindenes megtekinthette a Budapest–Belgrád vasútvonal adott szakaszát és felavathatta az utolsó sínszál lerakását és összecsavarozását, vagy mit.

Sokan, mint az oroszok

Oroszország a hatalmas veszteségek dacára sem szenved emberhiányban az ukrán frontokon. Putyinék mostanra megtanulták, hogyan vegyék meg állampolgáraikat a családjuktól. A politikailag kockázatos mozgósítás elrendelésére semmi szükség – az üzlet működik. De hogyan?

Ellenzékellenzés

  • Ripp Zoltán

A Magyar Péter-jelenség a magyar társa­dalom betegségének tünete. Ugyanannak az immunhiányos állapotnak, amely a liberális demokrata jogállam bukását és Orbán hatalomban tartását előidézte. Ez az állítás persze magyarázatra szorul.

Messze még az alja?

Messze nem a kormány által vártaknak megfelelően alakult a GDP a harmadik negyedévben, de Orbánéknak „szerencsére” ismét van egy gazdaságpolitikai akciótervük. Könnyű megtippelni, milyen hatásuk lesz az intézkedéseknek, ha a cél az export felpörgetése, nem pedig a bizalom helyreállítása.