tévésmaci

Farkasfalvi állatok

  • tévésmaci
  • 2020. november 1.

Interaktív

Amikor Sztupa és Troché találkoztak, na, nem először vagy valami ilyesmi, hanem csak úgy egyszer, amikor különböző helyről érkeztek, ilyen néha megesett. Ez alkalommal étkezésből érkeztek, Sztupa az Astoria Grill nagy körpultja mellől; szerette a helyet, ott lehetett először – már a hetvenes évek végén – hamburgert kapni, kicsit magyaros volt ugyan, például nemes egyszerűséggel úgynevezett puffancsban adták, de még így is ezerszer közelebb állt az igazihoz, mint aztán a gombamód (lehet szaporodni máshogy?) elszaporodó kioszkok csalamádés rettenetei. Sztupa ehetett volna bélszínt is, grillbüfében azóta se láttunk ilyet, jó drága volt, 36 forint, ceruzazöldbabot adtak hozzá meg rósejbnit, de ezt adtak a sült virslihez is, viszont ő ragaszkodott a hamburgeréhez: ha angol volt, bélszínt evett, ha amerikai, hamburgert, ha osztrák, akkor virslit, ilyen fiú volt ő. Vagy Radebergert csapoltak vagy Wernesgrünert, s ott volt gépi kóla is tán először, szóval minden alkalommal azért egy kicsit NDK-s is volt, pláne, ha a Múzeum körúti kapualjak felé vette aztán az irányt, hanglemezt vásárolni vagy értékesíteni. De most nem oda tartott, Trochéval kellett találkoznia. Trochéval, aki épp kiszürcsölte caffè normaléjának utolsó cseppjeit a Bellini Operával szembeni cukrászda teraszán, ahol percekkel ezelőtt még viszonylag békésen kanalazta briósához a pisztácia granitát. Volt is egy olyan spurija, hogy ezt az érzést pár napra el kéne spájzolni, de inkább felkacagott kicsit idiótán, hogy még mit nem, tán a mosolyodat is el kellene ültetnem? Ott persze nem törődött vele senki. Talán Sztupának mégis el kéne mesélni, nem mintha különösebben fogékony lenne az ilyesmire, de úgy is nyaggatni fog, hogy mi történt ez alatt a kis idő alatt. Mi történt volna, szálltak a darvak, ősszel szokásuk. A találkozó, pontosabban az újraegyesülés, a dolgok rendes menetének visszaállítása – ha tetszik, a munka felvétele vagy visszavétele – egy hatalmas üzlethelyiségben volt esedékes, de egészen kísértetiesre sikerült. Nem volt abban a ménkű nagy üzletben semmi ugyanis.

Szombaton (3-án) este tízkor kezdünk a Cinemax 2-n, egy Lillian című tavalyi osztrák filmmel. Andreas Horvath rendező gondolt egyet, s előbb továbbgondolta, majd megfilmesítette a közismert Beatles együttes Vissza a Szovjet­unióba című számát, ami már önmagában is egy derék dolog lenne, csak persze másról van szó, hogy csak a legdöntőbb különbséget említsem, itt távolról sem Miamiből indulunk, hanem New Yorkból, nem is repülővel, hanem közúton, nem is a Szovjetunióba, hanem Oroszországba. De ez mind semmi ahhoz a valóban kopernikuszi különbséghez képest, hogy tudniillik, a méltán népszerű Beatlesnek nem volt tagja Patrycja Planik. Pedig bizisten, jobbak lettek volna tőle, George Harrison vagy John Lennon helyén is el tudnám őt képzelni simán, de ebbe ne menjünk bele, leginkább a rajongók lelkivilágára tekintettel, a lényeg úgyis az, hogy a művésznő kétségkívül naggyá teszi ezt a szívszaggató alaszkai road movie-t (melyik road movie nem szívszaggató, de ilyesmit ma már kérdeztünk egyszer, s kétszer nem illik, úgyhogy ne válaszoljanak, úgysem tudnának). Félek, hogy az anakronisztikus tévézés hívei lemaradnak a Filmboxon 23.25-kor kezdődő 2010-es amerikai–angol thrillerről, A nehézfiúról, ezért mielőtt belemennénk a részletekbe, innen is felszólítom őket, hogy hagyjanak fel e retrográd magaviselettel. Annál is inkább, mert ebben a filmben régi kedvencünk, Stephen Rea serénykedik, egyebek mellett Vinnie Jones és Christo­pher Lee oldalán. Rea-nek csodás a maffiacsíkos öltönye, Jonesnak rettenetes a műkecskeszakálla, az öreg hórihorgas Drakula meg az idők végezetéig a Nagy Arcok Panteonjának kajla mellékalakja lesz, akit nagyapák mutogatnak majd az unokáiknak a sok Apolló között. A film amúgy egy lövöldözős-üldözéses-leszámolós sztori, ja.

Vasárnapra maradt egy 2001-es western (Törvényen kívül) este nyolckor a Film Mánián, mely természetesen Jesse James (ezúttal Colin Farrell) és Coleman Younger (ezúttal Scott Caan megformálásában) történetét meséli el azon módfelett álságos nézőpontból, mely szerint a fiúk nem tehettek semmiről, ők dehogy, őket csak belekényszerítette a gonosz vasúttársaság vagy ki. Hát akkor tévézzen nektek a MÁV!

Figyelmébe ajánljuk

Testvér testvért

  • - turcsányi -

A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.

Vadmacskák

  • SzSz

Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.

Fiúk az úton

Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.

Bálványok és árnyékok

Egyszerre volt festő, díszlet- és jelmeztervező, költő és performer El Kazovszkij (1948–2008), a rendszerváltás előtti és utáni évtizedek kimagasló figuratív képzőművésze, akinek a hátrahagyott életműve nem süllyedt el, a „Kazo-kultusz” ma is él.

Múzeum körúti Shaxpeare-mosó

Ez a Shakespeare-monográfia olyan 400 oldalas szakmunka, amelyet regényként is lehet olvasni. Izgalmas cselekmény, szex, horror, szerzői kikacsintások, szövegelemzés, színház- és társadalomtörténeti kontextus, igen részletes (és szintén olvasmányos) jegyzetapparátussal.

Akinek nem bűne…

Tatabányán a Bűn és bűnhődéssel kezdik az októbert, és ez a tematika határozza majd meg az egész évadukat, amelyben a súlyosabb műfajok mellett krimi és komédia is színpadra kerül.

Furcsa kézfogás

A program az idén másodszor egészült ki a színiiskolák találkozójával. A Szemle Off keretében hét színiiskola nyolc előadása mutatkozott be szeptember 8. és 10. között a margitszigeti Kristály Színtérben.