Ki dönti el, hogy ki a jó zsidó?
IMG_3848_copy.jpg

Ki dönti el, hogy ki a jó zsidó?

  • Kácsor Zsolt
  • 2019. február 4.

Jó ez nekünk?

Egy liberális reformista, egy neológ és egy ortodox zsidó vitázott a zsidóságba való betérésről – ám a beszélgetésük lényegében arról szólt, hogy miért is nem tudnak egymással többet beszélgetni.

A zsidóságba való betérésről rendezett vitaestet a Talmud Nem Csak Nőknek (Talmud NOW) a Magvető Caféban három résztvevővel.

A reformirányzatot képviselő Kántor Anita Berlinben élő rabbihallgató, Darvas István a neológ Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) főrabbija, a három fős neológ rabbinikus bíróság (Bét Din) egyik tagja, valamint az ortodox Domán Sije a budapesti Lativ Kolel oktatási igazgatója fejtette ki nézeteit a meghirdetett témáról. Pontosabban nem csak a betérésről, annak menetéről és technikai részleteiről, hanem arról is, hogy – és ez volt a beszélgetés egyik legizgalmasabb eleme – ezek a különböző zsidó irányzatok vajon mennyire elfogadók azokkal szemben, akiket nem ők maguk térítenek be a zsidóságba.

Ennek amiatt van jelentősége, mert világosan jelzi, ki kit tekint „igazi” zsidónak – miközben arról sincs széles körű egyetértés, hogy mit jelent zsidónak lenni, hogy a zsidóság egyszerűen vallás-e, vagy valamifajta etnicista-nemzeti alapra helyezett, származástól függővé tett identitás, esetleg ennek a kettőnek valamiféle speciális keveréke. Azaz: el lehet-e dönteni, s ha igen, akkor ki a megmondhatója annak, hogy a zsidó identitás vajon származás, vagy – betérés révén – egyedi döntés-e?

false

 

Fotó: Leo Pintér

A beszélgetést végig remekül kézben tartó Lemberger-Lakos Borcsa, a Talmud NOW ötletgazdája az egyik legfontosabb kérdéssel kezdte: mitől legitim egy betérés, vagyis mik azok a feltételek, amelyek megléte esetén a zsidó szervezetek zsidónak ismernek el valakit?

Mind a reform, mind a neológ, mind az ortodox irányzat képviselője egyetértett abban, hogy mik a betéréshez szükségesek minimum-feltételek: ilyen a zsidó életben, vallásban, liturgiában, hagyományban, történelemben való elmélyülés, hosszú tanulás, a vallási bíróság (Bét Din) előtti megjelenés és megfelelés, a kóser mikvében (rituális fürdőben) való alámerülés, férfiak esetében pedig a körülmetélés.

A gyakorlat azonban ennél sokkal bonyolultabb, mert Magyarországon például nem lehetséges az ortodox betérés, legalábbis Domán Sije azt mondta, hogy erre nincs lehetőség. Az ortodoxiában amúgy minimum-feltétel az is, hogy a betérni szándékozó huzamosabb időt – legalább egy évet – töltsön Izraelben, mert – mint mondta – nem csak a tananyagot kell a betérőnek elsajátítania, hanem a zsidó világ levegőjét, atmoszféráját is.

Azzal kapcsolatban, hogy a zsidóság csak származás kérdése-e, Domán Sije azt mondta: ha a zsidóság csak a származáson múlna, akkor nem volna értelme a betérés fogalmának. Azaz habár a betérés fogalma csak vallási kontextusban értelmezhető, maga a betérés mégis több egy vallás felvételénél, a betérők ugyanis nem csupán egy vallást vesznek föl, hanem zsidó emberré válnak, magukra veszik a micvákat (parancsolatokat), a tórai gondolkodás, értékrendszer és hagyomány szerint élnek, zsidó életet és vallásgyakorlatot folytatnak.

Darvas István neológ főrabbi saját tapasztalatairól azt mondta: számára akkor legitim egy betérés, ha a betért ember a későbbiekben vallásos zsidóként él, így például nem eszik tréflit, megtartja a szombatot és így tovább – igaz, hivatalosan a betért akkor is zsidónak tekinthető, ha megszegi ezeket a vallási előírásokat. Darvas István fölhívta a figyelmet a rabbik felelősségére, hiszen – mint mondta – fontos szem előtt tartani: a betérési folyamatban egy rabbi esetleg abban működik közre, hogy egy „rendes, nem zsidó emberből” egy „vétkes zsidó” lesz. (A „vétkes” ebben az esetben nem morális, hanem vallási értelemben értendő.)

Van olyan Bét Din Németországban ami előírásai szerint legalább három évig kell tanulnia egy jelöltnek, de a német Bét Dinben – Kántor Anita elmondása szerint – mindig van egy olyan dajan (bíró), aki Izraelből érkezik, mintegy garanciát vállalva a betérés hitelességére, vagyis arra, hogy a folyamat a halacha (a zsidó vallásjog) alapján rendben van.

A vitapartnerek abban nem értettek egyet, hogy mikor és miért alakult ki a zsidóságban az a hagyomány, miszerint a zsidóság anyai ágon öröklődik. Domán Sije leegyszerűsítve azt mondta: ez úgy vezethető le, hogy a Tanachban (az Ószövetségi Bibliában) nincs ezzel ellentétes állítás – és hivatkozásul a zsidókra vonatkozó, ókori rabszolga-felszabadítási szabályokat hozta föl. Darvas főrabbi úgy vélte, hogy a Babilonból visszatért zsidóság körében, a bibliai Ezra rendeletei hatására alakulhatott ki ez a hagyomány, míg Kántor Anita gyakorlatias választ adott: a középkori időkben, amikor a keresztesek sok-sok nőt megerőszakoltak, a közösség csak az anya személyében lehetett biztos.

false

 

Fotó: Leo Pintér

Lemberger-Lakos Borcsa rákérdezett arra is, hogy a különböző irányzatok elfogadják-e a másoknál tett betéréseket, a jelenlévők igen diplomatikus válaszokat adtak, de azért azt ki lehetett hámozni, hogy ebben a tekintetben az ortodoxia a legszigorúbb.

Az ortodoxok nemhogy a reformzsidóság, de a magyar neológia által végzett betéréseket is kételkedve fogadják, aminek az lehet az alapja, hogy az ortodoxok szerint a többiek eltértek a hagyománytól. Kántor Anita azt mondta, hogy a náluk, azaz a németországi liberális reformzsidó közösségnél végrehajtott betéréseket mindenütt elfogadják, még Izraelben is, tekintettel arra, hogy a már említett Bét Dinben egy izraeli rabbi is helyet kap. Darvas István főrabbi azt válaszolta: az ortodox betérések számára személyesen soha nem okoztak problémát, és neki a reformbetérők esetében sem okoz gondot valakit a minjenbe (az istentisztelethez szükséges tíz férfi gyülekezetébe) beszámítani.

Csakhogy a saját gyakorlatában azzal találkozott, hogy a neológ zsinagógában megjelentek olyan reformbetértek, akik neológ betérést akartak azzal indokolva ezt, hogy a reformbetérés nekik „kevés” volt.  Erre reagálva Kántor Anita azt felelte: Magyarországon a liberális reform irányzat híveinek száma csekély, de Németországban sok olyan zsidó van, akinek ez a vallásgyakorlat megfelel, és kielégíti a vallásjogi igényeiket.

Domán Sije kifejtette, hogy a sokszínű zsidóságot sokféleképpen lehet kategorizálni, de ő maga csak két kategóriát adna meg: vannak azok, akik a hagyomány, a tórai törvények, a halacha keretein belül maradnak, ide tartoznak az ultraortodoxok, a modern ortodoxok, a haszidok, a hagyományos jesivák zsidósága, különböző ortodox cionista irányzatok; és szerinte vannak azok, akik nem érzik kötelezőnek, hogy a hagyomány keretein belül maradjanak. Mint fogalmazott, a talmudi hagyomány hívei a betérésekkel kapcsolatban úgy tartják, hogy „aki a mi játékszabályaink szerint játszik, ott van miről beszélni”, ellenben ha valaki nem e szabályok szerint játszik, az „már egy másik játék, egy másik klub, ahol mindenki olyan szabályokat vezet be, amilyeneket szeretne”.

Focihasonlattal szemléltetve: ha az egyik futballcsapat a szabályokat túl szigorúnak tartja, és azt javasolja, hogy a labdához kézzel is hozzá lehessen érni, akkor nem ugyanarról a játékról beszélnek. Ám Lemberger-Lakos Borcsa konkrét kérdésére, miszerint ez azt jelenti-e, hogy az ortodox nem fogadja el a neológ és reformbetéréseket, Domán Sije azt felelte: „nem, nem ezt válaszoltam”. Szerinte a lényeg az, hogy a hagyományt nem kell „szigorúnak” tekinteni, s főleg nem kell „lebutítani” annak érdekében, hogy minél szélesebb rétegeket érjenek el. Úgy vélte, hogy ha a neológia megtalálná a helyét a modern ortodoxiában, akkor „a betéréseik is rendben lennének”.

Ez a blokk vezetett el ahhoz a lényegi megállapításhoz, amit Darvas István főrabbi tett: sokak előtt úgy tűnik, mintha az irányzatok között létezne valamiféle „hierarchia”, amelynek alján a reformisták vannak, valamivel följebb a neológok, legfölül pedig az ortodoxok és haszidok. Ám a zsidóságnak – mint fogalmazott – különböző megélési formái vannak, kinek-kinek más és más áll közelebb a szívéhez. Imponálóan őszintén kimondta: úgy érzi, hogy a reformirányzatban nagyon sok az emóció, de a gondolati töltet a másik oldal felől érkezik.  „De attól még nagyon távol vagyok, hogy azt mondjam: jó zsidó akkor leszek, ha ortodox leszek” – fogalmazott a főrabbi, aki szerint, ha az ember bizonyos vallási előírások megtartásával saját magát neológnak definiálja, akkor az a kósernek is lehet a szinonímája.

Kántor Anita az est végén az elhangzottakhoz azt tette hozzá, hogy a gondolati töltetek tekintetében szívesen megosztja azt a könyvtárnyi irodalmat, amelyet a reformirányzat hívei alkottak, Domán Sijének pedig fölajánlotta, hogy a jövőben folytassanak sokkal több párbeszédet. A reform tehát kezet nyújtott – kérdés, hogy elfogadják-e.

A szerző a Mazsihisz.hu munkatársa.

Figyelmébe ajánljuk

A pénztelenség segíthet a Homokhátságon

Lényegében elkaszálta a kormány a Homokhátság, pontosabban a Duna-Tisza-köze vízpótlási projektjeit. Egy határozatban a leghátulra sorolták a beruházást, így aligha lesz esély arra, hogy megvalósuljon. Elsőre rossz hírnek tűnik ez, valójában ennél jobb nem is történhetett volna a térséggel.