Miért kell nekünk, zsidóknak mindent olyan hosszan és fárasztóan csinálni?

  • Fritz Zsuzsa
  • 2017. május 25.

Jó ez nekünk?

Egyiptom és Kelet-Európa: a szabadsághoz vezető út.

Miért a hosszú út, a számolás, a gyász? Miért nem tudunk csak úgy egyszerűen megszabadulni és örülni? Miért kell nekünk, zsidóknak mindent olyan hosszan és fárasztóan csinálni? Normál szabadulásünnepek úgy néznek ki, hogy az emberek táncolnak, énekelnek, esznek és isznak.

Mi folyamatba kerülünk. Hosszú folyamatba.

Pészach, az egyiptomi kivonulás ünnepe a zsidó naptár szerint egy hosszú menetelés kezdete csak – a szabadság felé. Olyan menetelésé, amelynek során a népet Isten táplálja és hosszú kerülő úton vezeti, a sivatagban. Hetekig. Pontosan hét hétig. Ennyi idő alatt születik meg a szabadság. Vagy legalábbis az ígérete. Hét hét alatt vetjük le láncainkat. Vagy legalábbis kezdjük levetni.

Mert a szabadság elsajátítása az egyik legfárasztóbb dolog a világon.

Olyan jó lenne egyszerűen otthagyni a szolgaságot és máris szabaddá lenni, de nem megy. Nem megengedhető. Isten pontosan tudja ezt. Tudja, hogy nem nyomhatja kezünkbe a törvényeket Egyiptom kapujában. Tudja, hogy nem lehet örömünnepet ülni a kerítés másik oldalán. Nem állunk készen. Bevisz minket hát a szabadságlabirintusba, amely elfáraszt, elnyű és leginkább elriaszt. Lesz úgy közben, hogy visszavágyunk majd a szolgaságba, előző életünkbe. Mert ez kell ahhoz, hogy egy ponton elkezdjük értékelni a szabadságot annak minden nehézségével, kereteivel és felelősségével együtt. Mert megküzdöttünk érte. Magunkévá tettük. Megszenvedtük. Mi, kelet-európai népek mind értjük Egyiptom üzenetét. Hiszen még mindig valahol ott téblábolunk ebben a labirintusban és keressük a kiutat. Épp magunkévá tesszük a szabadságot.

A zsidók a kivonulás ünnepe és a Tóra-adás ünnepe között omert számolnak. Ez valami fura mezőgazdasági dolog, kevesen értik, az árpához van köze, aratáshoz, vetéshez, betakarításhoz. Mindennap számoljuk. Vannak szép naptárak, applikációk már erre, a lényeg, hogy a szabadulás nem jött el a maceszgombóclevessel, hanem majd akkor jön el hét hét után, amikor megszámoltuk az omert, gyászoltunk kicsit és végül, amikor ott állunk majd mind a Szinái-hegy lábánál és egyszerre kiáltjuk: Megcselekedjük és meghallgatjuk. Mármint a tízparancsolatot. A törvényeket.

false

Bízva és készen állunk ott a hegynél, hogy elkezdhessük végre szabad életünket.

Számolunk hát rendületlenül, napról napra, 1, 2, 3, 4… Gondolkodom, miért-e furcsa számolás? Igyekeznék jelentést találni a mezőgazdasági kapcsolatban, de az nem megy. Túlságosan városi vagyok. Mégis, a számolás oly technikai egy ilyen magasröptű, filozófiai folyamatban, mint a szabadság, a szabadulás folyamata.

Miért számolgatunk, morzsoljuk a napokat? Azt hiszem, értem. Mert a szabadságba vezető út nem felemelő, hanem nehéz, sokszor monoton. Mert útközben sokszor elfeledjük, hogy úton vagyunk. Mert másképp beleesnénk a csapdába és visszaesnénk a szolgaságba, ha nem figyelmeztetnénk magunkat nap mint nap, hogy már megtettünk sok lépést, de még mindig van előttünk feladat, út, lépések sokasága.

Sokszor vagyok úgy én is, hogy elfelejtem, úton vagyunk.

Néha megáll a világ, statikussá válik, érthetetlenné és mozdíthatatlanná. Ezekben a pillanatokban az omer számlálására gondolok és eszembe jut, hogy még úton vagyunk. Mind együtt. Számoljunk hát tovább, és emlékezzünk így májusban, 72 évvel 1945 májusa után, hogy hosszú utat tettünk meg. És még sok van hátra.

Figyelmébe ajánljuk

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.