Két miniszter a nácizmussal állította párhuzamba az „illegális migrációt”

  • Radvánszki Péter
  • 2017.05.16 08:22

Jó ez nekünk?

A menekültekről, a holokauszt-emléknapról és a bojkott hiábavalóságáról.

Nagyon megleptek Simicskó István miniszter úr aktuálpolitikai megjegyzései a Páva utcai hivatalos, állami holokauszt-megemlékezésen. Néhány nappal később ugyanígy fájdalommal kellett hallanom Pintér Sándor belügyminiszter úr emlékezését a Világ Igaza kitüntetés átadóján. Mindkét miniszter a nácizmussal állította párhuzamba az „illegális migrációt”.

Az aktív zsidó közösség jelentős részét érzelmileg feldúlta a honvédelmi miniszter. Nem hiszem, hogy a kormány képviselőjének ilyen szándéka lett volna, hiszen magáról a holokausztról „jóvátehetetlen tragédia”-ként beszélt. Emlékezetpolitikai válságra utal az a tény is, hogy volt olyan meghívott, aki Köves Slómó rabbi miatt bojkottálta a Páva utcai eseményt. Egy zsidó miatt bojkottálni egy holokauszt megemlékezést: önellentmondás. Hiszen, abban egyet kell értenünk, hogy a sorsunk egybefonódott a Soá alatt: legyünk neológok, reformzsidók, chábádnyikok, vagy egy zsidó nagyszülővel rendelkező kikeresztelkedettek.

Személy szerint mélységesen nem értek egyet a migráció kezelésével, és avval, hogy csupán biztonságpolitikai problémának van beállítva. Kiráz a hideg a folyamatos „brüsszelezéstől”, „sorosozástól”, a kisegyházak, civilek, a sajtó, a CEU jogfosztásától, a Köves Slomó vezette EMIH hatalmi simulékonyságától, és sok minden mástól, amit nem érdemes leírnom. Kötelességemnek érzem azonban meghallgatni a nekem nem tetsző véleményeket is, és egy emlékközösséget alkotni olyan emberekkel is akár, akikkel nem értek egyet. Mindezzel együtt azt gondolom, hogy az államnak joga és kötelessége, hogy méltóan emlékezzen és emlékeztessen. A judaizmus pedig sosem volt független valamilyen államrendtől és a többi zsidó közösségtől sem. Sőt, a zsidó közösség – ha tetszik, ha nem – évszázadok óta az állam, és a többi közösség általi elfogadottsága révén létezik. Ha nincs állam, nincs zsidóság. (Róma jóváhagyásával létezett csak zsidó állam, mégis azóta folyamatosan megkérdezzük: „De hát mit tettek értünk a rómaiak?!”). Keveset számítanak ilyen szempontból a politikusok „retorikai botlásai”, melyeket méltatlanoknak érzünk az emlékünnepséghez. Az állami vezetők – státuszukból adódóan – ugyanolyan részei az emlékezetközösségnek, mint egy rabbi vagy egy hitközségi vezető.

Köves Slomó

Köves Slomó

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Az államot mi – élő emberek – alkotjuk, így mi tudunk emlékezni. Lo hámétim j’hál’lú – A halottak sajnos nem szólalnak meg. Az emlékezők pedig rejtetten mindig magukban hordozzák a politikát, az érdekeket. Mindig valamiért, valamilyen cél érdekében emlékezünk. Nincsen „tiszta” emlékezés. Az emlékezet torzít, és – sajnos – érdekeket szolgál. Mintha elfelejtenénk, hogy mennyire érdekeink mozgatnak bennünket. Csakis törekedni tudunk az emlékezés tisztaságára. Ha egy beszéd, vagy egy ember jelenléte felzaklatja a közösséget, akkor magunkba kell néznünk, hogy lássuk, mennyiben vagyunk felelősek mi az elhangzottakért. Mi milyen szlogeneket szajkózunk?  Mi magunk milyen érdekből emlékezünk? Vajon nem olyan vélemény zaklat fel minket egy-egy beszédben, amelyben úgy érezzük, hogy mi magunk sem vagyunk ártatlanok? Talán valahol mi is félünk valamifajta idegenségtől, új emberektől, valamiféle „bevándorlástól” az életünkbe? Nem lehet, hogy MI is építettük azt a kerítést az ország déli határára? Az újdonságtól szorongó énünk falai manifesztálódtak?

I shouted out, “Who killed the Kennedys? When after all, it was you and me” – mondja a dalszöveg. Amiért a kormány felelős, azért mi is – részben legalábbis – felelősek vagyunk. Ami a közösségnek fáj, az nekem – rabbiként – is fáj. Ezt a fájdalmat hordozni kell a közösség vezetőjeként vagy tagjaként. Eldobni ezt a terhet egy „távolmaradással” nem lehet. Egy méltatlan beszéd pedig akkor is fáj, ha teljesen politikamentes.

Arról pedig nehezen merek beszélni, hogy nem hiszek a bojkottban. Annyira nem, hogy, sok más magyarországi lakoshoz hasonlóan, iráni mazsolát és datolyát is eszek, orosz teát iszok, libanoni zenét is hallgatok. Olyan országok termékeit is fogyasztom, amelyeket vagy az EU vagy Izrael gazdasági bojkott alá vett. Természetesen ezzel együtt semmilyen módon nem értek egyet az iráni, vagy az orosz nyugat-ellenes politikával. De politikai állásfoglalásra engem a tea vagy a mazsola fogyasztása egyáltalán nem is kötelez.

A párbeszédben hiszek, és abban, hogy mindenki képes meghallgatni a másikat.

A szerző a Páva utcai zsinagóga rabbija.

Neked ajánljuk

Velünk élő féltudás

  • Hernádi Elvira

Jó néhány éve már, hogy a Publius Hungaricus a féltudású magyar elit bűneit ecsetelte. Azóta felnőtt egy új generáció, az ország szellemi és politikai vezetése legalább az európai oktatás tisztes középmezőnyébe tartozó intézményekben kupálódhatott. 

Mielőtt eltűnik végleg

Alighanem két dolog jut eszébe mindenkinek a Roberto Baggio nevet hallva: az 1994-es vb-döntőben kihagyott legendás tizenegyes, illetve az élethosszig (tehát ma is) viselt, nem kevésbé legendás copf. Vagy lokni, varkocs, lófarok, akármi is lett légyen az a maestro tarkóján.

Kisujjgyak

  • - köves -

Ha meg kell csinálni a nagy melót, letudni az utolsó bulit, kirámolni a széfet, ami után nincsen több széf, csak a boldog öregkor Kansasben, Soderbergh a mi emberünk.

„Összeáll egy nagy egésszé”

  • Láng Dávid

A 10 éve alakult Verőköltő zenekar frontembere univerzális művész: szinte minden hangszeren játszik, festő szakon diplomázott, és húszéves sem volt, amikor a Magvető kiadta a verseskötetét.

Becsapódás

Az ünnepi vacsoráját elköltő pár, Helen (Lovas Rozi) és Danny (Lengyel Tamás) lakásá­ba berobban a csurom véres Liam (Molnár Áron), akiről hamar kiderül, hogy a feleség testvére.

Az együttélés lehetőségei

A hagyományosan kétévente megrendezett Velencei Építészeti Biennálé is megcsúszott a pandémia miatt, de május 22. óta a Giardini della Biennale parkját és az Arsenalét, azaz az egykori velencei hadihajógyár területét ismét építészek, művészek és látogatók lakják be, egészen november 21-ig.

Szervezett szervezetlenség

  • Áfra János

A kis méretű, mégis zavarba ejtően tartalmas, nehezen áttekinthető tárlat egy nemzetközi kiállítássorozat része, amely a Zürichi Egyetemen 2017 és 2020 között megvalósult kelet-európai performance-kutatás eredményeit hivatott bemutatni.

„Nem hezitált”

Szerb Antal éppen 120 éve született, és 80 éve, 1941-ben jelent meg eredetileg háromkötetes munkája, A világirodalom története. A mű friss, minden eddiginél precízebb kiadásának sajtó alá rendezőjével annak népszerűségéről, hányattatott sorsáról, 21. századi aktualitásáról beszélgettünk.

A szamuráj reggelije

  • Pálos György

Fúziós korban élünk, azon sem lepődünk meg, ha egy kisvárosi étterem étlapján kevert fogásokat találunk. Az más kérdés, hogy a leves, amely se nem vietnami, se nem olasz, nem túl finom, mert nincs karaktere.

Merre vannak?  

  • Schein Gábor

Apró ember éles gombszemekkel. A fején zabolázhatatlan göndör haj. Befogad, figyel, kérdez. Hatalmas vágy él benne, hogy a világban rend legyen, de a világban nincsen rend. Hogy érthető legyen és átlátható. De a világ ellenáll a megértési kísérleteknek, kitüremkedik a réseken, széttöri a kereteket. A világ sokszor homályos, sötét, és soha nem átlátható. Hát akkor legyen a vers az! Legalább a vers.