Kész csoda, hogy a Notre-Dame még áll

  • MTI
  • narancs.hu
  • 2019. április 20.

Katasztrófa

Stabilizálták az épület struktúráját, már nem áll fenn a veszélye annak, hogy a katedrális falai leomlanak.

Az építészek és az építőmunkások stabilizálták a párizsi Notre-Dame székesegyház tűzvészben meggyengült struktúráját, és a tűzoltók péntek éjjel megkezdték a levonulást a katasztrófa helyszínéről – jelentette be péntek éjjel a párizsi tűzoltóság.

Már nem áll fenn a veszélye annak, hogy az építmény falai leomlanak – mondta Gabriel Plus alezredes, a párizsi tűzoltóság fő szóvivője hírügynökségeknek. A tűzoltóknak sikerült lehűteniük a tűzvészben felforrósodott falakat és a tetőzetből lehullott kőtörmeléket. Már nincs több forró pont az épület belsejében – tette hozzá.

Az kész csoda, hogy a katedrális még áll, és az ereklyéket, műtárgyakat sikerült megmenteni – mondta a tűzoltóparancsnok.

A katasztrófa okait vizsgáló szakértők úgy vélik, hogy baleset történt, és azokat a tényezőket tanulmányozzák, amelyek együttesen hozzájárultak a tűzvészhez.
A sajtóban többek között olyan feltételezések jelentek meg, amelyek szerint egy számítógép hibája is hozzájárult a történtekhez. A Le Parisien című újság szerint a kezdeti tűzriasztáskor a gép  félrevezette a tűzoltókat.

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.