Koronavírusos három tanár egy óbudai iskolában

  • narancs.hu
  • 2020. szeptember 1.

Katasztrófa

A velük kapcsolatba került tanárokat letesztelik, az iskolában fertőtlenítenek.

Három pedagógusnak is pozitív lett a koronavírus-tesztje az Óbudai Nagy László Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában - írja az Ittlakunk.hu az iskolában tanuló diákok szüleinek írt levél alapján.

Az intézmény hivatalos információt még nem közölt, de az oldal közzétette a szülőknek írt levelet, amelyben az igazgató arról tájékoztatta őket, hogy az idei tanévet nem tudják a szokásos módon elkezdeni, mert az intézmény angol anyanyelvű tanárai közül hárman koronavírussal fertőzöttek.

Az igazgató arra is kitért, hogy a többi tanárok között is vannak olyanok, mintegy 30-an, akik részt vettek velük közös programon, így közeli kapcsolatba kerültek velük.

Bár az igazgató levele szerint egyelőre mindenki tünetmentes, külön kérvényezték a tesztelést, ez elvileg a héten megtörténik, a tankerület pedig ózonos fertőtlenítést rendelt el az intézményben, amely jelenleg is zajlik, utána az iskola nyitva áll majd a gyerekek előtt, de a szülők dönthetnek arról, hogy elengedik-e a őket az iskolába.

A 24.hu-nak az iskola részéről megerősítették a levél tartalmát.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.