Vádat emeltek a Hableánnyal ütköző szállodahajót követő hajó kapitánya ellen

  • narancs.hu
  • 2022. július 7.

Katasztrófa

Az ukrán kapitányt 27 rendbeli segítségnyújtás elmulasztásával vádolják.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség vádat emelt a Hableánnyal ütköző szállodahajót követő hajó ukrán kapitánya ellen 27 rendbeli segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt – közölte a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Mint írják, az 59 éves férfi 1979-ben szerzett hajóvezetői engedélyt, majd 2004-től hajóskapitányi képesítéssel, valamint rádió- és radarkezelői képesítéssel is rendelkezett; a Duna magyarországi szakaszán is pontos helyismerettel bírt. A vádlott egy svájci székhelyű hajózási társaság alkalmazásában egyedül vezetett egy szállodahajót, amelyen 2019. márciusban és áprilisban mentési gyakorlatokon is részt vett. A vádlott 2019. május 29-én, az esti órákban a Duna bal partján található, V. kerület, Vigadó 1 nevű állomásról indult el a hajóval Romániába. A vádlott azt tervezte, hogy először északi irányban hajózik a Dunán, majd északról megkerülve a Margit-szigetet, délre folytatja útját.

 

A Dunán ekkor a vádlott által irányított hajó előtt haladt egy másik szállodahajó, amelyet az ugyanannál a cégnél dolgozó másik ukrán kapitány vezetett, illetve a Hableány nevű, kisebb személyhajó, amelyen utasként 33 dél-koreai állampolgár, valamint a kapitány és egy fő legénység tartózkodott. A kisebb hajó a Parlament előtt, balról megelőzte az elöl közlekedő szállodahajót, majd előtte hajózott és így elsőbbségi helyzetbe került a Margit híd alatti áthajózásnál. A Hableányt követő szállodahajót vezető kapitány ennek ellenére gyorsítani kezdett és a tőle elvárható figyelmet elmulasztotta, percekig nem a hajó vezetésére koncentrált, így a biztonságos távolságot nem tartotta meg, az előzéshez szükséges rádió- és hangjelzést nem adta le. A nagyobb hajó, kapitánya gondatlansága miatt, nekiütközött a Hableány hátsó részének, a kisebb hajót beforgatta maga elé, rövid ideig maga előtt tolta, majd lenyomta. A Hableány körülbelül 30 másodperc alatt teljesen víz alá került, elsüllyedt, a rajta tartózkodó 35 személy vízbe került – idézték fel az eseményeket.

A vádlott hajója az ütközés pillanatában a baleset helyszíne felé haladt, attól körülbelül 600 méterre volt. A balesetet követően a vádlott az „Ember a vízben” német nyelvű rádióforgalmazást nem hallotta, azt azonban észlelte, hogy az előtte haladó szállodahajó a híd alatt rendellenes manőverbe kezd és megáll. A vádlott ezt látva tovább haladt a Margit híd felé, miközben mobiltelefonon – sikertelen – hívást kezdeményezett a balesetet okozó kapitánytársa felé. A vádlott hajója lassítva áthaladt a már a mederfenékre süllyedt Hableány felett. Amikor a vádlott hajójával már éppen kiért a híd alól, rádión végül elérte kapitánytársát, aki tájékoztatta, hogy összeütközött egy hajóval, és megkérdezte, hogy lát-e valamit mögötte. Erre a kérdésre a vádlott azt válaszolta, hogy nem lát semmit, azt azonban hallotta, hogy valaki kiabált a fedélzet jobb oldalán.

Annak ellenére, hogy a vádlott a balesetet követően pár percen belül tudomást szerzett az ütközésről, nem tett fel további kérdéseket, hogy hol van az a hajó, amellyel a másik szállodahajó ütközött, kerültek-e emberek a vízbe, milyen mentésre irányuló intézkedéseket tesz kapitánytársa. A vádlott a Margit híd alóli kihaladása közben megállította a hajóját és figyelemmel kísérte ahogy a másik szállodahajó mentőcsónakját leengedik. Amikor a mentőcsónak már ereszkedni kezdett a víz felé, a vádlott a hajóját gyorsítani kezdte és balról elhaladt az ütközésben részes szállodahajó mellett, majd megállás nélkül tovább ment. A kapitány a hajójával megkerülte a Margit-szigetet, majd a Duna budai ágában völgymenetben hajózott, amikor a baleset miatt intézkedő vízirendőrök kikötésre kötelezték.

Mindezek alapján a vádlott tudomással bírt arról, hogy mentésre szoruló emberek vannak a vízben, azonban nem nyújtotta a tőle elvárt segítséget, tovább haladt, nem állt meg segítségnyújtás céljából.

Habár ezt a hajója mentési protokollja késedelem nélküli kötelezettségként előírta, nem riadóztatta a személyzetét, nem rendelte el a mentőcsónak vízre bocsátását. Ekkor még lett volna lehetősége a mentésre, mert még volt a Hableány hajóról vízbe kerülő, majd vízben sodródó, közvetlen életveszélyben lévő, mentésre szoruló sértett a Duna Lánchíd és Margit híd közötti szakaszán – írta az ügyészség.

 

Az adott helyzetben a kapitány a vád szerint a tőle mint a baleset közvetlen közelében közlekedő hajó kapitányától elvárt segítségnyújtási kötelezettségének nem tett eleget 27 vízbe került, végleg víz alá nem merült, közvetlen életveszélyben lévő sértett vonatkozásában – fűzték hozzá. A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a kapitánnyal szemben 27 rendbeli segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt nyújtott be vádiratot a Pesti Központi Kerületi Bíróságra. A kerületi ügyészség indítványozta, hogy a bíróság ítélje a vádlottat fogházbüntetésre, amelynek végrehajtását a vádlott büntetlen előéletére és a joggyakorlatra is figyelemmel próbaidőre függessze fel és a vádlottat határozott időre a tiltsa el a vízi járművek vezetésétől. A férfi jelenleg bűnügyi felügyelet alatt áll, rendszeres jelentkezési kötelezettsége van a rendőrség felé – közölte az ügyészség.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter-Orbán Viktor: 2:0

Állítólag kétszer annyian voltak az Andrássy úti Nemzeti Meneten, mint a Kossuth térre érkező Békemeneten, ám legalább ennyire fontos, hogy mit mondtak a vezérszónokok. Magyar Péter miszlikbe vágta Orbán Viktort egyebek mellett azzal, hogy saját szavait hozta fel ellene. Aztán megjött a Ryanair.

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.