Visszakerül a kórházba az ott kezelt Covid-betegek harmada

  • narancs.hu
  • 2021. április 1.

Katasztrófa

És négy hónapon belül közülük minden nyolcadik meghal egy brit kutatás eredménye szerint.

Négy hónapon belül ismét kórházba kerül a koronavírus miatt korábban már ilyen intézményben ellátott brit betegek harmada – erre az eredményre jutott három brit intézmény közös kutatása.

Az University College London, a brit statisztikai hivatal és az University of Leicester 48 ezer brit állampolgár egészségügyi adatait nézte át, olyan emberekét, akiket kórházban kezeltek, és legkésőbb 2020. augusztus 31-éig kiengedték őket az intézményből. A kutatók nyomon követték, kik fordultak ismét orvoshoz, milyen szervi problémákkal, és kik haltak meg.

Mint kiderült,

ebben az időszakban nyolc betegből egy életét veszítette. 

A Guardian beszámolója – amelyet a 444.hu ismertet – szerint a vizsgálat legfontosabb tanulsága, hogy a fertőzésből felgyógyult embereket később is figyelni kell, különös tekintettel arra, mutat-e bármi jel esetleges szervi sérülésekre vagy más szövődményekre.  A koronavírus elsősorban a légzőszerveket támadja meg, de a jelek szerint veszélyes lehet a szívre, a májra vagy a vesékre is. 

A brit orvosok rendszerezték a fertőzést követő tüneteket. A megfigyelt embereken új légzőszervi és szívbetegségeket, kialakuló cukorbetegséget is diagnosztizáltak, jóval nagyobb arányban, mint az ugyanolyan létszámú kontrollcsoport tagjain.

Figyelmébe ajánljuk

„Boldog békeévek”

A több mint kétszáz műtárgyat felvonultató kiállítás fókuszában a szecessziós plakátművészet és reklámgrafika áll, a magyar művészetnek az az aranykora, amikor összhangba került a nyugati művészeti törekvésekkel, radikálisan modernizálva a kiegyezést követő évtizedek (fél)feudalista, konzervatív, a historizmus béklyóiba zárt világát.

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.

Séta a Holdon

A miniszterelnök május 9-i tihanyi beszédével akkora lehetőséget kínált fel Magyar Péternek a látványos politikai reagálásra, hogy az még a Holdról is látszott.

Önkénytörvény

Jön a Szuverenitásvédelmi Hivatal, és rábök bárkire vagy bármire, újságra, szervezetre, vállalkozásra, aki vagy ami 1.) „külföldről finanszírozott”, és olyan tevékenységet végez, amely 2. a) alkalmas a „közélet befolyásolására” és 2. b) az alaptörvény öt, a tervezetben megjelölt bekezdésében megfogalmazott értékét „sérti, negatív színben tünteti fel, vagy az azok elleni fellépést támogatja”.

Elengedték őket

Ukrajna belső, háború sújtotta vagy veszélyeztette területeiről rengetegen menekültek Kárpátaljára, főleg a városokba, az ottani magyar közösség emiatt szinte láthatatlanná vált sok helyen. A napi gondok mellett a magyar kormány hülyeségeire senkinek nincs ideje figyelni.

„Erdélyi magyarként ideje elszakadni attól a hagy­mázas úttól, amelyen Magyarország masírozik”

A román elnökválasztás második fordulójában sikerült fordítania a függetlenként indult Nicuşor Dannak az első fordulóban az élen végzett szélsőjobboldali George Simionnal szemben. Az elképesztő fordításról, a kiugró részvételi arányról és Orbán Viktor zavarórepüléséről is beszélgettünk Eckstein-Kovács Péter egykori kisebbségügyi miniszterrel.

Egyszerű világpolgár, hídépítő

  • Mártonffy Marcell

Észak-amerikai pápára senki sem számított. Íratlan szabály volt – állítják bennfentesek –, hogy jezsuita és amerikai szóba sem jöhet. A szilárd alapelv egyik fele 2013-ban, másik fele 2025. május 8-án dőlt meg. A Chicago környékéről származó Robert Francis Prevost bíboros a megbízható szakértők listáján sem szerepelt a legesélyesebbek között. A fehér füst azonban meglepően hamar előgomolygott a Sixtus-kápolna ideiglenes kéményéből.