Kis-Magyarország

150 milliárdos fejlesztési forrás érkezik Koncz Zsófia választókörzetébe, Tokajba és térségébe

Kevés híján 150 milliárd forint fejlesztési pénz biztosításáról döntött a kormány Tokaj és térsége számára. A megaösszegnek számító forrás az ország egyik kiemelt bortermelő vidékét és turisztikai központját, egyszersmind a nemrégiben megválasztott fideszes országgyűlési képviselő, Koncz Zsófia választókerületét hozhatja az eddiginél sokkal kedvezőbb helyzetbe. Lesz kisvasút is!

600 millió forint elvonásával zsarolta az Emmi, ezért visszavonulót fújt színházügyben Mirkóczki Egerben

Zsarolásnak nevezte Eger polgármestere, Mirkóczki Ádám az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) "ajánlatát", amelynek engedve szerdai hatállyal, újabb ciklusra kinevezte a minisztérium által támogatott pályázót, a jelenlegi direktort, Blaskó Balázst az egri Gárdonyi Géza Színház élére. Ezzel egy időben a városvezető (a veszélyhelyzet miatt a közgyűlés helyett, saját jogkörében eljárva) visszavonta az önkormányzati közgyűlés többsége által támogatott Szőcs Artur igazgatói kinevezését.
  • Molnár Richárd
  • 2020. november 11.

A járvány, a maszkhasználat és az oltás megkérdőjelezése nem zavarja a hatóságokat?

Értetlenül áll a Szövetségben Nyíregyházáért frakció azelőtt a fejlemény előtt, hogy az illetékes hatóságok és szervek hosszú hónapok óta nem tesznek semmit a járványügyi védekezést megkérdőjelező és a meghozott intézkedéseket, így az arcmaszk viselését elutasító személyek ellen. Az Operatív Törzsről visszapattantak, ezért a Készenléti Rendőrségnek írtak. Állítólagos rémhírterjesztésért ennél sokkal kevesebbért állítottak elő embereket tavasszal.

Öt évre ítélték a nagyéri "nyakvágót", de börtönbüntetése után visszakapja a bicskáját

Meghívott egy embert egy italra a nagyéri presszóban, aztán egy törött pohárral megvágta az illető torkát. De azt állítja, ezt nem ő tette. A tanúk rávallottak. A magyar-román kettős állampolgár elmeállapota a szakértői vélemény szerint közepes fokban kóros. A Szegedi Ítélőtábla helybenhagyta a rá kirótt öt év börtönt, de a határozat szerint a motozáskor tőle elvett zsebkés őt illeti. Nem azzal követte el a tettét.

Júniusi és májusi keltezésű levélben ad utasításokat a járványról Müller Cecília a Csongrád megyei védőnőknek

Helyreállhat „a normál működés” a területi védőnői ellátásban, mert jól alakul a járványügyi helyzet – nem tévedés: ilyen bevezetővel ellátott utasítást kaptak Müller Cecília aláírásával a védőnők Csongrád-Csanád megyében október 29-én. Ezen a napon két levél érkezett. A reggeli május 5-ei, a délutáni június 18-ai keltezésű, de az érintettek szerint ez csak a legkisebb gond.

A gyulai fideszes polgármester egykori fideszes alpolgármesterével csapott össze a bíróságon

Volt-e összefonódás, volt-e összedolgozás a gyulai városvezetés és egy vállalkozói kör között, voltak-e korrupciós jelenségek? Vagy mindez csak galád rágalom, hazugság és sértettségből adódó magánakció? Egyebek között erről szólt a nagy nyilvánosság előtt, különösen nagy érdeksérelmet okozó rágalmazás vétsége miatti csütörtöki tárgyalás Görgényi Ernő gyulai fideszes polgármester és egykori pártbéli alpolgármestere, Galbács Mihály között a Békéscsabai Járásbíróságon.

Elhunyt két koronavírusos beteg a szociális otthonban, ahol a lakók nagyrésze fertőzött

A darvastói pszichiátriai intézet kilenc, kórházban ápolt, koronavírusos betege közül ketten meghaltak: egy idősebb férfi és egy nő. A Veszprém Megyei Fogyatékos Személyek, Pszichiátriai és Szenvedélybetegek Integrált Intézményéhez tartozó darvastói intézetben a minapi első, teljes szűrést követően már 220 lakóról és 54 dolgozóról állapították meg, hogy fertőződött koronavírussal.
  • Varga Domokos Péter
  • 2020. november 3.

Nem a szabályok szerint történt: vizsgálat kellett volna a kötegyáni idősotthoni fulladásos halál ügyében

Mindenképpen kellett volna hatósági vizsgálat a rendkívüli haláleset kapcsán – válaszolta Gurmai Zita (MSZP) országgyűlési képviselő írásbeli kérdésére Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára. Gurmai a portálunkon megjelent cikk nyomán kereste meg az tárcát, mert megírtuk, a Kötegyáni Idősek Otthona fenntartója, a helyi önkormányzat, a haláleset ellenére, szükségtelennek ítélt minden vizsgálatot.

Márki-Zay szerint zsarolhatják Eger polgármesterét - Mirkóczki eltávolodott az ellenzéki szövetségtől

Eger összellenzéki támogatással megválasztott polgármestere kihátrálna az országos politikából. Nem is csatlakozott a Karácsony Gergely nevével fémjelzett, ellenzéki és független önkormányzatok által támogatott népszavazási kezdeményezéshez, ami az uniós források megszerzéséről szólna. Állítólag a hódmezővásárhelyi polgármester a Fidesszel való lepaktálással vádolta meg Mirkóczki Ádámot, de ezt a Narancs.hu-nak nyilatkozó Márki-Zay Péter tagadja.
  • Molnár Richárd
  • 2020. november 2.

Beleszólt a koronavírus a csongrádi utcaátnevezésbe is, a lakók pedig a felkínált utcanevekbe

Ha nem jön a koronavírus, márciusban átnevezett volna három utcát a csongrádi önkormányzat. Kormányhivatali állásfoglalás kötelezi erre. A döntés mostanra halasztódott. Közben két érintett utca lakói fölocsúdtak, és önálló névjavaslattal álltak elő. A Hámán Kató utcából például így – ha már muszáj változtatni – nem Pásztor lesz, hanem Napsugár. Hiába, hogy a pásztoréletnek van itt hagyománya, az érintettek berágtak, nem akarnak hagyományt őrizni.