Az Orosházi Kórház 16 dolgozója koronavírusos

Kis-Magyarország

A kardiológiai és a sürgősségi osztályt, valamint az adminisztrációt érinti a fertőzés. Lapunk információit a kórház megerősítette.

A Narancs.hu információi szerint az Orosházi Kórház kardiológiai osztályának három orvosából ketten fertőzöttek. Rajtuk kívül az osztály más munkatársai, ápolók és a szakszemélyzet több tagja szintén. A koronavírus-járvány felütötte a fejét a sürgősségi osztály munkatársai között is, de ugyancsak érinti az adminisztrációs részlegen dolgozókat.

Pillanatnyilag 16 fertőzött van

Pillanatnyilag tizenhat munkatárs fertőzött

Pillanatnyilag tizenhat munkatárs fertőzött

Fotó: ohk.hu

Lapunk megkeresésére a kórház megerősítette: az intézményben 2 orvos, 11 ápoló, 2 takarítónő, és 1 adminisztrációs dolgozó igazolt koronavírus-fertőzött. Valamennyien tünetmentesek, vagy enyhe lefolyású a betegségük, otthonukban gyógyulnak.

„Pótlásuk mindenhol megtörtént, a betegellátás biztonságos és zavartalan az Orosházi Kórházban” – áll a rövid sajtóközleményben. Kérdéseink közül arra nem kaptunk választ, hogy mely osztályokat és azon belül hány dolgozót érint a járvány.

(Címlapképünk illusztráció)

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.