A közmédia „tudósított” a Tisza Párt tüntetéséről

  • narancs.hu
  • 2024. október 5.

Belpol

A maga módján.

Úgy tűnik, legalább részben eleget tett a közmédia Magyar Péter kérésének, és beszámolt a politikus által a Kunigunda utcai székházhoz szervezett szombat délutáni tüntetésről. Persze nem biztos, hogy Magyar Péter ilyen beszámolóra gondolt, amikor nyílt levélben kérte a közmédia vezérigazgatóját, Papp Dánielt, hogy közvetítsenek a tüntetésről – írja a hvg.hu

Papp és munkatársai ugyanis előbb erőszakos fenyegetéssel vádolták meg Magyart annak nyílt levele miatt, majd – mint a Telex összeszedte –, 

  • a Mandinerrel közösen elemezték  a tüntetés célját, amit a következőkben láttak: „az Orbán-fóbia fokozása, a témakeresés és a figyelemelterelés”, mivel „nagyon sok kellemetlen ügy került nyilvánosságra” róla,
  • azt állították, hogy “baltákkal, csákánnyal támadnák meg az MTVA-székházát Magyar Péter szélsőségesei”,
  • Magyar Péter rohamosztag felépítésével bízott meg valakit,
  • „a közmédia feletti politikai felügyeletet is visszaállítaná”,„beleavatkozna a műsorstruktúrába”.

Magyar többször is megismételte a tüntetés előtt, hogy békés demonstrációra készülnek, és a résztvevők ne vigyenek pártzászlókat, igaz, a rendőrség elfogott valakit, aki korábban a közösségi médiában arra buzdította az embereket, hogy egy hétvégi demonstrációra fejszével menjenek

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„Nem attól lesz valaki fényművész, hogy egy épületre vetít”

Kilencedik alkalommal rendezték meg Pécsett a Zsolnay Fényfesztivált július elején. A város 28 pontján hazai és külföldi alkotók mutatták be helyszínspecifikus munkáikat, amiket négy nap alatt több mint százezer ember látott. Szervezőkkel és művészekkel beszélgettünk az esemény hazai és nemzetközi jelnetőségéről, az utóbbi években egyre népszerűbbé váló fényművészetről, valamint a mesterséges intelligencia e területen történő hasznosításának lehetőségeiről.

Jancsics Dávid korrupciókutató: Az Orbán család vagy a Matolcsy-klán működése új jelenség

Jancsics Dávid a Leukémia zenekar gitárosaként a hazai underground zenetörténethez is hozzátette a magáét, majd szociológusként az Egyesült Államokba ment, azóta a San Diego-i egyetem professzora. A magyarországi korrupcióról szóló doktori disszertációját átdolgozva idén magyarul is kiadták A korrupció szociológiája címmel. Erről beszélgettünk.

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.