A felcsúti polgármester az M1-es autópálya óbaroki pihenőjénél található szállodát újította fel. Szétnéztünk a helyszínen, de nem láttak minket szívesen.
Orbán Viktor a hatvanpusztai majorság mellett egy másik, Felcsút környéki rezidencián is álomra hajthatja fejét. Az alcsútdobozi Rézhegyen álló, örökpanorámás nyaralót először Mészáros Lőrinc vette meg, ma Orbán Győző tulajdonában áll. Mészáros, a milliárdos polgármester az alcsútdobozi arborétum mellett luxusingatlanokat is épített, ahol vendégül láthatja a fideszes nagyurakat.
Pár éve anyát és lányát taszítottak rabszolgasorba Csernelyen, nemrég pedig kényszermunkára fogta áldozatait két helyi uzsorás. A polgármester mégsem teljesen pesszimista.
Új képzési forma született a magyar felsőoktatásban, és egy gyanús projekt máris rámozdult. Az áldoktorok és állovagrend kapcsán feltűnt kamuprofesszort a CÖF reklámozta, és egy főiskola meg egy kisváros segíti. Na meg a Matolcsy-alapítványok közpénzmilliói.
Csúnya véget ért az az etyeki lakossági fórum, amelyen Tessely Zoltán próbálta bizonygatni a helyieknek, hogy jó lesz nekik, ha kapnak egy kisvasutat. A helyiek nem hisznek neki.
A tavalyi jegyzői feljelentés után továbbra is ismeretlen tettes ellen folyik a nyomozás a békéscsabai tanácsadós mutyiban, zugírászat és más bűncselekmények miatt. Eredmény május végére várható.
De az unió is szív el, emiatt már évek óta nyomasztja az agráriumot a kvalifikált munkaerő hiánya. Az érintettek ezúttal a megoldására tesznek javaslatot. Nem is egyet.
A Szocsoma lényege, hogy bárki beszállhat, és adományt küldhet a rászorulóknak. A csoport közvetíti az igényeket, és megszervezi a szállítást is. Legutóbbi útjukra elkísértük őket.
Azután érkezett a támogatás, hogy Mészáros Lőrincék pert nyertek az elütött juhász családjával szemben. A felcsúti milliárdost Váradiék ellenében pont Vörös József képviselte.
Az alcsútdobozi arborétum közelében épített házak előtt leaszfaltozták az utakat, az udvarra kemencét és egy jókora fedett asztalsort is kialakítottak.
A miniszterelnök vejével összefüggésbe hozott ingatlanos cégcsoport nemcsak a József Nádor téren vágatta ki a fákat, hanem a turai kastély ősfás parkját is gyéríti már. A neoreneszánsz épületegyüttest épp úgy szállodának szánják új tulajdonosai, mint a volt Postabank-székházat.
Orbán Győző nevén van az ingatlan, őt nem nagyon látták még a helyszínen, Mészáros Lőrinc embereit viszont igen, ők állítólag a közelmúltban csinosítgatták a ház környékét.