Átalakítás alatt a keszthelyi Festetics-kastély

Hány embert rúgott ki az alpolgármester?

  • narancs.hu
  • 2012. február 1.

Kis-Magyarország

Leépítenek a Festetics-kastélyban, noha a nyáron igazgatóvá választott fideszes alpolgármester először nem ezt ígérte. A médiára panaszkodó Pálinkás Róbert azonban döntését nem indokolja, de még csak nem is nyilatkozik róla.

Közel háromnegyed éve Pálinkás Róbert a keszthelyi Festetics-kastély új vezetője. Mint ismeretes, a város alpolgármestere azután ült be a vezetői székbe, hogy a Helikon Kastélymúzeumot 27 évig igazgató Czoma Lászlót 2011 májusában vitatható módon, indoklás nélkül menesztették (az esetről lásd korábbi riportunkat), vélhetően azért, mert a Festetics-kastély tőszomszédságában lévő 37 hektáros területre a Magyar Néphadsereg „rakétabázisának" megszűnése óta igényt tart a város és a kastély is. Czoma leváltása után a város került előnybe.
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) hivatalos indoklása szerint az intézmény rossz gazdálkodása miatt kerestek egy új, válságkezelésben jártas, menedzser szemléletű vezetőt a kastély élére, akit a helyi fideszes alpolgármester személyében meg is találtak. A fejcsere mikéntjét több helyen heves kritika fogadta: néhány helyi civil értelmiségi nyílt levelet is megfogalmazott az MNV felé – hasztalan.

Hány embert küldtek el?

Annak ellenére, hogy a fideszes alpolgármester az első állományértekezletén még a közös munkáról biztosította kollégáit, a kastély dolgozóihoz közel álló forrásokból úgy értesültünk, hogy a munkatársak közül a közelmúltban hatvan embert küldött el az új igazgató. (Van, aki 70 emberről beszél, egy másik „csupán” 17-ről. Érdekes az is, hogy míg nyáron 170 ember dolgozott a kastélyban, addig egy decemberi újságcikk csak 100 főről tudósít.)


Fotó: MTI

A narancs.hu három napon át kereste Pálinkást mind a keszthelyi Polgármesteri Hivatalban, mind a kastélyban, de a fideszes politikus egyszer sem állt velünk szóba, hogy tisztázza a helyzetet. Ez azért is fura, mert a birtokunkba került októberi beszámolójában Pálinkás épp arra panaszkodik, hogy kinevezésekor „a gazdasági problémák mellett emberi tényezőkkel is meg kellett küzdenem, és energiáim jelentős részét a lakosság és a média korábbi félretájékoztatása miatti, személyemmel szembeni ellenállást szító híreszteléseket helyreigazító, a valós tényeket feltáró sajtónyilatkozatok kiadására kellett fordítanom”. Érthetetlen ennek fényében, hogy a „valós tényeket” épp ő nem akarja ebben az esetben feltárni. Nem mellékes, hogy Pálinkás mostani hallgatása kísértetiesen emlékeztet nyári szilenciumára, amikor munkatársunk kétszer is kereste őt személyesen a helyszínen, ám mindkétszer azt az információt kapta, hogy Pálinkás „más hivatalos kötelezettsége miatt nem tartózkodik a kastélyban”.

És a többi

Úgy tudni, a kastélyban egyéves szerződéssel  működő Pálinkás nagy lendülettel vágott bele a végzettségéhez (agrármérnök) és korábbi munkáihoz (2002 óta önkormányzati képviselő Keszthelyen) képest szokatlan terület vezetésébe. Júniusban Keszthely városa hárommillió forint gyorskölcsönt adott az állami fenntartású kastélynak a dolgozói bérek rendezéséhez, amit aztán a nyári bevételekből vissza is fizettek az önkormányzatnak. Megjegyzendő: az előző igazgató, Czoma júniusban több helyen is elmondta, azért csúszott hónapokat a dolgozók bére, mert nem volt elfogadott üzleti terve a kastélynak, ez pedig a folyósítás feltétele volt. (Tudomásunk szerint az akkoriban a felügyelőbizottságban helyet foglaló és az igazgatói szék felé kacsingató Pálinkás nem segítette a terv elfogadását.) Korábban nem vett részt a Festetics-kastély a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozatban, azonban Pálinkás érkezése után debütált az intézmény a programban. Úgy tudjuk azonban, hogy Czoma távozása után a kastélyban bezárt a konferenciaszárny, megszűnt a több száz adagos konyha (ami anyagi hasznot is hozott, továbbá megoldotta a dolgozók étkeztetését), illetve a kastélyhoz tartozó Szántódpusztán sincs már éjszakai őrség az elbocsátások következtében. Ezekre is szerettünk volna rákérdezni Pálinkásnál, ám elzárkózása ezt nem tette lehetővé.

Az értékes park

A tavaly júniusi igazgatóváltást a városban többen is a kastély mögötti, mintegy 37 hektáros park megszerzésével magyarázták. Keszthely fejlesztésre alkalmas kevés területe közül épp a kastély birtokában lévő lenne a legalkalmasabb a beruházó cégeknek és a városnak is. De míg Czoma éveken át elgáncsolta a városfejlesztői érdekeket, Pálinkással értelemszerűen könnyebben nyílhatna meg a kertkapu – mondták nyáron Keszthelyen. E városi híresztelést erősítette Ruzsics Ferenc polgármester is, aki még 2010-ben úgy nyilatkozott a Magyar Hírlapnak, hogy azon a területen fejlesztési lehetőségeket kínálnak a befektetőknek, bár nem a sajátjuk. A hipermarketek érkezésének tényét ugyanakkor cáfolta Pálinkás, és mint a tavaly októberi beszámolójából is kiderült: játék- és kalandpark épülhet a kastélypark területén.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.