Kirúgás jön a felcsúti fórumbotrány után? – Horváth Judit nyílt levele

  • Magyar Krisztián
  • 2014. szeptember 11.

Kis-Magyarország

„Ne rúgják ki a gondnokot!” – ezt kéri Felcsút független polgármesterjelöltje, mivel úgy értesült, hogy a pénteki fórumbotrány után az önkormányzat el akarja bocsátani a férfit, aki odaígérte neki a faluházat. Frissítés: az ügyre reagált a jegyző is.

Múlt péntek délután Horváth Judit, Felcsút független polgármesterjelöltje a helyi faluházban tartott volna fórumot, de a rendezvény elmaradt. Az épületbe senkit nem engedtek be, bár korábban a szervezők arról tájékoztatták Horváthot, hogy megtarthatja a fórumot – az esetről a magyarnarancs.hu számolt be.

A helyszínen kiderült, hogy a rendezvényt egy korábbi képviselő-testületi döntés alapján fújták le. A határozat szerint az önkormányzat tulajdonában lévő épületekben semmilyen politikai tartalmú eseményt nem lehet szervezni. Az erről szóló dokumentum szerint – amelynek alján Mészáros Lőrinc polgármester és dr. Sisa András jegyző neve szerepelt – a határozat idén augusztus hetedikén, egy rendkívüli ülésen született. Csakhogy a meghívókat és a döntéseket is közlő felcsúti honlap szerint akkor nem is volt a napirendi pontok között ilyen tartalmú előterjesztés. Nem tudni, hogy a témáról valóban tárgyaltak-e, mert az önkormányzat honlapjára még mindig nem töltötték fel az ülés jegyzőkönyvét, se a határozatokat, de a rendeleteket sem.

Horváth Judit

Horváth Judit

Fotó: Sióréti Gábor

És most jön a fórumgate újabb állomása! Horváth Judit ugyanis arról tájékoztatta a magyarnarancs.hu-t, hogy tudomása szerint a felcsúti vezetés úgy döntött, az eset miatt kirúgnák G.-t, a faluház gondnokát, aki a rendezvénynek kezdetben helyet biztosított volna az épületben. A polgármesterjelölt állítja: egy hétfői beszélgetés során dr. Sisa András, Felcsút jegyzője megemlítette neki, hogy a gondnoknak nem lesz maradása. Horváth Judit emiatt az alábbi nyílt levelet adta át a felcsúti jegyzőnek még tegnap délután:

„Felcsúti Közös Önkormányzati Hivatal

8086 Felcsút, Fő utca 77.

Dr. Sisa András jegyző úr részére

Tisztelt Jegyző Úr!

2014. szeptember 8-án, egy személyes beszélgetés során tájékoztatott arról, hogy a szeptember 5-i, a felcsúti faluházból történő sajnálatos kizárásomat követően – amiről előzetes értesítést nem kaptam – a részemre ott helyet adó (…) alkalmazottjukat a történtek miatt nagy valószínűséggel elbocsátják majd.

Bár az én szavam Önöknél nem sokat nyomhat a latban, mégis azt szeretném kérni, hogy ne büntessék ilyen módon G(…)-t, hiszen ő jóhiszeműen járt el az ügyben, a vétke legfeljebb annyi lehet, hogy nem értesült időben a vonatkozó önkormányzati határozatról, így azt alkalmazni és arról engem időben értesíteni sem volt lehetősége.

A jövőben – elkerülendő, hogy az irántam érzett esetleges szimpátiájuk vagy puszta tájékozatlanságuk miatt a településen mások is így járjanak – nem fogok Felcsúton önkormányzati tulajdonú ingatlanon bemutatkozási lehetőséget kérni.

Belátásukat és alkalmazottjuk iránti elnézésüket kérve, kedvező döntésükben bízva,

tisztelettel:

Horváth Judit

Tabajd, 2014. szeptember 9.”

Úgy tudjuk: dr. Sisa András nem csak Horváth Juditnak jelezte, hogy a meghiúsult fórum miatt mennie kell G.-nek. Alcsútdoboz polgármesterjelöltje, Váradi András azt mondta a magyarnarancs.hu-nak, hogy az ügyet neki is megemlítette a jegyző, amikor hétfőn kisorsolták, hogy az önkormányzati választások során a szavazólapon melyik jelölt hányadik helyen szerepeljen.

Ma délelőtt telefonon többször kerestük a felcsúti hivatalban dr. Sisa András jegyzőt. Szerettük volna tőle is megkérdezni, hogy tényleg kirúgják-e a faluházi gondnokot. A hivatali ügyintézővel történő egyeztetés során a vonal azonban előbb megszakadt, majd utána többszöri próbálkozásunk ellenére sem vette fel senki a telefont. Így végül írásban tettük fel a kérdéseinket, amint választ kapunk, közöljük a hivatal álláspontját is.

Frissítés: Horváth Judit online petíciót indított az ügyben.

Reagált a jegyző

Cikkünk megjelenése után dr. Sisa András, felcsúti jegyző levelet küldött nekünk.

A "nyílt levél, és a korábbi cikkükben a tények előzetes ellenőrzése nélkül némileg ferdítve megjelent állítások mögött vélhetően Horváth Judit politikai kampánya áll.

Egyrészt a politikai célú bérbeadást az önkormányzati fenntartású intézmények tekintetében már egy augusztus 7. napján meghozott képviselő-testületi határozatban általános jelleggel tilalmazta az önkormányzat, és nem pedig valaki ellen irányulva: hiszen minden szervezet és jelölt részére szóló egységes tilalomról beszélhetünk. Vagyis itt az első ferdítés. Azzal, hogy az önkormányzat egységes feltétellel biztosíthat helyiséget, olyan szabályt alkotott a törvényhozás, amely nem teszi kötelezővé az intézmények rendelkezésre bocsátását, vagyis a tilalom egységes alkalmazása mindenkinek azonos feltételt biztosít, és fenntartja a tulajdonos önkormányzat hasznosítás körében való szabad rendelkezési jogát.

A második ferdítés abban áll, hogy Horváth Judit mindössze telefonon jelezte a Faluház gondnokának a bérbevétel szándékát, azonban ezt a szándékát írásban nem erősítette meg, valamint nem jelezte a bérbevétel politikai célzatát. A politikai rendezvények tilalmáról azonban gondnokunk tudott, illetőleg tudnia kellett, és valós információk birtokában valószínűleg nem okozta volna ezt a félreérthető helyzetet.

Horváth Juditnak valóban említettem az, hogy előfordulhat, hogy a gondnok állásával játszik az, aki olyan állításokat ad a szájába, hogy a jelenlegi faluvezetés politikai ellenfeleit tiltja ki a Faluházból, különös tekintettel, ha ennek a gondnoki állításnak a valóságtartalma bebizonyosodik. (kiemelés tőlünk - a szerk.) Azonban ezt egy magánbeszélgetésben és ezekkel a lényeges körülményekkel együtt közöltem, valamint hozzáteszem, hogy mindezt csupán azért mondtam, hogy elejét vegyem a már beindított sárdobálás és ferdítés további folytatásának.

Mindazonáltal a nyílt levél megfogalmazója érthetetlen, hogy miért írt nekem levelet, hiszen polgármester-jelöltként tudnia kell, hogy a munkáltatói jogokat sem én gyakorlom a gondnok felett."

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."